2013. május 13., hétfő

Programelőkészítés

Igazán jó napjaim vannak mostanában. Reggeltől estig nincs megállás, történnek a jobbnál jobb dolgok, és élvezek minden pillanatot.
Most éppen egy kétnapos közösségi program előkészületeit végezzük Andrissal (Ő az a fiatal, akivel 10 éve együtt dolgozunk, az ifjúsági egyesületben is és a vidékfejlesztésben is). 
Nagyon jó falusi közösségfejlesztői vetélkedőt találtunk ki két évvel ezelőtt, aminek a címe:
"Utcák harca, avagy a szomszédom az ellenségem" 

Ezt a programot évente szervezünk meg pályázati forrásból. Az idei fordulót a Zemplénben tervezzük, pontosabban Miskolctapolcán egy kalandparkos versengést, bobozást, majd Szögligeten egy gyalogos- és egy kerékpártúrázást. Mindeközben állomásokon kell majd különböző ügyességi, erőnléti és okossági feladatokat teljesíteni.
Mivel már rutinos programszervező vagyok, tudom, hogy a jó szervezéshez hozzátartozik a program előtti helyszínellenőrzés. Látni kell, hogy a megtervezett, fejben összerakott feladatok teljesíthetőek lesznek-e az adott területen.
Szombaton három szervező fiatallal elutaztunk a Zemplénbe, és leegyeztettünk mindent, amit a programba beterveztünk. Végigjártuk a helyszíneket, megnéztük a terepet, lemértük az időt, szállást foglaltunk, étkezési helyszíneket egyeztettünk, eszközbérlések stb., mert a 2 X 15 fős csapat problémamentes versengését így célszerű előkészíteni. 
Nekem ilyen az egyik imádni való munka!
Kitalálás, tervezés, forrás előteremtés, szervezés, előkészületek, megvalósítás és örülni az eredménynek. 
Már előre látom, hogy a csapatok többgenerációs tagjainak mekkora élményt fog jelenteni ez a program is.
Alig várom a május 18-19-ét :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...