A következő címkéjű bejegyzések mutatása: polyvore. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: polyvore. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 2., kedd

Játék a színekkel

Ha van egy, a saját stílusodhoz illeszkedő és jól összeválogatott alapruhatárad, akkor a kiegészítőkkel csodákat lehet művelni. Tulajdonképpen a kiegészítők nem igazán nagy költségű kiadást jelentenek, ráadásul saját kézzel is el lehet készíteni egyiket-másikat.
Megmutatok néhány kiegészítő variációt egy fekete-fehércsíkos, nőies tunika és egy fekete térdnadrág alapdarabbal.
Így néznek ki együtt az alapdarabok, amit a nekünk tetsző színekkel, anyagokkal és stílusokkal lehet napról napra megújítani. Mindegyik válogatást könnyű, nyári sétához állítottam össze, úgyhogy a lapos szandálok, sportos cipők kerültek előtérbe.

Az első összeállítást egy halvány lazac- és egy erős homokszínnel kombináltam. Külön egyéniség a kalapviselő nők stílusa, ami nem mindenkihez áll közel. Ráadásul úgy kell tudni kell viselni a kalapot, hogy abban valóban jól érezzük magunkat. Érdemes kipróbálni, már csak azért is, hogy leteszteljük, valóban jó érzést nyújt-e. Ha igen, akkor apránként be lehet szerezni egy-két darabot, és egy-egy színes szalaggal, kendővel mindig az adott színvilághoz lehet illeszteni.
Kicsit túl nőtt a sportos verzión a következő szett, de az áttetsző cipellőhöz remekül passzol a baloldalon lévő átlátszó műanyagtáska. Ez egy különlegessége a nyárnak, aki szívesen megmutatja a táskája tartalmát, az bátran kipróbálhatja. Mindenhol nagy siker, garantáltan belenéz majd mindenki a táskádba :))) 
Azért ideraktam egy hagyományos anyagú, égkék színű táskát is, ami a sárga, gyűrt anyagú pamutstólával igazi napsütést varázsol a viselője köré.
Az örök matrózverzió, ahol a pirossal kombináltam az alap fekete-fehéret. Sportos cipő, hátizsák, piros kiegészítők, és itt van a jópofa könnyű, pamutsapka, ami még nyáron is feldobja az öltözékünket. Persze ez is stílusfüggő, kinek mennyire jön be ez a sapkaviselet.
Kedvencem ez a türkizes mentazöld, ami nemcsak a fekete-fehérrel mutat jól, hanem a drappal kombinálva a narancsszínt is izgalmassá tudja tenni. De itt most a drappot csempésztem be mellé egy táska erejéig.
Ha jól megnézed ezeket az összeállításokat nem bonyolult variációk, amit nemcsak ezekkel az alapdarabokkal lehet kombinálni, hanem bármilyen semleges színű póló-farmer szoknya, nadrág, leggings verzióban is megállják a helyüket. Rajtad múlik, hogy melyik a Te színed, vagy ha több színed is van, annál jobb, mert jobban tudod variálni őket. Az alapruhatárat apránként lehet frissíteni, és nyaranta egy-két új kiegészítőszínt belevinni.

Én is ezt csináltam néhány napja a shoppingommal, hiszen a naranccsal és a türkizzel új színeket vittem az alapdarabjaim közé.

2013. május 6., hétfő

Farmerban kényelmesen

Amikor csak állok a ruhásszekrény előtt, hogy mit vegyek ma fel, és sürget az idő a reggeli készülődéssel, akkor gyakran segít ki a gyors farmeros kombináció. Mindegy, hogy nadrág, szoknya, rövid- vagy térdnaci, a lényeg a farmeron van. Ezt a klasszikus anyagú ruhadarabot minden stílusban remekül lehet variálni, de a melegedő hétköznapokon inkább a pólós verzió az igazán praktikus, kényelmes viselet.
A saját stílusunktól és a napi hangulatunktól függően bármilyen kiegészítő passzol hozzá, akár elegánsabb, akár természetes anyagú: bőr, textil, kő, gyöngy, fa, üveg stb.
Ami a lábbelit illeti, ott is szabad a pálya. Bármelyik jól használható, magas sarkú, telitalpú szandál, balerinacipő, sarú, sportcipő stb., a lényeg, hogy jól érezd magad benne :) 
 

2013. április 2., kedd

Tavaszra várva

Legyen már végre TAVASZ! Akarom a jó időt, vágyom a napsütésre, kell a meleg levegő!!!
Ha a természet még ezen a héten sem járul hozzá ehhez, akkor az öltözékünkkel tegyük magunkat jókedvűvé. Ezért most egy igazán intenzív hangulatú, hétköznapi öltözéket ajánlok. Egy tavaszi ballonkabát alá kiváló.
Ti milyen színnel dobjátok fel a hangulatotokat?

2013. március 25., hétfő

Tavaszi színek

Újra a tavasz trendszínei közé kerültek a púderszínek, valamint azok erősebb és lágyabb árnyalatai.  Én az élénkebb változatokat szeretem, úgyhogy most ilyenekből készítettem egy kombinálható összeállítást.

2013. február 24., vasárnap

A dinamikus, trendi nő

A piros szín jelenléte az öltözködésben mindig a dinamikát, az energia jelenlétét tükrözi. Az örök fekete-fehér pirossal kombinálva egy céltudatos nőt takar, aki figyelembe veszi a fiatalos, trendi darabokat: kalap, cipő stb.

2013. február 23., szombat

Még mindig tél

Ez az összeállítást még mindig a "Nőies, hétköznapi szett a téli szezonban" c. pályázathoz készítettem. A barna-drapp-piros kombináció egy energikus nő színösszeállítása lehet, mondjuk egy délutáni kávézáshoz, sütizéshez a barátnőkkel, vagy egy baráti összejövetelre.
A "love it" felirattól nem kell megijedni, aki szereti az életet, az nyugodtan ki is mutathatja a környezete felé: IGEN, jól érzem magam, és szeretek mindent magam körül!

Soós Katalin Faceebook oldalán megnézhetitek az eddig beérkezett összeállításokat és lájkolhatjátok a nektek legjobban tetszőt.

2013. február 16., szombat

Lazán-laza kötöttpulcsi

Még mindig a télies polyvore kombinációk, csak most nem szoknyavariáció, hanem kötött ruha, leggings-el. Szeretem a leggigns viselését, hetente kétszer is felveszem kötött tunikákkal, maxi-pulcsikkal, gyakran kombinálom övekkel is.
Itt most egy maxi-pulcsis verzió raktam össze, sportosabb kabáttal, kötött sapival, bokacsizmával. A kapucsínó-kávé-bézs színkombinációt remekül kiegészíti az agavezöld árnyalatú táska és sál. A trendi bajuszos motívumot pedig nem kell bemutatni :)

2013. február 14., csütörtök

Kényelmes mellénykés

A szőrme mellénykék praktikusnak bizonyulnak, amikor már nincsenek kemény mínusz fokok. Én kifejezetten szeretem ezt az öltözéket, amikor autós munkanapjaim vannak. Könnyű az autóból ki-beszállás, nem kell mindig levenni és kiszálláskor felvenni, mert nem melegszik rám, mint egy kabát. És ehhez az oldalt nyitott lapszoknya is tökéletesen asszisztál, mármint a ki-beszálláshoz, mert ugye amikor kifordulunk a vezetőülésből, akkor jó, ha szétnyílik a szoknya és nem feszül a kilépéskor. 
Na jó! A csizma nem igazán autós cucc, nem egyszerű ekkora sarokkal a pedálokat nyomkodni, de meg lehet szokni.
A bagolyfigura talán még mindig trendi, de ha jól tudom, hamarosan leváltja a róka, mert ő lesz az új bagoly :) Vagyis már leváltotta, de kell néhány hónap, hogy a köztudatba is bekerüljön. 
A napsárga sál  megint csak a tavaszvárás :)


2013. február 13., szerda

Szőrmekabátkás szoknyakombináció

Rövid szőrmekabátka szoknyával kényelmes viselet. Ráadásul a kalap még egyedibbé teszi az öltözéket. Még soha nem volt kalapom, de Lea már évek óta használja őket, az egyik "stílusvédjegyévé" vált. 
Van, ami másokon tetszik, de magamon nehezen tudom elképzelni. De így voltam a karkötőkkel is, aztán mostanra mennyire megkedveltem őket. És így vagyok a kalappal is. Talán beszerzek egyet és letesztelem, hogy milyen érzés viselve.  Mindenesetre beillesztettem ebbe az összeállításba, mert szerintem jól néznek ki együtt. 
A zöld szín pedig egy kis üdeséget ad, főleg a kabátka alól kivillanó kivi-zöld póló, amiben már egy kis tavaszvárás is van.


2013. február 12., kedd

Még télen nőcisen

Egy kreativitási-divattervezői pályázatot hirdetett a Facebookon Soós Katalin stílustanácsadó.

Téma:
"NŐIES, HÉTKÖZNAPI SZETT A TÉLI SZEZONBAN" 

Saját összeállítású polyvore kreációkkal lehet pályázni, ami az egyik kedvelt esti elfoglaltságom. 
Úgy döntöttem, hogy beszállok a játékba, és esténként összeállítok egy-egy olyan szoknyás verziót, amit úgy gondolok, hogy éppen akkor kedvemre való lenne. Megmutatom és röviden kommentálom itt a blogomban is az elkészített összeállításokat.

Azért érezhető, hogy kifelé megyünk a télből, előkerülnek az egyre  vékonyabb öltözékek. Ez egy igazi NŐCIS összeállítás, mert a szoknya, a magas sarkú bokacsizma, a karcsúsított kabát kiemeli a nőiességet: a lábat, a csípőt, a derekat. Néha kell, hogy ilyen cuccokban, igazi NŐKÉNT vonuljunk végig az utcán.
Jó érzés :)

2013. január 31., csütörtök

Ha enyhül az idő

Január végén plusz fokokban nem szükséges túlöltözni. Elég egy rövid, nőies, vékony bélésű szövetkabát, pamutpólóra vékony kötött pulcsi, esetleg a reggeli fagyoskában egy kis nyakmelegítő, amit délután már a táskába is el lehet rejteni. 
A színek is inkább tél végiek, világosodnak, élénkednek, és a homok-bordó-fekete kombináció tuti lehet a 20-30-40-eseknek is. Szerintem!


2012. december 27., csütörtök

Télen is színesen

Ezeken a napsütéses, enyhe téli napokon simán elhagyható a nagykabát és kellemes nappali viselet a meleg, színes mellényke. Fokozhatjuk a jókedvünket a vidám, színes kiegészítőkkel, és becsempésztem egy rókás gyűrűt is, mert a bagoly után a róka lesz a trendi figura (a szakemberek szerint).

2012. december 14., péntek

Stílusos hómunkáscucc

A héten három napot is igénybe vett a nagy "HÓHÁNYÁS". Hólapát, vesszősöprű, jó nagy udvar, jó hosszú utcajárda és folyamatos hóesés. Jó kis kardioedzés, friss levegő, forró tea.... Naponta 3 X félóra. Tiszta egészség!

2012. november 3., szombat

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...