Egy pillanatkép a szombati napról. Délben, a mi kis nagyon napsütötte nappalinkban 13,3 fokban, takarókkal beburkolva vártam, hogy visszatérjen az áram. De hiába, második napja semmi :(
Csak javasolni tudom, hogy mindenki legyen nagyon hálás azért, amiért élvezhetjük a "mindennapi áramunkat", ami sokaknak egyenlő a "mindennapi kenyérrel". Most az Y-Z generációra gondolok főleg, akiknél három nap internet és telefonos Facebook-olás hiányában már komoly elvonási tünetek jelentkeztek. Ezt az unokahúgaimnál (15 évesek), az unokaöcsémnél (13 éves) tapasztaltam leginkább. Elégedetlenség, szitkozódás, nyomorult faluzás ... minden játszott!!! Nem egyszerű beláttatni velük, hogy vannak más értékek is a megszokottakon kívül.
Nálunk, ha nincs áram, akkor nincs fűtés, mert a keringetőszivattyú árammal működik, nincs telefon, nincs internet, nincs térerő, nincs semmilyen külvilági kommunikáció, nem tudtunk semmiről semmit két napig, nincs meleg víz, nincs mikró, nincs főzés és egy nap után még hideg víz sem volt, de még a hűtő tartalmát is a kutyák ették meg két nap után. És persze a faluba sem tud semmi bejönni, nincs friss kenyér, tej, orvosi ügyelet ... semmi.
Egyre csökkenő lakáshőmérséklet, vasárnap reggel már 11,8 fokra ébredtünk. Pamutharisnya, cicanadrág, két melegítő alul, atléta, póló, póló, vastag-hosszú ujjú póló, kötött pulcsi, polárfelső, kendő a nyakban felül, és így jól éreztem magamat.
A Párom egész nap a juhoknál dolgozott, kézzel húzták a vizet a nagy falkának, mert a szivattyúhoz is áram kell, úgyhogy Ő nem fázott.
Ádám zsörtölődött rendesen, hogy mi a fenéért jött haza Debrecenből, mert vissza már nem tudott menni, ugyanis a hófúvások miatt az utak járhatatlanok lettek. A szakdolgozatán akart dolgozni, de nem tudott, így a hétfői határidő miatt aggodalmasodott. A fiatalok összegyűltek néhány óránként a kocsmában, és egy ott működő aggregátorról töltötték felváltva a telefonjaikat, hogy legalább játszani tudjanak valamivel, ha már térerő nincs, és a laptopjukat, hogy legalább egy-egy filmet tudjanak megnézni rajta.
Én azt mondom, hogy örüljünk, hogy csak ennyi problémánk volt. Akiknél beteg ember van otthon, nem volt orvos, gyógyszer, akiknél kisgyerekek, hidegben eltölteni napokat nem egyszerű, akik ott rekedtek az utakon, családostul a hidegben ... soroljam. És még mindig van sok-sok település itt Szabolcsban, ahol még most sincs áram.
Gyertyafényben régen beszélgetett már ennyit együtt a család. Igaz, hogy átfagytam rendesen, talán mára már felengedtem, de ilyen napoknak is lenni kell, hogy jobban értékeljük, ami már megszokottként körülöttünk van.