Újra egy izgalmas nap van mögöttem, és mindjárt éjfél, de ezt még le kell írnom.
Ezerrel folyik az új munka, holnap projektnyitó rendezvény 120 fő részére, állófogadással, előadással, sajtótájékoztatóval és még a megyei Kölcsy-TV is itt lesz, szóval van szervezési feladatom bőven, de ez is a projektmenedzser munkája.
Azért a munka mellett semmiképpen nem hagyom ki a szívmelengető kis félórámat, amit megint csak elém hozott az élet, vagy a jó gondolataim sokasága újabb jó dolgokat terel az utamba?
Elmesélem.
A takarítónk reggel szólt, hogy ma szabin lesz, mert az óvodás kislánya az oviscsoportjukkal a nagymamához megy gombócevésre. Fél 11-re készen kell lenni a sok-sok frissen készített gombócnak, és ő segít a mamának az elkészítésben.
Nekem sem kellett más, bekérezkedtem :) Úgy szerveztem a munkát, hogy egy fél órára el tudjak menni fotózni és egy kicsit töltődni a gyerekek között. Ráadásul volt kolléganőimmel mindig szívesen találkozok munka közben is, mert nagyon jó fejek.
Egyébként az egyik igazán jó dolog itt a faluban, hogy az időseket mindig bevonják a helyi intézmények a nevelésbe. Az oviscsoportok például rendszeresen látogatják a nagyszülőket, akik megmutathatnak sok-sok régi dolgot a gyerekeknek. A veteményezéstől a betakarításig, lekvárfőzések, állatsimogatások, régi eszközök használata, hagyományos ételkészítések stb. Fotók készülnek minden látogatáskor és évente egyszer (általában anyák napján, amire a nagyszülőket is meghívják) levetítik a fotókat az egész óvodásnak, szüleiknek és nagyszülőknek. Itt mindenki örülhet: a gyerek azért, mert büszke rá, hogy az ő mamája, papája ott van a kivetített fotón, és felidézve az élményt erősödik benne a tisztelet a nagyszülők iránt. Aztán jó a szülőnek, aki ugye a két generáció között van, mert örömteli érzés aktívnak látni a szüleit és megélni, hogy a gyerekei részesülhetnek a nagyszülők közösségi életéből.
És itt vannak a nagyszülők! Akik szinte alig mozdulnak már ki a faluból. Akik közül sokan már feleslegesnek érzi magát, mert egyre megfáradtabb, egyre öregebb, egyre kevesebb haszna van.
Jajjj! Pedig mennyire nem így van!
Azt az értéket, amit az idős generáció hordoz, senki mástól nem kapjuk meg sem mi, középkorúak, sem a fiatalok és pláne nem a gyerekek. A szeretet, a kedvességet, a valódi odafigyelést, a türelmet, az egyszerűséget, a hálálkodást, a gondoskodást, a törődést... ezernyi olyan tulajdonság, amit Én is érzek, hogy sokszor felületesen kezelünk, mert rohanunk és alig van időnk ezekre az igazi belső értékekre.
Micsoda élmény az nekik, hogy vendégül láthatják kis unokájuk csoportját, és újra hasznosnak érezhetik magukat! Hogy nem merül teljes feledésbe régi életük apró történései, hanem még kíváncsiak rá a gyerekek is! Valamit mégis át tudnak adni a jövőnek.
Hálás vagyok, hogy olyan falu az Én falum, ahol erre odafigyel mindenki, ahol ezt értékként kezelik és ahol lehetőséget adnak már az óvodásoknak is, hogy a gyökereiket soha ne felejtsék el.
És akkor mi is történt:
Irénke néni már hajnalban kelt, hogy időben megfőzze a krumplit, kihűlve át tudja passzírozni, majd meggyúrni a gombóctésztát, megtölteni, összegombócozni, grízdarát készíteni, beleforgatni, és tálakba rakni a 300 db kakaós és szilvás gombócot.
10 órára mindennel elkészült, a fedett teraszrészen a család összes asztalát összeszedte, és elkészítette a helyet a közel 30 gyereknek (persze a takarítónk segített neki).
Aztán jöttek a gyerekek és...
 |
| Csak meg akarták fogni a "csillogó körömlakkos" kezemet :) |
Hosszú, nagyon aktív és tartalmas nap volt! Sok ilyenben van mostanában részem. És ez nagyon jó!
Céljaim között szerepel a hobbifotózás, mert szeretem csinálni. Kamasz korom óta mindenhol Én vagyok a "fotósemberke", de mindig csak úgy fotózok, hogy automatára állítottam a gépet és tessék!
Itt nem külön-külön fűztem a karötőgyűrűket, hanem egyszerre lemértem 6 X 18 cm-nyi damilt, plusz az összekötéshez 6-6 cm (120 cm). Az egyik végét rögzítettem és minden 18 cm-es sort összekötöttem ugyanarra a pontra. A fűzés közben pedig összetekergettem őket, így most egyben van ez a karkötő, nem tudom szétszedni.
A kettő közül vajon melyik igaz? Szerencséje van valakinek, vagy csupán bevonzott valamit, amire nagyon vágyott? És éppen nem is tudta, hogy ez a vonzás?
