2013. február 28., csütörtök

Tél végén is napsütésben

A téli és a tél végi napsütés élvezésének egyik legjobb helyszíne az ablak körül kialakított kuckó. Aki már próbálta, az tudja, miről beszélek.
Nekem a nappaliban van igazi fényáradat 10-14 óra között, és imádok ott tartózkodni: olvasni, kötni, cicázni, lazítani.
Néhány inspiráló fotó.
Akár panellakásokban is ki lehet alakítani egy kis napfényes pihenőhelyet. Bár lassan vége a télnek, de jó terv lehet a következő télre kialakítani egy ilyet. Érdemes, igazi feltöltődés a nap melegének élvezete.


2013. február 27., szerda

Filcfigurák csak úgy

"Kreatívniki" blogában egész jó kis sorozatot indított el a filcanyagból készített kabátkitűzőkről. Lépésről lépésre megmutatja a folyamatot, a tervezéstől a kész kitűzőig, mindenről részletes fotóillusztrációkkal. 
Szeretem az ilyen blogokat, mert megtanít egyszerűen nagyszerűt alkotni. 
Pinteresten találtam egy aranyos fotót filcfigurák készítéséhez. Újabb ötletet adnak és lehet továbbgondolni.  A variációk száma végtelen.. Én kulcstartót készítek majd belőlük, de gyerekjátéknak is jó.

2013. február 26., kedd

Babzsákfotel gyerekeknek-gyerekekkel

Akinek van gyereke, az tudja, hogy mennyire kedvelik a babzsákfoteles kényelmet. De nemcsak a gyerekek, a fiatalok kedvenc ülőalkalmatossága is. Nálunk az ifiklubban is nagy sláger, mert igazán fiatalosan el lehet nyúlni rajta úgy, ahogy az a korosztálynak a legkellemesebb. Lazán fetrengve.
Egyébként Én még középkorúan is szeretek benne tanyázni.
De visszatérve a gyerekekhez, otthon is könnyen elkészíthető egy-egy kisméretű zsákfotel és külön érték, ha a készítésbe bevonjuk a gyerekeket is. Hogy hogyan?
  • Ha még nem ismerik ezt a foteltípust, akkor fotókat nézegethettek együtt a neten, és ha látják a gyerekek is, hogy milyen kényelmes, és jókedvűen fetrengnek benne más gyerekek, akkor ők is kedvet kapnak ahhoz, hogy nekik is legyen.
  • Együtt megtervezhetitek, kiválaszthatjátok az anyagot, ezzel formálhatod az ízlését, elmagyarázhatod, hogy hogyan illenek össze a különböző színek és minták (szerinted), aztán ő is jöhet a maga kis ötleteivel, elképzeléseivel. Adj teret az ötleteinek. Még ha nem is passzol a Tieddel, fogadd el már most, hogy a Te gyereked is egy önálló személyiség, akinek vannak egyéni ötletei. És az a nagyon jó, ha vannak, és Te engeded, hogy legyen neki. Ez FONTOS a gyereknevelésben.
  • Ha új anyagot vásároltok, elmehettek együtt a méteráru boltba, és részt vehet az anyagok lemérésében, tapasztalatot szerezhet a gyereked a méteráruk sokféleségéről, főleg, ha közben kommentálod, hogy mi micsoda, mire jó, miért vannak úgy az anyagok, ahogy vannak stb.
  • Magyarázd el neki az elkészítés menetét, és hagyd, hogy segíthessen azon a szinten, amilyen szinten van a gyereked. Ha ismeri a számokat, akkor a szabásnál, a mérőszalagot használhatja, megmondhatja, melyik számnál vágd el az anyagot. Ha ügyes a keze, a gombostűzésnél, vagy a gyöngytöltésnél is segédkezhet.
  • Hagyd, hogy érezze, hogy fontos a segítsége. Kérdezd meg többször, szerinted mi legyen a következő lépés. Hagy gondolkodjon, emlékezzen vissza a készítés menetére, hagy fejlődjön a kis memóriája. És lehet, hogy egy új kis ötlet is előbukkan majd belőle. Inspiráld! Fejleszd a gyerekedet!
A lényeg, hogy együtt készüljön a kiválasztástól a kész fotel kipróbálásáig. Sok-sok türelemmel és élvezettel készítsétek, és ez rajtad múlik. Te vagy a "kapitány", Te teheted igazán értékessé a gyerekeiddel töltött időt. Meglásd, ez az élmény sok-sok év múlva is visszaköszön majd, mert a gyerekek ezekre a közös tevékenységekre emlékeznek vissza legjobban. Ezek a legjobb módszerek a fejlesztésre.



Mi kell hozzá?

  • semleges színű angin, vagy vastag vászonanyag (ez lesz a belső huzat)
  • színes vászon, amilyen éppen tetszik a gyereknek, vagy passzol a szoba színéhez: lehet pamutvászon, vízálló anyag, kordbársony, szarvasbőrhatású huzat (ez lesz a külső huzat)
  • habosított polisztirol gyöngy (töltőanyag)
  • cipzár (30-40 cm-es) a külső huzatra, hogy levehető mosható legyen, mert néha ki is kell mosni 

Elkészítése:
Az egyszerű minta alapján szabjuk ki a belső és külső huzatokat (a külsőre ráhagyhatunk 1-2 cm-rel többet). Ennél a szabásmintánál az arányok a fontosak, mert a gyerek méretének megfelelő nagyságúra kell szabni (a kör átmérője lehet 60-70-80 cm-es, vagy több is). 
Gombostűzzük össze, gondosan ügyelve a megfelelő illesztésére, majd varrjuk össze. A külső huzat alsó részére illesszük be a cipzárt.
Töltsük meg az elkészített belső huzatot 3/4 részig a habosított polisztirol gyönggyel, majd varrjuk össze és húzzuk rá a színes, külső huzatot a cipzár nyílásán. A két huzatra belsejére 1-2 helyen célszerű nagyobb méretű patentot varrni, hogy ne csúszkáljon el egymáson a két huzat. Persze értelem szerűen a belső huzat külső oldalára, a külső huzat belső oldalára. Ez egyébként el is hagyható.
Rázzuk össze alaposan az így elkészült zsákfotelt, hogy a külső és a belső huzatok megfelelően egymáshoz igazodjanak és kezdődhet a hempizés.

Élvezni fogják a gyerekek.

Egy másik fajta szabásminta és elkészítési mód Diusdb blogából.

2013. február 24., vasárnap

A dinamikus, trendi nő

A piros szín jelenléte az öltözködésben mindig a dinamikát, az energia jelenlétét tükrözi. Az örök fekete-fehér pirossal kombinálva egy céltudatos nőt takar, aki figyelembe veszi a fiatalos, trendi darabokat: kalap, cipő stb.

2013. február 23., szombat

Még mindig tél

Ez az összeállítást még mindig a "Nőies, hétköznapi szett a téli szezonban" c. pályázathoz készítettem. A barna-drapp-piros kombináció egy energikus nő színösszeállítása lehet, mondjuk egy délutáni kávézáshoz, sütizéshez a barátnőkkel, vagy egy baráti összejövetelre.
A "love it" felirattól nem kell megijedni, aki szereti az életet, az nyugodtan ki is mutathatja a környezete felé: IGEN, jól érzem magam, és szeretek mindent magam körül!

Soós Katalin Faceebook oldalán megnézhetitek az eddig beérkezett összeállításokat és lájkolhatjátok a nektek legjobban tetszőt.

2013. február 22., péntek

Egy újabb jó nap

A mai napom igazi felüdülés volt ezután a mozgalmas hét után. A projektünk egyik részprogramja egy Anyaközpont kialakítása. Ez egy olyan szociális szolgáltatás, ahol az anyák létrehoznak maguknak egy rendszeresen összejáró közösséget, ahol egymástól tanulhatnak, kicserélhetik gondolataikat, problémáikra szakemberek segítségét kérhetik.

A projekt elején fontosnak tartom, hogy az általam összeállított részprogramok gyakorlati részét úgy valósítsák meg a kollégák, hogy élesben is lássanak olyan programelemeket, amelyekben dolgozni fognak. Ez hatással van az egész munkavégzésre, ötletek generálására. Így meglátogattuk Miskolcon egy ilyen Anyaközpont közösséget, a Holdem Egyesületet és kikapcsolódásként csatangolhattunk egy kicsit a Miskolci Kocsonyafesztivál első napjának forgatagában.
 
Miskolc városa és a szociális munkatársaim szakadó hóesésben
Kézműves portékák: ékszerek, nemezáruk stb.
Készülnek a finom ételek és italok: forralt bor, puncs, gyümölcstea
 Hóesésben nézelődés, kóstolgatás, vásárlás. Jó kis közösségerősítő nap volt.

2013. február 21., csütörtök

Kabát helyett kötött pulcsik

A nem hétköznapi ruhadarabok mindig megmozgatják a fantáziámat. Most valami jó kötött pulcsis verziót keresek, ha lekerül végre a kabát, addigra meg is tudok kötni egyet-kettőt. 
Gyűjtögetésemet már megkezdtem a Pinteres-ten,  megmutatok belőle néhányat. Most a fehér színűeket szedtem össze.

2013. február 20., szerda

Sok a munka!

Látom magamon a fáradtságot :(
És kezd eljönni az időszak, amikor már fáradok. Pontosabban szellemileg fúllra túlterhelt vagyok a nap végére. Már az elmúlt pénteken is éreztem ezt a fáradtságot, de jött a hétvége, a kétnapos itthoni rutin házimunka, ami mindig kikapcsol, a napsütésben a "semmittevés": pihenés, cicázás, olvasás...
De most még csak szerda van és már most is érzem azt az agyi tompaságot, amit a múlt pénteken.
Egy 5 perces kis önvizsgálatot tartottam, és meggyőztem magamat, hogy nem kis teljesítmény az, amit az elmúlt három héten végig csináltam és még van kb. 2-3 hét a nagy munkából. Aztán lazítás :)
A tegnap készült projektfotókon látom magamat. De azért még annyira nem vagyok fáradt, hogy bakizzak is. Még pontos vagyok mindenben :)

Amiket csinálok a főállásomban, mert beindítani egy ilyen nagy projektet nem egyszerű:
  1. Állandó Gyerekház- és Tanodaprogram beindítása márciustól, négy képzés, hat tréning áprilistól (összesen 150 főnek), 17 db rendszeres program, mint "Baba-Mama Klub", Anyaközpont-hálózat, Önkéntes-klub, ifjúsági-klub stb. beindítása márciustól... Ezek előkészületeinek koordinálása.
  2. Eszközbeszerzések koordinálása: ajánlatkérések, pontosítások, mert ugye a pályázat egy évvel ezelőtt került benyújtásra, és azóta nagyon megváltoztak az akkor betervezett árak. Mi az, amit már nem is gyártanak, mi van helyette, belefér e a költségkalkulációba stb.
  3. Humánerőforrási teendők: a projektben dolgozó munkatársak feladatainak folyamatos pontosítása, mit vár el a pályázat, mi a teendő, milyen módszerekkel stb. Ezen a héten bejöttek az eseti megbízásos munkavállalók: 7 pedagógus a Tanoda programban, 3 óvónő és 2 védőnő a Gyerekház programban, logopédus, pszichológus és egyéb szakemberek feladatainak pontosítása, megbízási szerződések előkészítése stb.
  4. Egyeztetések a konzorciumi partnerekkel, work-shop, költségvetés és egyéb projektváltozások pontosítása. 
A plusz munkám e havi feladatai:
  1. A kékedi projekt építési közbeszerzése lezárult, megkezdődtek a belső felújítási munkálatok, indítjuk az eszközök meghívásos közbeszerzését. Ennek az előkészületeit tegnap fejeztem be.
  2. Nyírgelsén az egészségház felújításának közbeszerzése szintén kiírás előtt, úgyhogy előkészületi munkák vannak mögöttem, a jövő héttől pihenő lesz benne.
  3. Nyert egy programos pályázatom, az "Utcák harca" c. falusi vetélkedő, amit március 31-ig meg kell valósítani. A pénzt még most kaptuk meg a héten (950 ezer Ft/előfinanszírozás), úgyhogy most kezdem el a szervezési munkálatokat (2 napos projekt: utazás a hegyekbe, kalandpark, bobozás, gyalogtúra stb. 55 főre).
Röviden és tömören ennyi.

És a tegnapi napom: 
  • Reggel 7:15 irodai készülődés: büféasztal hol legyen, pogácsáért ki menjen, kávét-teát ki főzzön, projektor hol legyen, hosszabbítót honnan, melyik falra vetítsünk, ki fotózzon, szakmai anyag előkészítve, jelenléti ív stb. Ezekre van persze ember, aki megcsinálja, de magától senki nem tud semmit, mindent mondani kell mindenkinek.
  • 8:00-11:30 work-shop: szakmai projektprogram a konzorciumi partnerekkel, közben telefonon eszközbeszerzéses ügyintézés: irodabútor, számítástechnikai és fejlesztőeszközök rendelése.  Közben megjött a futár, a megrendelt mobiltelefonokkal, átadás-átvétel ... húúú!
  • Ebédidőben 2 fiatal munkatárs lelkét pátyolgattam, akik sokat hibáztak az elmúlt két héten, és próbaidejükön belül felmerült a lecserélésük, ha nem figyelnek kicsit jobban a munkájukra. Segítek majd nekik, hogy jobban átlássák a projektet.
  • 13:00-14:30 rendkívüli testületi ülés, megszűnt a havi tiszteletdíjam, ami a magam ajándékpénze volt :( Spórol a falu, nincs pénz semmire.
  • 15:00-18:00 tanodai program megbeszélése a szerződéskötés előtti pedagógusokkal, holnap délután folytatjuk.
Nem csoda, hogy elfáradok estére! A héten még wellness-re sem volt időm, de ez így jó, mert ha jól megalapozottan indul egy projekt, akkor később minden sokkal jobban fog menni. Ehhez viszont bele kell tenni a munkát MOST! Kitartás!!!!



2013. február 19., kedd

Éljen a gyömbér-tea!!!

Próbálgatom a gyömbértea-variációkat, és most a sima gyömbérteát kombináltam az egyik kedvenc teaízemmel, a Teekanne Magic Moments-el. Persze mézzel ízesítve, mert az fontos!  

Új íz, és finom! 

De még mindig csak Én iszom, és mindenki más tiltakozik ellene a családban! Ennyire el lehet vadítani egy íztől valakiket, hogy utána nem is hajlandóak megkóstolni sem a finomabbnak vélt módosításokat.

Na mindegy! Én továbbra is naponta iszom a gyömbérteáimat, és energikusan élem a hétköznapokat, semmi bajom, de a Párom és Ádám már torokfájósan kezdte a hetet. Remélem nem lesz komolyabb bajuk.


2013. február 18., hétfő

Új határidőnaplóm

Az új munkaszerződésem tiszteletére vettem magamnak egy új határidőnaplót. Már régóta szemezgettem egy szép bőrből készült verzióval, de valahogy mindig sajnáltam kiadni érte olyan sok-sok ezer forintot. Most pedig úgy döntöttem, hogy megérdemlem, és sok-sok évig fog majd engem szolgálni. 

Praktikus, mert évi, havi és napi beosztás is van benne, átláthatóbbá teszi a tervezést. Még egy hete használom, és már most szeretem.

2013. február 17., vasárnap

Februári napfényáradat

A nappali napközbeni fényei
Tegnap is és ma is verőfényes napsütés volt itt a Nyírségben. Ettől jobb hétvégi ajándék így február közepén nem is kellett. A napfényhez társult a jókedv már reggel, amikor besütött a nap a keleti fekvésű hálószobába, és mosolygósan ébredtem, aztán amikor kihúztam a nappali sötétítő függönyeit, elárasztott mindent a fény. 
Így még a házimunka is jobban ment tegnap: takarítás, mosás, főzés, ma pedig egy kis udvarrendezés, gereblyézés, aztán a napsütéses nappaliban olvasgatás, kötögetés, cicasimogatás...
Igazi lazítás ebben a napsütéses otthonban. Imádom!


Újszerű finomságok

A Falusi Libák blogában találtam a húsos virág készítésének leírását, és fotóillusztrációját. Rögtön elnyerte a tetszésemet, mert különleges a formája, és gondoltam jól beilleszthető az albérletbe visszautazó gyerekeim csomagolni való heti élelmiszerei közé.  El is készítettem tegnap egy adagot belőle, finom lett.


Ha gyorsabban akarok keleszteni, a sütőbe teszem be a kelni valót és 30 fokon rövid idő alatt megkel.
Három ízvilágot produkáltam, még volt egy kis bolognai feltétmaradék, azt is felhasználtam.

A bolognai-szósz az kifolyt, de finom lett. Ja, és a virág közepét zabpehelybe mártogattam.
Első próbálkozásra így festenek, legközelebb már a kinézetük is jobb lesz, de az ízük tényleg verhetetlen. Sikere volt, mára 5 db maradt, szerintem nem visz belőle senki sehová, mert hamarosan mind elfogy. Legközelebb 2 adaggal készítek.

Köszönöm FALUSI LIBÁK!

2013. február 16., szombat

Lazán-laza kötöttpulcsi

Még mindig a télies polyvore kombinációk, csak most nem szoknyavariáció, hanem kötött ruha, leggings-el. Szeretem a leggigns viselését, hetente kétszer is felveszem kötött tunikákkal, maxi-pulcsikkal, gyakran kombinálom övekkel is.
Itt most egy maxi-pulcsis verzió raktam össze, sportosabb kabáttal, kötött sapival, bokacsizmával. A kapucsínó-kávé-bézs színkombinációt remekül kiegészíti az agavezöld árnyalatú táska és sál. A trendi bajuszos motívumot pedig nem kell bemutatni :)

2013. február 15., péntek

Valentin-Nap az irodában

Tegnapelőtt írtam egy kommentet Via egyik "Miért ne?" Valentin-napi posztjához, mert a munkaidő végén olvasott poszt nagyon jó ötletet generált bennem.
Mivel új kollektíva állt össze és dolgozunk együtt immár 2 hete, arra gondoltam, hogy jó kis visszajelzés lehet mindenki számára, hogy egymásnak milyen oldalát látjuk így két hét után jónak és szerethetőnek.

Otthon számba vettem az idei kiürült befőttes üvegeinket, mert az alapgondolat, az ötlet alapján befőttes üvegekről szólt, de technikai akadály miatt úgy döntöttem, hogy egy nagy üveget jelölök ki erre a célra. 
Szépen feldíszítettem az otthoni kreatív fiókomból összeválogatott anyagokkal: fa-szívecskék és átlátszó szalagok kerültek az üvegre (a szívecskéket még tavaly vettem egy kreatív boltban, 15 db volt egy csomagban, és ezeket használgatom sok-sok mindenre - az idei adventi naptáron is ezek voltak rajta, ja és a hátoldalán öntapadó korongocska is van, így könnyen rögzíteni tudtam az üveg felületen).

Színes jegyzettömböt társítottam hozzá, aztán jött a játékszabály:
Egymásról írjunk jó, és szerethető dolgokat egy-egy kis cetlire, persze név nélkül. De akiről szól, annak írjuk fel a lapra a nevét, hogy tudja majd mindenki, hogy az róla szól. Addig gyűjtögetjük, míg tele nem lesz az üveg, aztán majd közösen felolvassuk, hogy mindannyian halljuk, hogy kinek milyen tulajdonságát tartja jónak a név nélküli munkatárs. 
Már el is kezdődött a cetliírás, a férfi kolléga volt a legaktívabb, mert ugye a NŐK-ről sok-sok jót lehet írni :)
Egy nap alatt ennyi színes cetli került az üvegbe.


A vidéki vidéskfejlesztés 1.

E-mailben érdeklődtetek a munkámról, hogy milyen is a vidék és a településfejlesztés?
A végzettségem hivatalos megnevezése: terület és településfejlesztési szakmérnök, 2006-ban államvizsgáztam a debreceni Egyetem Agrárcentrumában. Ez egy másoddiplomás képzés volt a vidékfejlesztési karon.
Ahogy az egyetemen is tanultuk, ennek a szakmának nagyon sok ága van, igazából akkor dől el, hogy melyik terület a megfelelő a számodra, amikor már élesben dolgozol benne.
A vidék fejlesztése nagyon átfogó munka, sok-sok terület közül lehet választani:
  1. Lehet fejleszteni a települések épített környezetét (épületek, sport- kulturális- és egyéb létesítmények, templomok, parkok, játszóterek, utcaszakaszok stb.), infrastruktúráját (utak, metró, vasút, belvíz-szennyvízelvezetés, internetkiépítés stb.), a közösségét (programok, rendezvények, civil társadalom fejlesztése stb.). 
  2. Aztán itt van a környezetvédelem, az energiatakarékosság a sok-sok alternatív, megújuló energiaforrások hasznosítása, az esélyegyenlőség, a felzárkóztatás, a gazdaság és vállalkozásfejlesztés, az intézmények (iskola, óvoda, egészségügy, idősek ellátása) fejlesztése eszközökkel, szakemberek képzéseivel. 
  3. Külön blokkba teszem a mezőgazdasági fejlesztéseket: gazdaságátadások, fiatal gazdák munkakezdése, területalapú, a meglévő és megművelt földterületek utáni támogatások lehívása, az állatállománnyal rendelkező gazdaságok fejlesztése, tanyaprogramok stb.
  4. Turizmusfejlesztésben turisztikai vonzerőt növelő fejlesztések: wellness-gyógyfürdők, kalandparkok,  a falusi vendéglátástól, az ifjúsági táborokon át, az 5*-os szállodákig minden belefér.
Csak hogy néhányat említsek a sok-sok közül. 

Az Én munkám  a kistelepülések fejlesztésére irányult, így kiépítettem magamnak egy jól működő rendszert, amibe hasznosítottam az egyetemen tanultakat, az addig megszerzett tapasztalataimat és folyamatosan nyomok kell követni a változásokat, mert változásokkal egész intenzíven lehet találozni ezen a területen. Ha leállsz 1-2-3 hónapra, kiesel az információ áradatból és nagy munka újra bepótolni a lemaradást.
Amikor szerződést kötök egy település polgármesterével (képviselő-testületével) a település fejlesztésre, mindig tisztázzuk már az elején, hogy mire kell, hogy irányuljon a fejlesztés. Legtöbbször azt mondják, hogy mindenre. Ezt szeretem, mert akkor enyém a pálya és jöhetnek a javaslataim.
Ilyenkor összeállítok egy településfejlesztési koncepciót, ami rövid és középtávú célokból áll. A koncepció összeállításának meg van a maga módszere: elméletben tanultunk róla, de a gyakorlatban tudja meg mindenki, hogy neki melyik módszer a legjobban használható. Nekem saját módszerem van. Ez egy több hetes munka, mert meg kell ismerni a település fejlesztésre váró területeit, adatokat gyűjteni, kérdőívek, interjúk stb. Ezt nagyon szeretem csinálni, sokat lehet fotózni benne.
Az elkészült koncepciót elfogadja a település képviselő-testülete és kezdődhet a megvalósítás, ami egy több éves munka.
Leginkább a forráshiány az, ami miatt nehezen lehet egy komplex fejlesztést megvalósítani, így a szükséges forrás keresésén, amit a pályázatok jelentene, és a pályázatok elkészítésén van a legnagyobb hangsúly. Ha elkészül egy jó pályázat, és az támogatást kap, azaz nyer, akkor jön a megvalósítás. Kis projekteknél kis munka, nagyoknál nagy munka (a támogatás összegétől függően).
Amiben most dolgozok, az egy nagyon nagy projekt (150 milliós), úgyhogy kötelezően elő volt írva, már a pályázati kiírásban, hogy főállású, szakmai tapasztalatokkal rendelkező projektmenedzser szükséges a megvalósításhoz.
De a főállás mellett mindig van 1-2-3 település, amit még be tudok vállalni. Ezt egy ideig egyéni vállalkozóként csináltam fő állás, de már 2 éve egy cégnek a nevében dolgozok, vagyis a cég adja a számlát, de a munka minden részét Én végzem el. 
Jelenleg futó projektjeim: Kékeden egy ifjúsági szálláshely kialakítása, két nyírségi településen játszótérfejlesztés, multifunkciós sportpálya kialakítás, egészségház felújítás. Ezek már a megvalósítás szakaszában vannak, a pályázatokat 1-2 évvel ezelőtt készítettem el és most a projekt menedzselését végzem. A nyáron mindegyik lezárul.
Van még 6 pályázat, amit tavaly nyáron és az ősszel készítettem, azok még a döntés előtti szakaszban vannak, azaz még nem tudni, hogy nyertesek lesznek vagy nem. Összesen 5 településsel vagyok most szerződésben, 1-ben van főállásom, 4-ben pedig megbízási szerződéssel végzem a munkámat az adott fejlesztésekre vonatkozóan.

A 2. részben a munkám jó és kevésbé jó oldaláról fogok bővebben írni, és válaszolok Bea e-mailen feltett kérdéseire, aki Gödöllőn tanul vidékfejlesztési agrármérnöknek.

2013. február 14., csütörtök

Kényelmes mellénykés

A szőrme mellénykék praktikusnak bizonyulnak, amikor már nincsenek kemény mínusz fokok. Én kifejezetten szeretem ezt az öltözéket, amikor autós munkanapjaim vannak. Könnyű az autóból ki-beszállás, nem kell mindig levenni és kiszálláskor felvenni, mert nem melegszik rám, mint egy kabát. És ehhez az oldalt nyitott lapszoknya is tökéletesen asszisztál, mármint a ki-beszálláshoz, mert ugye amikor kifordulunk a vezetőülésből, akkor jó, ha szétnyílik a szoknya és nem feszül a kilépéskor. 
Na jó! A csizma nem igazán autós cucc, nem egyszerű ekkora sarokkal a pedálokat nyomkodni, de meg lehet szokni.
A bagolyfigura talán még mindig trendi, de ha jól tudom, hamarosan leváltja a róka, mert ő lesz az új bagoly :) Vagyis már leváltotta, de kell néhány hónap, hogy a köztudatba is bekerüljön. 
A napsárga sál  megint csak a tavaszvárás :)


Külföldi munkavállalás

Biztosan mindenkiben volt már olyan gondolat, hogy lehet érdemes lenne megpróbálni a külföldi munkát. Talán nagyobb a remény egy jobban fizető álláshoz, egy szebb és jobb jövőhöz, egy magasabb életminőséghez. Több ismerősöm is van, akik belevágtak. Van aki egyedül és van aki párban, van akinek bejött, van akinek nem, van akinek bejött és kint maradt (öcsémék), és van akinek bejött, de néhány év után mégis hazajött.
Engem már többször is elkapott ez a külföldi munkaláz gondolata, de egyszer sem léptem még meg. Talán még nem jött el az ideje :)
Mindenesetre ajánlom Herman Judit coach külföldi munkavállalásról szóló összefoglalóját. Sok-sok gyakorlati tapasztalatot sűrített össze, érdekes pontokra világít rá.

2013. február 13., szerda

Szőrmekabátkás szoknyakombináció

Rövid szőrmekabátka szoknyával kényelmes viselet. Ráadásul a kalap még egyedibbé teszi az öltözéket. Még soha nem volt kalapom, de Lea már évek óta használja őket, az egyik "stílusvédjegyévé" vált. 
Van, ami másokon tetszik, de magamon nehezen tudom elképzelni. De így voltam a karkötőkkel is, aztán mostanra mennyire megkedveltem őket. És így vagyok a kalappal is. Talán beszerzek egyet és letesztelem, hogy milyen érzés viselve.  Mindenesetre beillesztettem ebbe az összeállításba, mert szerintem jól néznek ki együtt. 
A zöld szín pedig egy kis üdeséget ad, főleg a kabátka alól kivillanó kivi-zöld póló, amiben már egy kis tavaszvárás is van.


Fűszerkert kreatívan

Fűszerkertet akarok kialakítani az udvaron, mert még nem csináltam ilyet és nagyon izgalmasak a friss fűszerízek: kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, snidling, menta stb. Mindig bevásárló központokban veszek friss fűszereket, de most kedvet kaptam a saját termesztéshez.

Elkezdtem beszerezni hozzá a vetőmagokat (TESCO-ban most 37 és 55 Ft-ért kaptam tasakját). A héten elvetem őket, hogy március végén, április elején ki tudjam majd ültetni a kis palántákat.

A Pinterestet használom ötletbörzézésre, ez a vidéki stílus nagyon tetszik, úgyhogy valami hasonló fűszerkertet fogok kialakítani. 
Anyósoméknál láttam egy kiselejtezett régi karosszéket, a padon van egy-két régi fazék, zsírosbödön vesszőkosár. Megint alkothatok :)


2013. február 12., kedd

Még télen nőcisen

Egy kreativitási-divattervezői pályázatot hirdetett a Facebookon Soós Katalin stílustanácsadó.

Téma:
"NŐIES, HÉTKÖZNAPI SZETT A TÉLI SZEZONBAN" 

Saját összeállítású polyvore kreációkkal lehet pályázni, ami az egyik kedvelt esti elfoglaltságom. 
Úgy döntöttem, hogy beszállok a játékba, és esténként összeállítok egy-egy olyan szoknyás verziót, amit úgy gondolok, hogy éppen akkor kedvemre való lenne. Megmutatom és röviden kommentálom itt a blogomban is az elkészített összeállításokat.

Azért érezhető, hogy kifelé megyünk a télből, előkerülnek az egyre  vékonyabb öltözékek. Ez egy igazi NŐCIS összeállítás, mert a szoknya, a magas sarkú bokacsizma, a karcsúsított kabát kiemeli a nőiességet: a lábat, a csípőt, a derekat. Néha kell, hogy ilyen cuccokban, igazi NŐKÉNT vonuljunk végig az utcán.
Jó érzés :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...