2012. november 3., szombat

Munkát adunk a helyi szakiknak

A tervezett felújítási munkálatok folyamatban vannak, most éppen a fürdőszoba átalakítás kellős közepén járunk.
2,2 X 1,4m-es alapterületű parányi fürdőszobából és egy ugyanekkora méretű kamrából most dupla mosdót alakítunk ki. Megelégeltük a jelenlegi helyzetet és belevágtunk az átalakításba, ami nem kevés szervezési munkával jár. 
Én szerettem volna megbízni egy céget, aki kivonul egyik nap és rá egy hétre átadja a terveink szerint átalakított mosdórészt, de itt vidéken ilyen céget nem találtam. Lett volna Debrecenből, vagy Nyíregyházáról, de a helyszínfelmérés után, amikor kimondták a költséget (800 ezer és 1 millió között) inkább a Párom által javasolt verziónál maradtam Én is.
Ez pedig abból áll, hogy mi szerezzük be az anyagokat, kellékeket, és helyi szakemberekkel megcsináltatjuk a munkát. Legalább a pénz itt marad helyben és az eléggé gyengén kereső, de remek szakemberek keresnek egy kis pluszpénzt maguknak. 
Hát jó, legyen! Segítsünk a helyieknek. 
A "mi szerezzük be az anyagokat"-ból az lett, hogy az elmúlt két hétben a Nyíregyházi és Nyírbátori munkaútjaimon a shoppingolási szakaszai a Baumaxban, a Praktikerben, fürdőszobaszalonokban és Tüzép telepeken történtek. Jegyzetfüzettel szaladgálva felmértem, hogy melyik helyen, mi kapható, és mennyiért. Szerettem ezt csinálni.
Csak megjegyzem, hogy eszméletlen milyen árkülönbségek vannak az üzletek között. Majd az összesítésnél pontosan kiderül, hogy mennyit spóroltunk azzal, hogy több helyről (mindig az olcsóbbtól) szereztünk be mindent. 
A feltérképezés után utánfutóval indultunk el és egy napon szinte mindent sikerült beszerezni: sarokkád (Baumax: 27.990 Ft), 2 db mosdó-szekrénykével és tükörrel (Baumax, de a Praktikerben is ugyanennyi: 14.990 Ft), wc csésze ülőkével és tartállyal (Baumax: 25.000 Ft), falicsempe 30 m2 (Praktiker: 2.650 Ft/m2), járólap 8 m2 (Praktiker: 2.900 Ft/m2), törölközőszárítós radiátor (Baumax: 18.900 Ft),  2 db. piperepolc (Baumax: 3.600 Ft/db), 4 db falilámpa (Baumax: 1.900 Ft/db), csaptelepek, egyéb víz-, fűtés- és villanyszerelési kellékek (Nyírbátori garázsbolt: összesen 70.000 Ft), csemperagasztó, fugázópor, cement élvédő stb. (Nyírbéltek maszekbolt: kb. 25.000 Ft), 2 db méretre gyártott ablak (maszekolva: 35.000 Ft). Anyagban most itt járunk, nagy része beszerzésre került. 
Az igazi nagy szervezést a mesteremberek munkájának az összehangolása jelenti, mert mindegyiknek van főállása és munkaszüneti napokon, illetve szabadnapokon tudnak jönni és elvégezni a munkát. Még szerencse, hogy most egymás után két hosszú hétvége is volt.
Kezdett a csőszerelő, aki még kétszer jön vissza, kialakította a kamra részben a wc és a hideg-melegvizes mosdó helyét, és átszerelte a fürdőből a lapradiátorlapot (2 napot dolgozott eddig, 20.000 Ft munkadíjat kért). Aztán jött az ablakos (1 óra alatt végzett a két kis ablak cseréjével, nem kért munkadíjat, benne volt az ablak árában). Ezután jött a villanyszerelő, aki a lámpák, kapcsolók és a konnektor helyét csinálta meg (3 órát dolgozott eddig, majd a végén kér fizetést), de még egyszer visszajön. Tegnap és tegnapelőtt a burkoló felrakta a csempét a kamrahelyiségből kialakított mosdóban (2 X 13 órát dolgozott, 1.200 Ft/m2 a csempelerakás díja, plusz a faljavítási munkák, 27.000 Ft-ot kért, de 30.000-et kapott, mert reggeltől estig nagyon dolgozott, szépen dolgozott és a ráadás járt neki). Itt járunk most munkadíjban.
A jövőhéten hétfőn jön a festő falatjavítani, csütörtökön jön újra a csőszerelő, a fürdőszobás résszel folytatja, majd újra a burkoló, villanyszerelő, újra a festő és kész. Szerintem még két hét és elkészül. 

Kérdés: Mi lesz velünk, ha leszerelik a bojlert? Hogyan fogunk mosakodni? Lavórban, mint gyerekkorunkban. Tök jó lesz! :)

Egy kis fotókörkép az eddigi változásokról:

A két felújítandó helyiség, a kamrát már kipakoltam ekkor.
Csőszerelési munkálatok.
A terméskő alapot nem volt egyszerű átütni a szennyvízelvezetéshez,
de az 50 cm vastag vályogfallal nagyon könnyű volt dolgozni.
Radiátor átszerelve, ablakok a helyükön
Burkolás, fugázás, mai állapot.
Lemoshatom a csempéket, ja és a használt radiátort a Párom közben lefestette

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...