2012. december 25., kedd

Karácsonyi gyöngyök

"Selyemke" 2012-ben
A zöld és arany színű gyöngyök miatt most illik ez a szett a karácsonyhoz, a fenyőfához igazodva. A kapott maradék vegyes zacskóm zöldes színű gyöngyeiből készítettem ezt az összefont karkötőt, amiben a megfelelő hosszúságú damilszálakra fűztem fel 6 féle sorvariációt, és ezeket fonás szerűen összetekertem. A végükre T-kapcsot tettem és kész. 

Készítettem hozzá gyűrűkarikákat és medált is.
Önállóan is jól mutat, de szívesebben hordom összekombinálva a többi gumis karkötővel.

2012. december 24., hétfő

Nyugodt karácsony

Imádom a KARÁCSONYT! 
Mondtam már?!

Az évek (évtizedek) alatt sikerült eljutni arra a szintre, hogy minden egyes pillanatát élvezem. Mindennel időben elkészülök, minden remekül sikerül, és bár fáradtan az egész napi sürgés-forgástól, de olyan jó most este 7:30-kor lehuppanni a nappali kanapéjára, körülvéve karácsonyi fényekkel és egy kicsit átgondolni az eddigi készülődést és a mai napot.

Az elmúlt hetekben mindent a tervek szerint elkészítettem: SK ajándékok, lakásdekor, bevásárlások stb.
A hétvégén minden ételt, ami a karácsonyi menühöz kellett teljesen el- vagy előkészítettem: somlói galuska, gesztenyepüré, aprósütik kész, saláták (oroszhús, hagymás-krumlis, gyümölcssali) kész, húsok bepácolva (bárány), betöltve (csirkemell aszaltszilvával), fasírthoz ledarálva (birkacomb). Ma csak levest (hagyományos húsleves) és a köretet (hagymáskrumpli) kellet megcsinálnom. A mamáktól kaptunk bejgliket (mákos, diós, lekváros) és egy kisfazék töltöttkáposztát :)
A lakásban rend van, és karácsonyi hangulat, SK ajándékok becsomagolva, csak a mosással maradtam le egy kicsit (4 adagnyi ruha maradt mára, most is megy a gép, és a Lea szobája tele van szárítóállványokkal, mert ide dugtam őket. Még jó, hogy nincs itthon.)
Napközben Youtube-s karácsonyi zenehallgatás, facebookon és sms-ben névnapi és karácsonyi köszöntések fogadása, és még Lea is küldött egy pár fotót a Közel-Keletről :), amit gyorsan letöltögettem és vittem a mamákhoz megmutatni, hogy lássák, jól van (mert nagyon aggódós nagyszülők ám). 
Délutánra a fadíszítés maradt és az 5-kor kezdődő vacsorához az asztaldíszítés, terítés és vacsora ITTHON hármasban.
Holnap-holnapután pedig rokonlátogatások, ajándékozások nagycsaládi összejövetel a mamáknál. 

Nem volt kapkodás, minden elő volt készítve, még a karácsonyi égősorhoz is vettem pótégőket 2 hete, úgyhogy azok is rendben voltak.

Évekkel ezelőtt, amikor még nem készítettem írásos terveket a "projektjeimhez", ami most a karácsony, nálunk is nagy volt a kapkodás, az idegesség. Még ezen a délelőttön rohangáltam Nyírbátorba és a zűrzavaros tömegben próbáltam beszerezni a hiányzó dolgokat. 
De ennek már vége, hála a tervezésnek, és ez így az IGAZI!


2012. december 23., vasárnap

Karácsonyi mese

Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek a falubeli óvodásaink betlehemes játékának fotójával és Vass Albert Karácsonyi meséjének első és második részével! 

Betlehemes játék a falu óvodásaival :)))

 



2012. december 22., szombat

Ötletelj, és valósítsátok meg együtt

A "kettesbendejólenni" program egyik része: 
"Alkossatok valamit együtt. Találj ki egy új dolgot, amit nélküle nem tudsz megcsinálni. Mond el az ötletedet és kérd meg, hogy segítsen. Ettől fontosnak és segítőkésznek fogja magát érezni, ami csak fokozza a kötődést. Ráadásul utána a közös alkotásban együtt gyönyörködhettek."

Na ez történt, amikor kitaláltam a maradék rabichálóból, alternatív karácsonyfa készítést. Aki ismeri a rabichálót az tudja, hogy a finom női kezet nagyon megviselné a dróttal való tevékenység, ehhez bizony férfikéz kell. És meg is kaptam a kért segítséget.
A rabichálóból drótvágó fogóval vágta le a Párom a kijelölt formát, aztán összehajtogatta és rögzítette azt a kúpformát, amit megrajzoltam.
Színes égősort tekertem a kúphálóra és a horgolt virágcsodáimból akasztgattam fel rá egyszerű karácsonyi akasztóval. És ilyen lett.
Ez még csak egy teszt összeállítás, mert csak kipróbáltam, hogy milyen lesz, de még nem döntöttem el, hogy a lakás melyik helyiségébe állítom majd be. Valószínű, hogy az "Én szobámban" a hálósarkot fogja díszíteni két nap múlva.

Nekem tetszik, olyan kis hippis, és benne van a közös munkánk, és szerintem egyedi is lett, plusz még teljesen SK. És majd minden reggel, ébredés után és minden este, elalvás előtt együtt nézhetjük a kis színes fényeket, és.... :)
 

Kabátmustra



Szerencsésnek mondhatom magamat a testalkatomat illetően, mert homokóra alkatú vagyok, és az ilyen testalkatú nők szinte bármilyen fazonú kabátot viselhetnek. A lényeg az, hogy kihangsúlyozzuk a nőies alakot. Erre a típusra jellemző, hogy a csípőhöz és a vállhoz viszonyítva vékony a derék, a váll és a csípő pedig körülbelül ugyanolyan széles. Jól állnak a karcsúsított fazonok, de övvel összehúzva szinte minden fazont viselhetek.
Az alapruhatárban jó ha van egy alkalmi, egy trendi és egy hosszú, vagy rövid pufi.
 
 
A pufi kabátok most különösen felkapottak lettek, de a vásárlásnál érdemes odafigyelni a steppelések irányára és vastagságára. Mivel nem vagyok modellalkat, ezért nálam a hosszanti irány és a vékony steppelés a kedvező, vagy legyen valamilyen erőteljesebb hosszanti irány, mondjuk a cipzár és patentrésznél (pl.: a hosszú pufiknál), ami optikailag nyújtja egy kicsit az alakot.

2012. december 21., péntek

Munkahelyi minioutfit


Utolsó, karácsony előtti munkanap, irodai minioutfit.
Részletek:
  • mélybordó pamutgarbó
  • nyers színű  kötött pulcsi (SK)
  • barnászöld egyenes fazonú farmerszoknya (egy régi zöld szoknyát sötétbarna textilfestékkel befestettem, így egyedi színe lett, ráadásul még passzol az egyik mélyzöld színű táskámmal is.)
  • mélybordó, török motívumos harisnyanadrág
  • barna bokacsizma
  • fehér üveggyűrű, muránói üvegmedál hosszú bőrcsíkon és a gyöngyeim karkötőnek.
A saját magam fotózásából ennyi telt tőlem, de itt vannak darabonként is.

2012. december 20., csütörtök

Gyorsan gyűrű

Meglévő gyöngysoraimat könnyen tudom variálni, így karácsony előtt az irodában is trendi a kissé ünnepi kiegészítő.
A karkötő gyöngysoraiból egyet kiválasztva az ujjamra tekertem és már kész is van a háromsoros gyűrű.

Lea karácsonyi ünnepe


Lea repülőgépe egy óra múlva felszáll, és az ünnepeket a Vörös-tengernél tölti: búvárkodás, „világvége buli”, szakdolgozati témához anyaggyűjtés (környezettan szak), vízalatti fotózás, karácsony-szilveszter, meleg, sivatag…, sok-sok új és sok-sok jó!

Jó utat neki! Puszi-puszi!

2012. december 18., kedd

Csomagolási ötlet

Gyakran használom ezt a tasakos technikát az ajándékok csomagolásához, mert:
  • gyorsan elkészíthető egy alapsablon alapján,
  • olyan méretre, amekkorára az ajándék igényli (persze azért nem extrém méretű ajándékok csomagolására használom),
  • bármilyen papír felhasználható hozzá: újságpapír, fénymásolólap, rajzlap tetszőlegesen díszítve, színes-mintás csomagolópapír, maradék tapéta stb.,
  • a kreativitás kiéléséhez határtalan lehetőséget ad.
Megmutatom, talán Te is kedvet kapsz hozzá.
  1. Ezen a képen az alapsablont rajzoltam be egy A/4-es lapra. Ebből egy 10 cm széles tasakocskát lehet készíteni. Ezt a sablont lehet kisebb, vagy nagyobb méretűre is alakítani, csak az arányokra kell figyelni, így pontosan akkorára készítheted, amekkora az ajándékhoz szükséges. 
  2. Felülről le kell hajtani a nyilak irányában, majd ezt a csíkot le kell ragasztani. Alulról a kis olló jeleknél be kell vágni a számokat tartalmazó vízszintes vonalig, majd ezt a csíkot is fel kell hajtani. De ezt már nem kell leragasztani.
  3. Aztán a négy függőleges vonal mentén meghajtjuk a lapot, ezek lesznek a tasak oldalélei. A két szélt egymásra csúsztatva összeragasztjuk.
  4. A tasak alsó részeit, amit ollóval bevágtunk, behajtogatjuk és leragasztjuk úgy, hogy a középső csík legyen a tasak külső alja, mert ez így szépen fog mutatni alulról is. 
  5. A kész tasakot lyukasztógéppel kilyukasztjuk, szalaggal összefogjuk, vagy fogantyút is készíthetünk rá.
Most maradék fűrészporos tapétából készítek a Lea TAB-tartójának tasakot. A képek mutatják az elkészítés folyamatát. A megrajzolt sablon közepe a TAB-tartó méretéhez igazított, arányosan felnagyítva a sablon vonalait. A felső szél behajtása, leragasztása, az alsó szél behajtása, bevágása, az oldalak behajtása a függőleges vonalak mentén, az oldalsó szélek egymásra csúsztatása, ragasztása...
Az alsó bevágott részek összeragasztása, belülről jól lenyomkodva, méretellenőrzés: éppen akkora :) és egy kis dekorálás. A tetejére egy vagy kettő lyukat készítve (irodai lyukasztóval) szalaggal, cérnával összeköthetjük.
A dekorálás tortapapír illesztés, arany színű spray-vel lefújás (nagyon gazdaságos ez az egy flakon spray, használtam a só-lisztgyurmánál, a tobozoknál és most itt is), és KÉSZ!

Közben elkészültek a dekupázs technikával dekorált só-lisztgyurma díszek, így ezekből kerül rá vékony arany színű szalaggal átkötve szívecske, csengő vagy csillag forma.
Most, hogy így elnézem, még az ajándékozott nevét is ráírom majd a szívecske sarkára. Mert változtatni egészen Szentestéig lehet.
KREATÍV CSOMAGOLÁST MINDENKINEK!

Horgolt ajándék

Tegnap este átadásra került az első karácsonyi ajándékom Leának. Ez azért történt így, mert ma hajnalban elutazott itthonról, reggel 8-kor letudott egy vizsgát Debrecenben az egyetemen, és leadott egy beadandó dolgozatot,  aztán utazik tovább Budapestre a barátjához, és 20-án, azaz csütörtökön "elrepül" és csak január 5-én jön haza. Az ünnepeket most a Vörös-tengernél, a Sínai-félszigeten tölti a barátjával együtt (ez lesz az első ilyen külföldi útja).
Nekünk pedig ez az első év, amikor nem lesz együtt a teljes család, de tudomásul kell venni, hogy a felnőtt gyerekeknek külön élete van már, mindenki járja a maga útját. Szépen leszakadnak a családról, és ez így van jól!
Nagy-nagy hajnali búcsúzkodás, sok ölelés, sok puszi, vigyázz magadra!, facebookon tartjuk a kapcsolatot, az Apai részről egy kis aggódás, poénkodás: "aztán nehogy eladjanak valahol!", de tudom, hogy minden jól alakul! 
Hálásak vagyunk, hogy ilyen helyekre el tud jutni már 21 évesen!

TAB (Tablet PC) tartót készítettem neki, a kedvenc színeiből összeállítva, hogy a tengerparton, a meleg nyárban minden nap vele lehessünk egy kicsit mi is. Mert a TAB-ja biztosan vele lesz :) És még egy plusz ajándék: kulcstartó, vagy nyakbavaló, vagy táskára akasztható bigyó, vagy aminek akarja majd használni az önálló kis horgolt köröcskét. A lényeg, hogy ott legyen a gondolati energiánk itthonról vele, amikor csak viseli, vagy ránéz, vagy megérinti ezeket a szeretettel készült tárgyakat.

Összehorgolt körök a TAB méretére igazítva.
Összedolgozás, bélelés
A kész TAB-tartó elölről és a kis kulcstartóvirág ...
...ez a hátoldala...
... ez pedig a belseje.

Nagyon örült neki!

2012. december 16., vasárnap

"Ég a gyertya ég..."

ADVENT 3. gyertyája
Advent harmadik vasárnapjára szinte már minden lelkesen készülődő emberke otthonában feldíszített helyiségek várják a hazaérkezőket.
Elkészültek, vagy még készülnek a különböző apró dekorációs tárgyak, előkerültek a korábbi évek féltve őrzött kézzel készített kincsei, és keressük az új helyüket a lakásban. 

Ez most nálunk is így van. 
Szinte minden évben készítek valami újat, amit aztán vagy elajándékozok, vagy őrizgetek évekig, mint ezt a kis betlehemes jelenetet (5. karácsonyuk lesz velünk).
A figurákat évről évre előveszem, mindig új helyet találva neki, és mindig jóérzés rendezgetni, igazgatni őket, teljessé tenni a jelenetet apró kiegészítőkkel, kavicsokkal, faágakkal, tobozokkal stb.
Most a fotó kedvéért a nappali szekrénykéjén állítottam fel őket, de nem ez lesz a végleges helyük.
Mindenki együtt a fotó kedvéért
Az elkészítésük bonyolultnak tűnik, de egyszerű, mert egy alapsablon alapján kell a körcikk formájú testeket és a  vékony téglalap alakú karokat kiszabni a különböző színű filcanyagokból, aztán tetszés szerinti maradék fonalakkal kell összevarrni őket. A szintén maradék fonalakból készült haj pedig fagolyóra ragasztva adja a fejet, és filctollal rajzoltam a szemet, szájat, orrocskát, poficskákat.
1-2 figura összeállítása után már jön a sok-sok ötlet, hogy mivel lehet a karaktereket még egyedibbé tenni, így a királyok palástja, fejfedője, a pásztorok sapkája, az állatkák díszítése, néhány kis fagolyót is felhasználva tették teljessé számomra a figurákat. A Jézuska fejgolyója pedig egy egyszerű téglalapból készített, kicsit kitömött pólyába került. 
Mivel szeretem a természetes anyagokat, így a filcet választottam, de mindezt el lehet készíteni kicsit ünnepélyesebb anyagokból is (szatén, selyem, bársony, organza, csipke). Talán jövőre újat készítek, ez pedig újra az elajándékozandó dolgaim tárházába kerül.

Néhány fotó a részletekről
Mária, József és a Jézuska,
a három királyok,
 a pásztorok és az állatkáik.

Egyetemista gyerekek



Az egyetemisták helyzete nem egyszerű, bármennyire is azt gondolják sokan, hogy könnyen élik az életük ezen szakaszát, mert ugye az egyetemi évek alatt csak buliznak a fiatalok. Pedig ez egyáltalán nem így van.
Valóban sok a buli, de mikor bulizzanak, ha nem ebben az időszakukban. Ekkor vannak azok az évek, amikor ki kell próbálni sok-sok mindent, hogy utána el tudják dönteni, hogy melyik út is lesz a legmegfelelőbb számukra, és a bulik a kapcsolatalakítások egyik legtutibb színtere.
De korántsem csak a buliról szólnak ezek az évek. Kemény teljesítés van mögöttük, legalább is ezt látom a gyerekeimen és ezt tapasztalom a helyi fiatalokon. 

Először is itt van a teljesen saját lábra állás, ami nem kis dolog. Aztán itt van a tanulás, a teljesítés, ami szakonként eltérő. Egyik-másik szakon sok egyetemi tanár, főleg az idős, óraadó professzorok rendesen szórják a népet, a ZH-k jegyei igazságtalan osztályzatok, 70%-ban csúsznak a hallgatók, szinte senki nem végzi el az BSC-t (alapképzés) a megadott félévszámban.
A kemény tanulás (és a jó puskázás) sem hozza meg mindig a várt vizsgaeredményeket. 
Aztán nem is említem a tantárgyfelvételeket, az időbeosztásokat, a vizsgarend elkészítését, a Neptun kezelését, melyik tárgy melyik épületben lesz (a Debreceni Egyetemnek számos épülete van a város különböző pontjain) stb., és mindent önállóan, mert ugye itt már nincs osztályfőnök, aki megmondja, hogy mit mikor kell csinálni.

Persze mondják sokan, hogy ez a dolguk, semmi mást nem kell csinálniuk, csak tanulni! 
De az élet mély vizébe pottyanást, és az ott megmaradni tanulást semmi másnak vesszük? Pont azokat, ami a hétköznapi élet alkotó elemei? Amit már mi, rutinos felnőttek teljesen természetesnek veszünk, azt nekik meg kell tanulni úgy, hogy senki nem fogja a kezüket: albérletkeresés egy ismeretlen városban, önálló életvitel megkezdése, szerződéskötés, kulcsmásoltatás, néha internet-TV bekötés intézése, számlák, lakbér rendszeres fizetése, megfelelni a főbérlő elvárásainak, igazodni a többi albérlőtárshoz, megtalálni a közös együttélési pontokat, önellátás, főzés vagy hideg kaja napokig, bérlet-jegy-gyaloglás (vagy gliccelés), busz és vonat menetrendek, rendszeres utazás, pénzbeosztás, ruhamosás ... és még sorolhatnám. 

Ez nem egyszerű egy 18 évesnek, főleg, ha addig a szülőkkel lakott és a szülő elintézett minden ezekhez hasonló dolgot neki. Nálunk egyébként mindkét gyerekem az általános iskola 2/3 részét Nyírbátorban, napi autóbusz bejárással (15 km), a középiskolát pedig Nyíregyházán végezték, és kollégiumban laktak 4 évig a hétköznapokon, úgyhogy eléggé önállóvá váltak már ezalatt az idő alatt is, de az egyetem ezt még csak fokozza. Bár ők már nagyon rutinosak.

Lea, az eddigi 4 féléve alatt a negyedik albérletből költözött ki a héten. Legtöbbször gazdasági oka volt a költözésének, de most a főbérlővel nem egyezett. És ha már új albérletet kell keresnie, akkor inkább hazapakol a vizsgaidőszakra és majd január végéig keres egyet. Addig megspórol másfél havi bérleti díjat + a rezsit (ez kb. 50.000 Ft plusz pénz lesz neki), mert neki ez sem egy utolsó szempont.

És mit tehet a szülő?
Örülök, hogy itthon lesz néhány napot még a szorgalmi időszakban (1 hét), bár utána nem sokat lesz velünk, mert a Budapesten élő barátjával tölti majd a vizsgaidőszak nagy részét. És ez a néhány nap hajnali kelést jelent, hogy beérjen a 8-kor kezdődő óráira.

Egyébként felnőtt gyerekeink döntéseit nekünk, szülőknek mindig el kell fogadnunk, akár egyetértünk vele, akár nem. Mi elmondjuk a saját véleményünket, a saját utunk tapasztalatait, érvelünk mellette, vagy ellene, de a döntést a saját életükről nekik kell meghozni. Aztán ha jó az a döntés, akkor élvezhetik a gyümölcsét, és együtt örülhetünk velük,  ha pedig nem, akkor a tapasztalatukból tanulhatnak, és léphetnek tovább. Ha szükségük van rá, ekkor bátoríthatjuk őket. És ez így van jól!

Ha jól végeztük eddig a szülői feladatunkat a fogantatástól kezdve, a kisgyerekkortól a kamaszkoron át egészen eddig,  akkor bíznunk kell a gyerekeink döntéseiben. 
Úgy lesz jó, ahogyan nekik jó. És ezt el kell fogadni: meghallgatni, támogatni és biztatni kell őket azon az úton haladásban, amelyet választanak.
Így, véleményem szerint jó szülők maradhatunk.

Ezt azért emeltem ki és húztam alá, mert ez egy nagyon fontos megállapításom, és hiszem, hogy ez így működik.

2012. december 14., péntek

Stílusos hómunkáscucc

A héten három napot is igénybe vett a nagy "HÓHÁNYÁS". Hólapát, vesszősöprű, jó nagy udvar, jó hosszú utcajárda és folyamatos hóesés. Jó kis kardioedzés, friss levegő, forró tea.... Naponta 3 X félóra. Tiszta egészség!

2012. december 13., csütörtök

A vidék kincsei

Aki falun él, annak könnyen, egyszerűen és olcsón lehet nemcsak karácsonyi, de mindenféle dekorációt elkészíteni. 
Most a Lea szobájába készítettem egy karácsonyi tálat, amit a ledes izzók  kapcsolója miatt éjjeli lámpának is használhat (nem kell a konnektorba dugosgatni, mint a legtöbb karácsonyi égőt).

Mivel szabin vagyok, és leesett egy jókora hó, úgy gondoltam, kell egy kis friss levegő, egy kis hideg, egy kis ropogó hóhang, így kigyalogoltam a faluszélén lévő fenyvesbe tobozt szedni (kb. 4 km oda-vissza, egy kisebb túrának is megfelel).
Amikor ott voltam, már tudtam, hogy ezt jobb lett volna a tobozbegyűjtés miatt a hó előtt megtenni, de hát az ötletek nem mindig jönnek időben, vannak spontán gondolatok is. Na ez is egy ilyen spontán dekoráció. Jött a gondolat és tobozra volt szükségem hozzá.

Szóval fenyveserdő, a hó alól tobozkikotrás lábbal, kapirgálás kézzel, ujjak lefagyása még kesztyűn keresztül is, a fáról áglehúzgálás, ugrálás az eléréséhez, sok-sok hó a fáról a nyakba, az arcra, a szembe... de megérte! Szedtem egy zacskónyit, amit otthon alaposan megmostam szódabikarbónás-ecetes vízben, majd a radiátorra tettem száradni, mert tudtam, hogy a melegtől ki fognak nyílni a tobozok. Lehet a sütőben is szárítani, ott is gyönyörűen kinyílnak.
A csúnya kis koszmós-mohás tobozokból szépséges formájú tobozkák lettek. Most eszembe jutott a "Rút kiskacsa" mese:)

Egyik részét lefújtam aranyszínű spray-vel, és elővettem a régi aranyszínű gömbök egyik családját és kezdődhet a komponálás! 
Sorrendben: üvegtál, 20 db-os ledes izzósor, festetlen tobozok, gömbök nagyok, majd kicsik, festett tobozok.

Ilyen lett! 
Semmi extra, csak egyszerűen Karácsonyi!



2012. december 12., szerda

Dinamikus nézetről egyszerűre

Elkészült az egyszerű formátum! 
A Google sablonjai között a dinamikus nézetűek tetszettek a leginkább, ezért választottam azt a blog indításánál. De sajna, bármennyire is szeretem a nem szokványos dolgokat, be kellett látnom, hogy az egyszerű sablonok kezelhetőbbek és több minden megjeleníthető rajtuk.
Most nekiültem és átalakítottam. Hasonló a színvilága a dinamikuséhoz, remélem tetszik majd ez a verzió is, és szívesen olvassátok az irományaimat ezzel a nézettel is.

Búcsúkép

Egy búcsúkép printscreen-nel :( Szerettem!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...