Az egyetemisták helyzete nem egyszerű, bármennyire is azt gondolják sokan, hogy könnyen élik az életük ezen szakaszát, mert ugye az egyetemi évek alatt csak buliznak a fiatalok. Pedig ez egyáltalán nem így van.
Valóban sok a buli, de mikor bulizzanak, ha nem ebben az időszakukban. Ekkor vannak azok az évek, amikor ki kell próbálni sok-sok mindent, hogy utána el tudják dönteni, hogy melyik út is lesz a legmegfelelőbb számukra, és a bulik a kapcsolatalakítások egyik legtutibb színtere.
De korántsem csak a buliról szólnak ezek az évek. Kemény teljesítés van mögöttük, legalább is ezt látom a gyerekeimen és ezt tapasztalom a helyi fiatalokon.
Először is itt van a teljesen saját lábra állás, ami nem kis dolog. Aztán itt van a tanulás, a teljesítés, ami szakonként eltérő. Egyik-másik szakon sok egyetemi tanár, főleg az idős, óraadó professzorok rendesen szórják a népet, a ZH-k jegyei igazságtalan osztályzatok, 70%-ban csúsznak a hallgatók, szinte senki nem végzi el az BSC-t (alapképzés) a megadott félévszámban.
A kemény tanulás (és a jó puskázás) sem hozza meg mindig a várt vizsgaeredményeket.
Aztán nem is említem a tantárgyfelvételeket, az időbeosztásokat, a vizsgarend elkészítését, a Neptun kezelését, melyik tárgy melyik épületben lesz (a Debreceni Egyetemnek számos épülete van a város különböző pontjain) stb., és mindent önállóan, mert ugye itt már nincs osztályfőnök, aki megmondja, hogy mit mikor kell csinálni.
Persze mondják sokan, hogy ez a dolguk, semmi mást nem kell csinálniuk, csak tanulni!
De az élet mély vizébe pottyanást, és az ott megmaradni tanulást semmi másnak vesszük? Pont azokat, ami a hétköznapi élet alkotó elemei? Amit már mi, rutinos felnőttek teljesen természetesnek veszünk, azt nekik meg kell tanulni úgy, hogy senki nem fogja a kezüket: albérletkeresés egy ismeretlen városban, önálló életvitel megkezdése, szerződéskötés,
kulcsmásoltatás, néha internet-TV bekötés intézése, számlák, lakbér
rendszeres fizetése, megfelelni a főbérlő elvárásainak, igazodni a többi
albérlőtárshoz, megtalálni a közös együttélési pontokat, önellátás,
főzés vagy hideg kaja napokig, bérlet-jegy-gyaloglás (vagy gliccelés), busz és vonat menetrendek, rendszeres utazás, pénzbeosztás, ruhamosás ... és még sorolhatnám.
Ez nem egyszerű egy 18 évesnek,
főleg, ha addig a szülőkkel lakott és a szülő elintézett minden ezekhez hasonló dolgot neki. Nálunk egyébként mindkét gyerekem az általános iskola 2/3 részét Nyírbátorban, napi autóbusz bejárással (15 km), a középiskolát pedig Nyíregyházán végezték, és kollégiumban laktak 4 évig a
hétköznapokon, úgyhogy eléggé önállóvá váltak már ezalatt az idő alatt
is, de az egyetem ezt még csak fokozza. Bár ők már nagyon rutinosak.
Lea, az eddigi 4 féléve alatt a negyedik albérletből költözött ki a héten. Legtöbbször gazdasági oka volt a költözésének, de most a főbérlővel nem egyezett. És ha már új albérletet kell keresnie, akkor inkább hazapakol a vizsgaidőszakra és majd január végéig keres egyet. Addig megspórol másfél havi bérleti díjat + a rezsit (ez kb. 50.000 Ft plusz pénz lesz neki), mert neki ez sem egy utolsó szempont.
És mit tehet a szülő?
Örülök, hogy itthon lesz néhány napot még a szorgalmi időszakban (1 hét), bár utána nem sokat lesz velünk, mert a Budapesten élő barátjával tölti majd a vizsgaidőszak nagy részét. És ez a néhány nap hajnali kelést jelent, hogy beérjen a 8-kor kezdődő óráira.
Egyébként felnőtt gyerekeink döntéseit nekünk, szülőknek mindig el kell fogadnunk, akár egyetértünk vele, akár nem. Mi elmondjuk a saját véleményünket, a saját utunk tapasztalatait, érvelünk mellette, vagy ellene, de a döntést a saját életükről nekik kell meghozni. Aztán ha jó az a döntés, akkor élvezhetik a gyümölcsét, és együtt örülhetünk velük, ha pedig nem, akkor a tapasztalatukból tanulhatnak, és léphetnek tovább. Ha szükségük van rá, ekkor bátoríthatjuk őket. És ez így van jól!
Ha jól végeztük eddig a szülői feladatunkat a fogantatástól kezdve, a kisgyerekkortól a kamaszkoron át egészen eddig, akkor bíznunk kell a gyerekeink döntéseiben.
Úgy lesz jó, ahogyan nekik jó. És ezt el kell fogadni: meghallgatni, támogatni és biztatni kell őket azon az úton haladásban, amelyet választanak.
Így, véleményem szerint jó szülők maradhatunk.
Ezt azért emeltem ki és húztam alá, mert ez egy nagyon fontos megállapításom, és hiszem, hogy ez így működik.