2012. november 9., péntek

Blogolásról újra

Korábban írtam már, hogy szeretem böngészni mások blogjait, mert sok számomra új dolgot fedezek fel egyik-másik blogban. Szeretek kísérletezgetni, és a jelenlegi blogkülsőmnek egy dinamikus nézetű sablont választottam, mert ez valahogy jobban tetszett, mint a többi választható, és mert szeretem az innovatív dolgokat.
A böngészéseim során viszont egyetlen bloggal sem találkoztam, akik ilyen jellegű sablont használtak volna, mindenki a hagyományos formátumú "alapruházatot" használja, és turbózza fel a saját egyéni kiegészítőivel. Mivel egyre többen nézitek a RURAL WOMEN-t (nap, mint nap meglepődök, hogy mennyien), úgy gondoltam, hogy megkérdezlek Titeket, olvasókat.

Nektek bejön ez a dinamikus nézetű "ruházat"? 
Ha igen, miért és ha nem, miért?

Egy másik kérdés, illetve kérés: 

Ha tervezi valaki, hogy egy "kezdő bloggertanító" post sorozatot indít, mindenképpen jelezze, mert az első diák Én leszek, ugyanis be kell vallanom, hogy megakadt az autodidaktikus tanulásom a jelenlegi szinten és önerőből nem tudok továbblépni. Erre szokta mondani a nagyfiam azt, hogy "Anya! Mit küszködsz olyan dolgokkal, ami teljesen távol áll a Te korosztályodtól?" És erre mondom Én azt, hogy az élet dolgaiban nincsenek korosztályok! (Pedig tudom, hogy vannak, mert ami az Y és Z korosztálynak gyerekjáték, az nekünk bizony sokszor küszködés. De nem adjuk fel!) 
Ugye, negyvenen túli embertársaim!

Visszatérve a problémámhoz, nem tudok megjeleníteni dolgokat, pedig nagyon szeretném.
Például: 
PandArte blogjához hasonlóan, a Főoldal melletti plusz oldalakat, hogyan lehet használhatóan beállítani (a kialakításra már rájöttem, de nem működik úgy, ahogyan kellene). 
Aztán hogyan lehet feltüntetni a blogajánlót, a népszerű bejegyzések, a rendszeres olvasók, címkék, látogatószámláló stb. oldalsávos részeit? 
Akárhogy keresem, nem jövök rá. Belátom, most nagyon bamba lettem. De ha valaki segít, az bevenném a "Hálával tartozok Neked!" listámra.

A segítséget és a véleményeket előre is köszönöm!

8 megjegyzés:

  1. Szia! Nem túl nagy ördöngősség, bár elég sok mindent felsoroltál a bejegyzésben, amit szeretnél beállítani. A dinamikus nézetben nem működik (még) minden. Ha hagyományosra visszaállítod a nézetet, akkor több mindent tudsz használni, pl a népszerű bejegyzéseket is. A legtöbbet Szerkesztő nézetben az Elrendezés menüpont alatt találod meg. Modul hozzáadása gombra kattintva választhatsz, és húzhatod a kívánt helyre az elemeket. A fülek kialakítása már kicsit részletesebb leírást igényel. Remélem sikerül beállítgatni. Ha van kérdésed, keress meg nyugodtan! :)

    #365hangulat.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, mindjárt kipróbálom. Köszi a segítségfelajánlást is, lehet, hogy foglak még keresni ezzel kapcsolatosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben :) Akkor próba, cseresznye!

      Törlés
    2. Kedves Designetta!
      Segítségedet megköszönve felkerültél a "Hálával tartozok Neked!" listámra. Hamarosan elkészülnek azok a fotók, és a hozzá tartozó bejegyzés is, amiben Te is láthatod, hogy milyen általam készített kis csecsebecsékből választhatsz a "jó tettedért".
      Köszönettel: Heva

      Törlés
  3. Valószínű, hogy lemondok a dinamikus nézetről, mert tényleg kevés mellékdolgot lehet így megjeleníteni, és más is jelezte, hogy nem működik igazán jól megjegyzés funkció sem.
    Marad a hagyományos verzió, de még néhány napig ez lesz, mert ahhoz idő kell, hogy szépen átalakítgassam.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Heva!

    Én is úgy vagyok, ahogy te :) Mikor 6 hete elindítottam a blogomat, én is szemeztem a dinamikus sablonnal. De annyi mindent szerettem volna kitenni rajta, hogy minden elérhető legyen. Viszont ez a dinamikussal nem egyeztethető össze :( pedig nekem is jobban tetszenek, letisztultak, komolyabbak. De hát sajna ez van :) Végül is én egy teljesen új sablont töltöttem fel, de azzal is megszenvedtem és ezt csak akkor merném ajánlani neked is, ha már én is vérprofi lennék benne :) De ezt tényleg csak az tudja megcsinálni, aki ért hozzá valamennyit és van ideje próbálkozni :))) Az enyémet itt meg tudod nézni: eletespillecukor.blogspot.hu

    Amúgy nagyon tetszik a blogod :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Szilvi!
    Megnéztem a blogodat, elolvastam a legfrissebb 2 bejegyzést és átfutottam az archívumot. De olyan sok jó témájú olvasnivalót találtam benne, hogy azt most munkaidőben inkább kihagyom és este majd visszatérek a Pillecukorhoz.
    Elég egyszerű a blogkinézeted, én jobban szeretem a színes felületeket, viszont a tartalmi felépítése, a kiegészítő modulokat egész jól kialakítottad.
    Én is szeretném láthatóvá tenni a rendszeres olvasókat, a Google kapcsolatokat és a Facebook-os megjelenítés is még előttem van. Ha tudsz tanácsot adni ezekben, megköszönném! :)
    Valahogyan inspirálni kellene a profi bloggereket, hogy indítsanak egy "Hogyan alakítsd ki a legtutibb felületet!" blogsorozatot. Én, ha már jártas lennék benne, biztosan elkezdeném!

    Ja, és örülök, hogy rátaláltál a blogomra, és tetszik neked!

    VálaszTörlés
  6. A legeslegelső sablonom, ami volt az a Kép hátteres sablon volt. Háttérképnek kiválasztottam egy nekem tetszőt (a család kategóriában volt egy madaras, virágos, színes), s utána személyre szabtam. 2 oszloposra állítottam be, bal oldalon volt a bejegyzés, jobb oldalon a többi, úgy, mint Blogarchívum, Kategóriák (amiket a címkézéssel oldottam meg), a látogatók (ezt a blogspoton is be lehet állítani), a rendszeres olvasók, a feliratkozási lehetőség, a keresés és végül a facebook ablak. Ezeket az Elrendezés menüpontban tudtam odahúzigálni, ahova szerettem volna.
    Ha szükséged van segítségre, szívesen segítek, az alap az nem olyan nehéz :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...