2012. november 13., kedd

Vigyázat ehető!

Továbbítok egy szerintem nagyon hasznos programot. Hasznosnak gondolom azért, mert kicsit szervezetten, kicsit közösségformálóan lehet a segíteni, ötletet adni, együtt tervezni azoknak, akiknek fontos lehet, hogy mi kerül a konyhaasztalra, a gyerekek tízórais csomagjába, mit és hogyan termelhet a kiskertjében, hogy az egész család egészséges legyen. 

Én jelentkeztem egy helyi ifjúsági egyesület képviseletében, és látom magam előtt, hogy milyen jó kis programsorozatot fogunk megvalósítani ennek a programnak a segítségével. 
Többen jelezték már itt a faluban, hogy indítsunk egy "Háziasszonyok klubot", aminek nálunk jó alapja lehet ez a filmklubos előzmény. Az ötlet még képlékeny, megkonzultálom a fiatalokkal, mert nekik mindig vannak eredeti ötleteik, és bevonom a helyi női egyesület és a nyugdíjas klub tagjait is a tervezésbe. Mert így van igazi értéke a munkának, ha kicsit irányítottan, de közös ötleteléssel, aztán közös megvalósítással. A nyugdíjasok egyébként aranyat érnek! Olyan tapasztalatuk van ezen a téren, hogy csak fejlődni tudunk általuk. Egy falu közösségében értékes láncszemet képvisel az idősebb generáció.

Remélem felkeltettem az érdeklődésedet. A  "Vigyázat ehető!" program részleteit itt megtalálod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...