Vidékfejlesztés

Remek napjaim voltak a hét közepén, ilyenkor mindig megerősítem magamban, hogy jó dolgokat csinálok, és ezt szeretem. A szerdai nap volt igazán kedvemre való, mert korán reggel Debrecenbe autóztam, majd együtt indultunk három útitárssal Kékedre, egy, a szlovák határ szélén lévő zempléni kis faluba, ahol csak 270 ember él. Már az út is nagyon szép volt: Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, igazán hangulatos városok, mindenhol építkezések, útlezárások, terelők…, ami kicsit bosszantotta a sofőrt, mert több mint egy óra csúszásunk lett a végére, de jó volt nézni, ahogyan épülnek-szépülnek az ország városkáinak főterei, közintézményei és útjai. (Megjegyzem, településfejlesztőként ismerem az érem másik oldalát is, és tudom, hogy ezek a nagy beruházások hogyan történnek, milyen háttéralku van egy-egy nagy projekt mögött, de ezekkel nem akarok foglalkozni, mert ezek nem érdekelnek.) A lényeg az, hogy ha elkészülnek, akkor széppé és élhetőbbé teszik majd a vidéket.

Tiszalökön komppal át a Tiszán, aztán a Hernád, és a Bodrog folyó közti Zempléni-hegységen autóztunk végig, Tokaj-hegyaljai borvidék, Tarcal, Mád, Tállya boros pincesorai, Boldogkőváralja, Vizsoly, Abaújvár és végül Kéked, hogy csak néhány települést említsek az odavezető útból. 
Még nem jártam Kékeden, de egy nagyon hangulatos kis falu, ahová intenzíven megkezdődött a szlovákok „betelepülése”. Az elöregedett parasztházakat veszik meg és  újítják fel a betelepült szlovákok, és használják hétvégi pihenőhelyként, amire tökéletesen megfelel ez a környezet. 

Mit keresek Én itt? 
Tavaly nyáron pályázatot írtam egy debreceni egyesületnek, aki ebben a faluban vett egy régi épületet, amiből ifjúsági szálláshelyet akar kialakítani, táborozni, túrázni (bakancsos, vízi, kerékpár), művészkedni, alkotni és zenélni vágyó ifjúsági és egyéb csoportok számára. Nos, ennek a megvalósítását kezdtük most el, és ezt a projektet Én menedzselem. 

A régi típusú parasztháznak, ami felújításra kerül, van egy különleges hangulata, ami külön varázslatossá teszi ezt a projektet, és úgy döntöttem, hogy ennek az átalakulását ebben a blogban közzéteszem, úgyhogy megismerheted a vidékfejlesztésnek ezt az oldalát is. A házhoz tartozó udvar és kert tele gyümölcsfákkal, cserjékkel, bokrokkal, erdei fenyővel és növények sokaságával. A terep megismerése, és egy rövid egyeztetés után egy másik projekttervezésbe is belecsöppentem. Szintén turisztikai fejlesztés, egy 17 hektáros területen lovas turizmust akar kialakítani egy vállalkozó szellemű fiatal házaspár. Megnéztük a területet és megmutatták a már elkészült tervrajzokat, ahol istállók, több százméteres fedett íjászpálya és egyéb kiegészítő létesítmények gazdagítják majd ezt a csodás erdei, hegyes-völgyes területet.  

Legnagyobb meglepetésemre a fiatal házaspár ott az erdőben, jurtában lakva, nomád lovakkal és háziállatokkal körülvéve élik a mindennapjaikat. Betekinthettem egy valóban lakóhelyként használt jurta belsejébe, és sok-sok kérdésemre kaptam választ, amikor erről az életformáról érdeklődtem. Már 8 éve élnek így, és a tervezőmérnök végzettségű fiatal nő az idén befejezi a főállású mérnöki munkáját, és csak ezzel a nomád élettel és a tervezett lovas turizmussal akar foglalkozni.

Mit mondjak! Ez egy olyan életforma, amihez egy kicsit kattantnak kell lenni. Ez számomra jó lehet egy hosszú hétvégére, vagy egy rövidebb nyaralásra, mert őrült jó a hangulata, az erdő, a természet, a csend, a levegő… De hogy így élni! Na, ez nem nekem való életforma. De csodálom azokat, akiknek ez az.

Készítettem néhány fotót erről a napról, felújítás előtt álló parasztházról, a jurtáról, az állatokról.