2012. október 21., vasárnap

Őszi határszemle

Ez a négy napos pihenőidő olyan, mint egy felnőtteknek is járó őszi szünet. Ráadásul még az időjárás is mellettünk van, mert igazán ritkaság október második felében rövidnadrágban kertészkedni, vagy ebéd után kifeküdni a napozószékre és mint egy napelemes töltő, feltöltődni a nap melegétől.

Délután határszemlén voltunk a párommal. Így hívjuk azt, amikor végigjárjuk a falu külterületi határáig a  földeket, megnézzük a learatott szántókat, az elvetett területeket, az erdőtelepítéseket stb. A párom ellenőrzi ilyenkor, hogy milyen mezőgazdasági munkákat kell még elvégezni az idén (még van néhány hektár bevetni valója), megmutogatja, hogy melyik területen mi csinált eddig (aratások, tárcsázás, szántás, vetés), és mit tervez vetni a jövő évben.
Én pedig ilyenkor megint csak töltődöm. Örömmel hallgatom, ahogyan a párom beszél a nem könnyű, főleg fizikai erőt igénybe vevő munkájáról, és közben fotózom a nyírségi homokbuckás (elég alacsony aranykorona értékű) földeket, megörökítem az idei ősz színeit, és begyűjtök néhány "kincset" az itthoni lakásdekorációhoz.

Csipkebokor ágak szépen dekorálják a lakást, de szárítani is jut belőle bőven. Ide még visszajövök bogyót szedni.
A vadtövis bokrok messziről piroslanak, néhány ágat hoztam belőle a teraszos vázába, mert hamar hullatni kezdi a bogyóit
A Nyírség mezőgazdasági útjainak meleg homokján mezítláb járni különleges érzés
Gyerekkoromban itt mindig versenyt futottunk, persze mezítláb :)
Zöldül a lucerna, lesz egy újabb kaszálás
A nyárfásunk
Lekombájnolt kukoricatábla, ezzel még van mit csinálni, de most még a bírkanyáj legelget rajta néhány napig
Hopp! Egy szalmabála itt maradt
8 napos vetés, már kezd zöldülni az apró tritikálé
2012. október 21. Ez megint egy szép és jókedvű nap!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...