2013. február 7., csütörtök

Irénke néni gombócai

Újra egy izgalmas nap van mögöttem, és mindjárt éjfél, de ezt még le kell írnom.

Ezerrel folyik az új munka, holnap projektnyitó rendezvény 120 fő részére, állófogadással, előadással, sajtótájékoztatóval és még a megyei Kölcsy-TV is itt lesz, szóval van szervezési feladatom bőven, de ez is a projektmenedzser munkája. 

Azért a munka mellett semmiképpen nem hagyom ki a szívmelengető kis félórámat, amit megint csak elém hozott az élet, vagy a jó gondolataim sokasága újabb jó dolgokat terel az utamba?

Elmesélem. 
A takarítónk reggel szólt, hogy ma szabin lesz, mert az óvodás kislánya az oviscsoportjukkal a nagymamához megy gombócevésre. Fél 11-re készen kell lenni a sok-sok frissen készített gombócnak, és ő segít a mamának az elkészítésben. 
Nekem sem kellett más, bekérezkedtem :) Úgy szerveztem a munkát, hogy egy fél órára el tudjak menni fotózni és egy kicsit töltődni a gyerekek között. Ráadásul volt kolléganőimmel mindig szívesen találkozok munka közben is, mert nagyon jó fejek.
Egyébként az egyik igazán jó dolog itt a faluban, hogy az időseket mindig bevonják a helyi intézmények a nevelésbe. Az oviscsoportok például rendszeresen látogatják a nagyszülőket, akik megmutathatnak sok-sok régi dolgot a gyerekeknek. A veteményezéstől a betakarításig, lekvárfőzések, állatsimogatások, régi eszközök használata, hagyományos ételkészítések stb. Fotók készülnek minden látogatáskor és évente egyszer (általában anyák napján, amire a nagyszülőket is meghívják) levetítik a fotókat az egész óvodásnak, szüleiknek és nagyszülőknek. Itt mindenki örülhet: a gyerek azért, mert büszke rá, hogy az ő mamája, papája ott van a kivetített fotón, és felidézve az élményt erősödik benne a tisztelet a nagyszülők iránt. Aztán jó a szülőnek, aki ugye a két generáció között van, mert örömteli érzés aktívnak látni a szüleit és megélni, hogy a gyerekei részesülhetnek a nagyszülők közösségi életéből.
És itt vannak a nagyszülők! Akik szinte alig mozdulnak már ki a faluból. Akik közül sokan már feleslegesnek érzi magát, mert egyre megfáradtabb, egyre öregebb, egyre kevesebb haszna van. 

Jajjj! Pedig mennyire nem így van!

Azt az értéket, amit az idős generáció hordoz, senki mástól nem kapjuk meg sem mi, középkorúak, sem a fiatalok és pláne nem a gyerekek. A szeretet, a kedvességet, a valódi odafigyelést, a türelmet, az egyszerűséget, a hálálkodást, a gondoskodást, a törődést... ezernyi olyan tulajdonság, amit Én is érzek, hogy sokszor felületesen kezelünk, mert rohanunk és alig van időnk ezekre az igazi belső értékekre.

Micsoda élmény az nekik, hogy vendégül láthatják kis unokájuk csoportját, és újra hasznosnak érezhetik magukat! Hogy nem merül teljes feledésbe régi életük apró történései, hanem még kíváncsiak rá a gyerekek is! Valamit mégis át tudnak adni a jövőnek.

Hálás vagyok, hogy olyan falu az Én falum, ahol erre odafigyel mindenki, ahol ezt értékként kezelik és ahol lehetőséget adnak már az óvodásoknak is, hogy a gyökereiket soha ne felejtsék el.

És akkor mi is történt:
Irénke néni már hajnalban kelt, hogy időben megfőzze a krumplit, kihűlve át tudja passzírozni, majd meggyúrni a gombóctésztát, megtölteni, összegombócozni, grízdarát készíteni, beleforgatni, és tálakba rakni a 300 db kakaós és szilvás gombócot. 
10 órára mindennel elkészült, a fedett teraszrészen a család összes asztalát összeszedte, és elkészítette a helyet a közel 30 gyereknek (persze a takarítónk segített neki).

Aztán jöttek a gyerekek és...

Csak meg akarták fogni a "csillogó körömlakkos" kezemet :)
Hosszú, nagyon aktív és tartalmas nap volt! Sok ilyenben van mostanában részem. És ez nagyon jó!

2013. február 6., szerda

Valentin-Napi körömdekor

Februári körömdekoráció nem is szólhat másról, mint a szerelmes szívecskékről. Ha ügyes kezű vagy, magadtól is megfestheted, de kivághatod a szívet egy ragasztható lapra és pici sablonként használhatod. 
Én etikett papírral próbálkoztam már, ami papírírószerben kapható (A/4-es méretben 30 Ft, és nagyon sokáig lehet használni.) A teljesen megszáradt, kopogós körömre ráragasztható és nem sérti fel az alatta lévő lakkréteget, amikor felszeded a minta száradása után.

Egy kis ötletbörze a Pinterestről :)


2013. február 5., kedd

Gyömbértea ízesítve

Hétvégén a család részére készítettem egy jókora adag gyömbérteát, de a vége az lett, hogy Én ittam meg az egészet. Pedig igazán finom fűszerekkel ízesítettem (fahéj, vanília, szegfűbors, citromkarikák) és leszűrés, kicsit hűlés után még igazi nyírségi akácméz is került bele.
De a család, ami most a Páromat és Ádámot jelentette, mert Lea, valahol Bécsben bulizott, ünnepelte a 21. szülinapját (1992. 02. 05. - az igazi időpontja ma van: BOLDOG SZÜLINAPOT Lencsike! :), szóval már annyira nem jött be a fiúknak a korábbi ízesítetlen gyömbértea, hogy a finom változatát már meg sem akarták kóstolni. 
Pedig tényleg finom lett. Sokkal finomabb mint üresen. Azt hiszem rászokom erre az ízesített verzióra!


2013. február 4., hétfő

Gyöngykollekció 4.

Ezeket a karkötőket már azután készítettem, amikor kiderült, hogy a rendszeresen viselt karkötők fémkapcsaitól szépen kifoltosodott a csuklóm (fémallergia, a foltok baromira tudnak viszketni). Innentől már gumidamilra fűzök minden karkötőt, és a gyűrű is jobban használhatók erre fűzve, mert a horgászdamil egy idő után megkeményedik. Így a gyűrűkarikák túl merevek lesznek és kényelmetlenek. A gumidamilosak pedig gyorsabban levehető-feltehető, mert a kézmosásoknál legtöbbször lehúzom őket, aztán vissza. Az Én  kis szertartásom.

Itt nem külön-külön fűztem a karötőgyűrűket, hanem egyszerre lemértem 6 X 18 cm-nyi damilt, plusz az összekötéshez 6-6 cm (120 cm). Az egyik végét rögzítettem és minden 18 cm-es sort összekötöttem ugyanarra a pontra. A fűzés közben pedig összetekergettem őket, így most egyben van ez a karkötő, nem tudom szétszedni.

A gyűrűkarikáimat gyakran kiegészítem az egyik borostyánköves ezüstgyűrűmmel. Jól mutatnak együtt.

Ezzel a módszerrel készítettem egy másikat is,. A gyöngyök kiválasztásánál figyelembe vettem a  meglévő körömlakkjaim színéhez, mert azokat legtöbbször úgy veszi az ember, hogy a ruhatárához passzoljon. Így együtt jól mutatnak a kezemen :)


2013. február 3., vasárnap

Diós-mákos kiflik

Már a látványa is finom :)
Egy másik kedvenc finomságot készítettem ma, amit amellett, hogy nagyon finom azért is szeretek, mert le lehet fagyasztani a tésztát is és a tölteléket is, így csak az összeállítással kell foglalkozni. 
Ma a frissen készítettem mindkettőt, mert volt rá időm, de egy része megy a fagyóba, és a következő alkalommal már fele időre lesz szükség.
(3 adagot csináltam a lenti tésztából, egy adag mákos, egy adag diós - összesen 32 kifli, és 1 adag a fagyóba, zsúfoltabb napokra.)

Hozzávalók a tésztához
  • 25 dkg liszt
  • 12 dkg margarin (RÁMA)
  • 5 dkg porcukor
  • 2 tojássárgája
  • 2,5 dkg élesztő (néha szárított élesztőt használok, az is jó, csak legyen feloldva rendesen)
  • 0,6 dl tej
  • pici só
Hozzávalók a töltelékekhez (mákos vagy diós)
  • 25 dkg mák
  • 10 dkg kristálycukor (barnacukrot használok, de a sima is jó)
  • 2-3 evőkanál méz
  • 1 dl tej
  • mazsola, reszelt citromhéj
 
  • 25 dkg dió
  • 10 dkg kristálycukor
  • 1 dl tej
  • mazsola, fahéj, vanília (Dr. Oetker aromát használok), reszelt narancshéj
Elészítés
A tésztánál össze kell morzsolni a lisztet a margarinnal, a  porcukorral, sóval, aztán jöhet a tojássárgája és a tejben felfuttatott élesztő (a futtatás előtt a tejbe egy pici cukrot ne felejts feloldani, mert különben soha nem fut fel). Jól össze kell gyúrni, és egy órát pihentetni a hűtőben úgy, hogy ne száradjon ki. Én egyszerű neylon zacskóba teszem bele. Majd ha kivesszük, egy nagy hengert kell formálni és elkezdeni felezgetni. Előbb 2 részre, majd azt is ketté, megint ketté ... és így tovább. 16 részig kell osztódni, ennyi kifli lesz ebből a hozzávaló mennyiségből, és az egyik töltelékadagból. 
Amíg pihen a tészta, jöhet a töltelék. Felforraljuk a tejet és a cukrot, majd mikor már egy picit hűl a mézet (ha mákosat készítünk), és beleszórjuk az összes többi hozzávalót. A mazsolát egy kis rumaromás vízbe szoktam beáztatni. Jó puha lesz és finomabb az íze. Most a becukrosodott virágmézemet használtam (2. kép), mert erre az is jó. Legalább elfogy. Masszív töltelékre számíts.

És jöhet az összeállítás
A tésztadarabokat egyenként kilapítom a tenyeremmel, nyújtófával még vékonyítok rajta egy kicsit (2-3 mm-es legyen), belelapítok egy kanál tölteléket, ráhajtom a tésztát, lenyomkodom az oldalát, feltekerem és kiflire formálom. A tekerésnél az illesztés a kifli aljára essen, úgy nem nyílik ki. 
Nem kell figyelni arra, ha nem szabályos kör a kinyújtott lapocska, vagy kicsit eldeformált lesz a kifli. A lényeg, hogy finom lesz. De nagyon!
Rárakom a kis drágákat sütőpapíros tepsire, megkenem a tetejüket először tojásfehérjével, beteszem a hűtőbe 10 percre (úgy tepsistől), aztán megkenem tojássárgával, hogy szép fénylősárgák legyenek, megszurkálom a tetejüket fogpiszkálóval 2-3 helyen, aztán sütés. Előmelegített 160 fokos sütőben aranysárgára, ami kb. 15-20 perc. Én 15 percre állítom a sütőt, aztán figyelgetem mikor lesz nekem tetsző színű. Ez sütőtől függ, hogy még hány perc.
Frissen, ehető melegen nagyon tuti, de 2 nap múlva is finom. Teával, tejjel imádni való.

Bár Lea egyszer a lefagyasztott verzióból készült kifliket vitt vissza magával az albérletbe, és azt mondta, hogy másnap nagyon kemény lett, még a mikrózás sem segített rajta. Itthon ezt nem tudtam még ellenőrizni, mert gyorsan elfogy, és semmi különbség nem volt közte. De majd megfigyelem legközelebb.

És még egy tipp. Ennél sütinél elég sok tojásfehérje megmarad. Én azokat összegyűjtöm egy műanyag pohárba, és szintén lefagyasztom. Kókuszos, diós habcsóknak tökéletes.

Jó hétvégi sütkérezést!

2013. február 2., szombat

A vizsgák vége

Debreceni Egyetem
Igazán jó volt a tegnap este. 
Ádám hazajött és közölte, hogy sikerült az utolsó vizsgája is. Befejezte mindet, ez a félév teljesítve. 
Kezdődik az utolsó félév: egy tantárggyal, szakdolgozat, nyelvtanulás-nyelvvizsga, államvizsga és kész. 

Leának is ötös lett a mostani vizsgája, de még van egy a jövő héten, aztán neki is kész ez a félév. De még van 3 féléve.

Egyébként Lea felháborodva mesélte (telefonon, mert már Pesten van), hogy a mostani írásbeli vizsgán a 8 feladatból csak négyre válaszolt, de azokra jó sokat írt. Négyre viszont semmit. És mégis ötöst kapott. A múlt héten pedig volt egy másik vizsgája, amikor úgy érezte mindent tudott, legalább négyesre, de inkább ötösre számított (tényleg sokat tanult rá), és kettest kapott. 
A mai után már egyértelművé vált neki, hogy csak találomra osztályoznak a nagyeszű tanárok, professzorok. Igazságtalanul, meg sem nézik a dolgozatokat, csak hasra ütve adják a jegyeket. 
"Ez milyen már, Anya?!"
Erre most mit mondjak?

Tudom, hogy olvassák diákok is a blogot. Nektek milyen tapasztalatotok van, így a vizsgaidőszak végén?  Korrekt a vizsgaértékelés?


2013. február 1., péntek

Az első munkanap

A mai napon végre sikerült elkezdeni a várva-várt 28 hónapos projektet. Izgalmas volt az egész hét, mert komoly előkészületeket igényelt ez a foglalkoztatás. Tegnapelőtt még üresek voltak az irodák, tegnap sikerült minden helyiséget berendezni és technikailag felszerelni, ma pedig már kezdődött a munka. 
Délelőtt szakmai értekezlet volt a polgármesteri hivatal egyik termében (a képen Én is ott vagyok), ahol ismertettem a projekt részleteit, majd mindenki elfoglalta a munkavégzéshez kialakított helyét abban az irodarészlegben, ahol 8 hónapig egyedül dolgoztam a már sajátnak érzett kis irodámban. Egyébként 3 iroda van ebben a részlegben teakonyha és vizesblokk.
Örömmel jelentem, hogy a megszokott irodámat megtartottam és ezután is itt fogok dolgozni. Bár az Enyém a legkisebb iroda, de az egyedüli munkához nem is kell nagyobb, kis aranyos, jól érzem magam benne :). Most majd rendezkedhetek benne egy kicsit kreatívabban, mert hosszabb távra tervezhetek. De jó! :)
A képre kattintva olvasható nagyságú lesz a szöveg is.
A projekt humánerőforrása:
  • 6 fő szociális felsőfokú végzettségű esetmenedzser (2 fő 40 órás - 160.000 Ft és 4 fő 20 órás 80.000 Ft bruttó bér)
  • 2 fő középfokú végzettségű közösségi programkoordinátor (40 órás - garantált bérminimummal, ami 2013. január 1-től 114.000 Ft bruttó)
  • 2 fő ált. iskolai végzettségű közösségi segítő (20 órás - minimálbér, ami most 98.000 Ft 40 órára, és ennek a felel bruttóban)
  • 1 fő felsőfokú, szakirányú végzettségű projektmenedzser (40 órás - 250.000 Ft bruttó)
  • 1 fő felsőfokú szociális végzettségű szakmai vezető (35 órás - 200.000 Ft bruttó)
  • 1 fő pénzügyi vezető (20 órás 150.000 Ft bruttó)
Ezek az adatok nyilvánosak, hát megosztom veletek. Nem tudom, hogy sok vagy kevés, ezeket lehetett a feladatkörökhöz és a végzettségekhez reálisan betervezni.


Szerintetek reálisak ezek a bérek?

Alternatív farsangi bulik

Jó közösségi program a farsangozás. Persze vannak, aki a nagy nyüzsis karneválokat szeretik, akár hosszú hétvégéket is szívesen eltöltenek baráti társaságokkal farsangi vagy reneszánsz karneválokon. És van, akik csak otthoni, szűkebb körben farsangoznak. Volt már részem előbbiben is (a gyulai karnevál volt a kedvencem), és utóbbiban is. 
Ha csak gyerek nélküli társaság jön össze akkor is jó ezekkel a könnyen elkészíthető papírkiegészítőkkel feldobni a hangulatot, fotózkodni a farsangi fánk evése közben. Ha pedig gyerekek is vannak, különleges móka lehet a nem szokványos gyerekmaszkok mögé bújni. Az ügyesebb gyerekek még segíthetnek az elkészítésében is. 


2013. január 31., csütörtök

Ha enyhül az idő

Január végén plusz fokokban nem szükséges túlöltözni. Elég egy rövid, nőies, vékony bélésű szövetkabát, pamutpólóra vékony kötött pulcsi, esetleg a reggeli fagyoskában egy kis nyakmelegítő, amit délután már a táskába is el lehet rejteni. 
A színek is inkább tél végiek, világosodnak, élénkednek, és a homok-bordó-fekete kombináció tuti lehet a 20-30-40-eseknek is. Szerintem!


2013. január 30., szerda

Szerencse vagy bevonzás?

A kettő közül vajon melyik igaz? Szerencséje van valakinek, vagy csupán bevonzott valamit, amire nagyon vágyott? És éppen nem is tudta, hogy ez a vonzás?

Két esetet osztok meg veletek. 
Korábban említettem, hogy egy új munkakört fogok betölteni 2013. február 1-től. Ezt a munkát tavaly márciusban terveztem meg, minden részletében az eddig megszerzett ismereteimet és tapasztalataimat csempésztem bele egy önkormányzati pályázatba, amiről októberben tudtuk meg, hogy megnyerte a pályázó és a projekt menedzsere Én leszek. (A projektről írok majd részletesen is.) Tudom, hogy a céljaim eléréséhez szükségem van még kb. másfél évnyi itt töltött időre, amihez fontos ez a főállás, és a mellette lévő (február elseje után újra kiváltott) egyéni vállalkozás, képeznem kell magamat, elő kell teremteni a váltáshoz szükséges összeget, rendezni kell a meglévő hiteleimet (stb.). Ezt mind ezalatt az időszak alatt kell megszereznem és a gyerekeim ezalatt az idő alatt befejezik a tanulmányaikat.
Ez a projekt 28 hónapos, projektmenedzserként lazán el leszek benne, és vele párhuzamosan építhetem a lépéseket a tervezett váltásom felé. Hogy ez szerencse, vagy vonzás? Tudom, hogy ez utóbbi, mert minden úgy alakul, ahogyan nekem jó :)

A másik példám a mai napon történt. Ebben a projektben 13 emberke lesz foglalkoztatva, és nehezen sikerült a megfelelő végzettségű munkavállalókat megtalálni hozzá. 
Nagyváradról (Románia) kb. 2 éve áttelepült egy család ide a faluba, és a 40 év körüli anyuka nem kapott állást sehol ezalatt az idő alatt. Január elején véletlenül beszélgettem vele (első beszélgetésünk volt) az áttelepülésük okairól, és sajnáltam, hogy nincs munkája, nehezen tudnak megélni. 
Ma reggel, a projektben eddig betervezett közösségi programszervező váratlanul visszamondta az állást telefonon. Na tessék, megint kereshetek egy embert. 5 perc múlva megjelent az ajtóban az áttelepült anyuka, és jelezte, hogy szeretne a családjával bekerülni a projekt célcsoportjába, vagy akár önkéntesen is dolgozna, csak emberek között lehessen. Ez a dolgozni akarás megérintett, és rákérdeztem, hogy mit szólna egy heti 20 órás álláshoz ebben a projektben?
Mit mondjak, elsírta magát. És nekem is könnybe lábad a szemem most, de akkor tartanom kellett magamat.
Mindegy, hogy  minimálbért kap majd, és annak is a felét a napi 4 órára (Ma a minimálbér 98.000 Ft bruttó, ez osztva kettővel).
És akkor most szerencséje volt? Nem éppen azért indult el otthonról egy fél órával korábban, hogy a telefonhívás után 5 perccel-re ideérjen hozzám, mert valami úgy irányította a dolgait? Esetleg a saját maga gondolatai és vágyai voltak azok az irányítók? 

Tudatosan figyelem ezeket a történéseket magam körül is, és másoknál is. Számos példát tudnék sorolni, amiken mindig elmosolyodok. Arra a következtetésre jutottam, hogy a pozitívan gondolkodó, nem feladó embereknek mindig szerencséjük van!

Szeretem a szerencsémet :)

Neked vannak ilyen szerencsés dolgok az életedben? És biztos, hogy csak a szerencséden múlik?

2013. január 29., kedd

Új salátateszt - Nyamiiiii!

Salátás próbálkozásaim egyik terméke a gyümölcsös-brokkoli saláta. Véletlenül alakult így. Gyümölcssalátát kezdtem el készíteni narancsból és a maradék téli körtéből, mialatt készült a főétel is (csirkemell és párolt zöldség). Eszembe jutott, hogy kipróbálom a brokkolit a mézzel ízesített gyümölcssalátában.
Finom lett :)
Narancs-túlérett körte-brokkoli-mazsola-dióbél egymásra pakolva, mézzel lecsurgatva. 
Azonnal fogyasztható.


2013. január 28., hétfő

Hány éves is vagyok?

A szürke és színes   tapasztalatfecnik erősítenek meg,
tesznek éretté és magabiztossá. 

Elgondolkodtam, hány éves is valójában az ember?

Van ugye a személyi igazolványunk szerinti korunk, ami a születésünktől számlálja a napokat, heteket, éveket. Aztán van  biológiai korunk, ami a testünk, a szervezetünk állapotára utal, és van a pszichológiai korunk, ami az a kor, aminek érezzük magunkat. Az első korunkkal nem tudunk mit kezdeni, mert ugye időarányos. A másodikat már tudjuk egy kicsit befolyásolni, étkezés, mozgás, életvitel. De a harmadikra van szerintem a legnagyobb ráhatásunk. 

A 40 fölötti kor szerintem egy remek időszak. Hogy miért is mondom ezt? Mert sokkal jobban érzem magamat ebben a korban, mint 10, vagy 20 évvel ezelőtt. Ezekben az években már sokkal több energiát fordítunk önmagunk megismerésére, ekkorra már sikerül búcsút intenünk fiatalkori lelki sérelmeinknek, nem akarunk mindenáron megfelelni mindenkinek, a családban betöltött anya és feleségszerepünk átalakul, kiteljesedik bennünk a NŐI szerep (persze ha engedjük neki).
Az eddig megszerzett jó és rossz tapasztalatainkat használni tudjuk a hétköznapjainkban, a sok-sok leküzdött eddigi akadály egy jókora önbizalmat ad, megfelelő önbecsüléssel kiegyensúlyozottabbnak érzem magamat, mint évekkel ezelőtt. 
Figyelek testem jelzéseire, tornázok, úszni-szaunázni járok, egészséges ételeket eszek (no meg töltött káposztát, mangalica szalonnát, mert azok is finomak), tudom kezelni a stresszhelyzeteket, fontossá váltam magam számára és vigyázok magamra. Semmit sem vesztettem fiatalabb kori lendületemből, sőt, extra adag energiával élem a hétköznapjaimat. 
Fontos, hogy szellemileg is toppon legyek, új kihívásokat állítok fel magam elé, és vágok bele szokatlan dolgokba, mert szeretem a változatosságot. Mindemellett alakítom saját stílusomat, kipróbálok újszerű, lehet, hogy 40 éveseknek (falusi szemmel pláne) már nem illő dolgokat és tesztelem, hogy hogyan érzem benne magamat, figyelem a környezetem visszajelzését,  összerakom és beépítem. Így alakítom magamat.
Megtanultam kezelni a férfiakat, jó érzés a jókedvű, életvidám NŐ szerepében lenni, és kezelni az apró flörtjeleket, mert tudom, hogy ezek hozzá tartoznak a női-férfi szerepekhez (ezektől még nem leszünk megcsalók, csak jól érezhetjük tőle magunkat mi is, és a férfiak is).
40 fölötti korra már kiderül, hogy hogyan is sikerült a gyerekeinket nevelni. Ezt elárulja már a kamaszkor is, de most, amikor már 20-on felül vannak a gyerekek, megmutatkoznak az igazi felnőttség jelei. És élvezem azt a tudatot, hogy jól neveltük Őket és tudom, hogy mindig jó kapcsolat lesz közöttünk.
Tele vagyok tervekkel, új célokat állítottam magam elé, egy új életszakaszra készülök, amihez még több tanulás szükséges. Alig várom!
Szóval sikerült teljesen magamévá tenni az eddig eltelt évek "ajándékait", legyen az jó vagy rossz, tapasztalataimból előnyt kovácsoltam, megerősítettem magamat minden területen. És jó így élni 40-esen :)



2013. január 27., vasárnap

Stílusvédjegy

Fejlessz ki saját "stílusvédjegyet" magadnak, ami bármi lehet. A lényeg, hogy jól érzed magad akkor, ha ez a védjegyed rajtad van, mert ez csak rád jellemző, ez különböztet meg mindenki mástól, ettől vagy egyedi és különleges.

Mire gondolok?
  • Viselhetsz például egy neked tetsző stílusú kiegészítőt állandóan: kőnyakláncot, horgolt karkötőt, gyöngygyűrűt, textil táskákat, öveket.
  • Egy ruhadarab, ami csak rád jellemző: kendők a nyakban sokféle anyagból, sokféle színnel és mintával, amit mindig az alkalomhoz, évszakhoz, hangulatodhoz illően variálhatsz. De lehet blézerek garmada, "kedvencfazonú" szoknyák, horgolt-kötött mellények a ruhásszekrényben, vagy egyszerű és izgalmas harisnyák.
  • Egy-egy csak rád jellemző viselési forma: a táskáidat a válladon át, keresztben hordod, vagy egyoldalas kis hátitáskás változat a kényelmes számodra. Vagy a hosszú vékony öveidet többször körbetekered a vékony derekadon.
  • Saját smink, vagy manikűr, ami csak rád vall:  rendszeres rúzshasználat, színes szemhéjfestés, egyik körmödön mindig festett minta, jópofa figura :)
  • A külső mellett lehet egy rád jellemző tevékenység is a védjegyed: mindig nálad van egy kis digifényképező, és állandóan fotót készítesz mindenről, vagy egyik füles mindig a füledben van, mert imádsz zenét hallgatni még tanulás/munka közben is.
"Stílusvédjegy" ötletek

Magamnak tavaly kezdtem el kialakítani a "védjegyeimet". Kipróbálgatok új dolgokat, és ami beválik, azt hosszútávon is megtartom magamnak. Amit a tavalyi próbálkozásaimból megtartok az a karkötős-gyűrűs-hosszú-nyakláncos SK kiegészítőim.
Most bővítem a "védjegyeimet" a nőcis harisnyák és a blézerek használatával. A harisnyákat szeretem, mert gyakran viselek szoknyákat, de most a "nőcis" szón van a hangsúly. Színes, mintás, egyszerű, izgalmas, figyelemfelkeltő darabokat kezdek el beszerezni, mert fokozni akarom magamban azt az érzést, hogy "Jó nőnek lenni!"
A blézer az egy teljesen új terület lesz. A kosztümjeimen (3 db inkább alkalmi kosztümöm van) kívül nincs önálló blézerem, amiket a hétköznapokon használhatok, de egyre jobban tetszik másokon látva. Jön a tavasz-nyár, kipróbálom, aztán majd eldöntöm, hogy beépítem e a védjegyembe, vagy nem.
Blézeres inspirációim
Neked milyen stílusvédjegyed van?

2013. január 26., szombat

Tortadézsmálás

A sütisütéseket mindig hétvégére időzítem, mert akkor van itthon a család minden tagja, és akkor mindenki kedvére eheti a fini házisütit. Vannak igazi kedvencek, amit szinte minden nap képes lenne enni mindenki. Ilyen a csokitorta is, ami megint csak az egyszerű sütik közé tartozik nálam.
Mint kiderült rólam, szeretek sütiket sütni, de nem vagyok egy nagy külső kinézetre mindent feltevő emberke. Inkább a finomságot és az elkészítési praktikusságot helyezem előtérbe, úgyhogy nézzétek el, ha a pudingkrémes csokitortám sem a leggusztusosabb kinézetű, de elhihetitek, hogy annál finomabb. 
Ezt bizonyítja az is, hogy tegnap (péntek) este 9-re lett kész a hétvégi tortám, amit lefedve éjszakára elrejtettem a hűtőbe, gondoltam úgy még finomabb lesz, ha egy éjszakát pihen. 
És ma reggel ez a kép várt. A két férfi családtag megdézsmálta az éjszaka alatt. Valamelyikük még nem is szeletelte, hanem egyenesen villával esett neki az éjszaka közepén, és csak ette, és ette, és ette! 

Hmmm! Ezek szerint újra finomra sikerülhetett, ha ennyi ellenállhatatlan :) 
Ez számomra egy nagyszerű visszajelzés!

Pudingkrémes csokitorta receptje:
  • Kakaós piskóta 6 tojásból, tortaformában kisütve, majd kihűlés után 3 rész lapra felvágva. Nem gond, ha véletlenül összefaricskáljuk a tortalapokat a felvágás közben, és átlyukad a közepén, vagy az egyik laprész  vékonyabb-vastagabb, mert a krém úgyis összefogja, és szeleteléskor ha látszik is egy kicsit az "elrontás", már senki nem fog vele foglalkozni rajtad kívül. Úgyhogy parára semmi ok, ha még kezdő vagy a lapszeletelésben.
  • Csokipuding (Dr. Oetker étcsokis pudingpor) 2 csomag pudingporból 8 dl tejjel és cukorral elkészítve. Amíg még forró beledarabolok egy tábla étcsokit (Bocicsoki), és kb. 5 dkg vajat (margalin is jó) ezekkel fokozható a selymes csokiíz.
  • Turmixban kemény habbá verek kb. 2 dl tejszínt, ehhez adagolom apránként a kihűlt pudingot, és jól összeturmixolom. Így krémesebb és finomabb lesz a pudingos krém, amit rétegenként rákenek a tortalapokra. A tetejére és az oldalára pudingkrém kerül.
  • A tetejét megszórom (szitálom) egyszerű kakaóporral, a mostani szélére pedig még jutott egy kicsi a maradék mandulaforgácsból. De ha nincs, akkor semmi nem díszíti a szélét, csak egy kis szitált kakaópor.
Hangsúlyozom, ez kizárólag otthoni fogyasztásra készült, de ha vendégeket várunk, akkor jöhet egy kis flancolás is tetejére, mint a csokimáz, de soha nem viszem túlzásba, mert az íze számít. Ez a legfontosabb!

2013. január 25., péntek

Kreatív könyvjelzők


Már a múlté a könyvjelzés oldalcsücsök behajtással (szándékos szamárfül készítéssel ne csúnyítsuk el a könyveinket),  mert annyi lehetőség van egyszerű és bonyolult könyvjelzők készítésére is.
Néhány ötlet :)


2013. január 24., csütörtök

Elfogadod magad?

Mennyire éled meg pozitívan vagy negatívan a külső tulajdonságaidat? Gondolkodtál már azon, hogy miért érzi jól magát a bőrében egy Tőled "gyengébben" kinéző (szubjektív vélemény, kinek-milyen a "gyengébben" kinéző)? Egyszerűen csak azért, mert elfogadja magát olyannak amilyen, és ettől az elfogadástól máris jobban érzi magát. 
Megvizsgáltad már, hogy mit teszel azért, hogy megtartsd, vagy átformáld magadat olyanná, amilyentől megszerzed ezt a belső elfogadást?
Ez persze jó kis közhely "Fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy!", mert tényleg a csapból is ez folyik, de ha megtanulod, és teszel érte, Tied lesz az egész (belső és külső) világ :)




Az elmúlt század legnagyobb szex-szimbóluma Marilyn Monroe sem volt tökéletes, ahogy a retusálatlan képek is mutatják (vastag lábak, enyhén narancsbőrös comb) és mégis megbolondította a világot. Vajon miért?

2013. január 23., szerda

Kötött táskák

Igazi téli különlegességnek számít az öltözködésben a színes kötött táska. Mivel ennek a mindennapi kelléknek ritka anyaga a vastag, kötnivaló fonal, ezért egyedinek számíthat. Főleg, ha mi magunk is el tudjuk készíteni. Bár a bőr részek igényelnének egy kis bőrdíszműves munkát, de helyettesíteni is lehetne valami más anyaggal. Textilbársonnyal el tudnám képzelni és meg is tudnám varrni.
Néhány inspiráló képet mutatok, talán kedvet kaptok Ti is hozzá.

Hogy tetszenek? Használnátok kötött táskát?

2013. január 22., kedd

Önkéntesség 2.


Az első rész után, ha kedvet kaptál a témához, hasznosak lehetnek ezek az infók is.

Önkénteseket leginkább a nonprofit szektor alkalmaz (egyesületek, alapítványok, egyházak), ritkábban állami intézmények és még ritkábban a profitorientált cégek. Őket hívjuk fogadó szervezetnek. Már a 2011. évet az EU Tanácsa az Önkéntesek évének mondta ki, úgyhogy akkor elindult a versenyszféra is egy kissé efelé, de nem lett igazán tartós náluk.

A legnépszerűbb önkéntesi területek: környezetvédelem, szociális és egészségügyi, adománygyűjtés és elosztás, programszervezés-lebonyolítás,  adminisztráció,  számítástechnikai terület, honlapfrissítés, szerkesztések, kézművesség, művészetek, táboroztatások, kampányok, reklám, sportversenyek, mezőgazdaság …


Ha már eldöntötted, hogy önkénteskedsz, vedd figyelembe magadban a következőket:

  • Melyik a legmegfelelőbb terület, ami valóban érdekel, amit tényleg szívesen csinálsz? Olyan területet válassz, ami tényleg érdekel, ami örömöt ad, ami jó érzéssel tölt el, amiről úgy tudsz beszélni másoknak, hogy a mondataid is energiát adnak még a hallgatóidnak is, ha mesélsz róla, mert a magad belső motivációjától végzed. Senki nem erőlteti. Persze próbálkozni kell az elején, de az a jó benne, hogy kiszállhatsz, ha nem a megfelelő az a terület és kereshetsz mást. Folyamatosabb munkát, esetleg szerződésest csak az élvezetes munkában vállalj, amit már előtte kipróbáltál.
  • Mit tudsz beilleszteni a napi vagy heti teendőid, időbeosztásod közé? Rövidtávra tervezel, időszakosan vagy több hétig tartó munkát is bevállalnál? (Az Önkéntes Szolgálat több hetes munkát is tud biztosítani – szünidőben tuti jó elfoglaltság). 
  • Vedd figyelembe, hogy mennyire van messze a munka a lakóhelyedtől, számold ki a munkába járási időt, és mérlegeld, hogy bepasszol e a napi / heti rendedbe.
  • Itthon, vagy inkább külföldön akarsz munkát vállalni? A külföldi önkénteskedéshez az Eurodesk-et ajánlom olyanoknak, akik érettségi vagy diploma után vannak közvetlenül, és még nem igazán tudják, hogy merre is induljanak. Néhány hónapos külföldi lét igazán nagy önállóságra szoktathatja a fiatalokat, a nyelvgyakorlásról nem is beszélek.
Hogyan kezdj hozzá:

  1. Egy EU-s támogatásból minden megyében kialakításra kerültek és aktívan működnek az Önkéntes Centrumok, amelyek az egész megye fogadószervezeti adatbázisával rendelkeznek, és minden fontos információt megadnak, amire szükség van a munkához. Először velük vedd fel a kapcsolatot, és tudj meg mindent. Van e olyan területen önkénteseket foglalkoztató fogadószervezet, ami Téged érdekel? ha igen, milyen messze van Tőled?
  2. Ha meg van a kiszemelt szervezet, vedd fel velük a kapcsolatot (telefonon vagy e-mail-en), de lehet hogy ebben is segít az Önkéntes Centrum és összehoz titeket.
  3. Mindenképpen személyesen győződj meg a fogadószervezet működéséről. Csekkold le őket: hogyan és hol működnek, konkrétan mi lesz a munkavégzésednek a helye, milyen eszközökkel fogsz majd dolgozni, és kik között. Ezt jó, ha látod is, mert ha ismeretlenül mész (nem ajánlotta ismerősöd a választott szervezetet), akkor érhetnek meglepetések is a munkakörülményekkel kapcsolatosan.
  4. Tudd meg, hogy szóbeli megegyezéssel végzed majd a munkát vagy kötnek veled Önkéntes Szerződést , ha igen milyen feltételekkel? Kapsz e juttatásokat a munkádhoz (étkezési, munkábajárási támogatás stb.)?
  5. Ha minden OK, akkor kezdheted! Mint munkavállalót véd az Önkéntestörvény.

2013. január 20., vasárnap

Somlói galuska gyors-praktikus-finom

Gyors hétvégi édességként gyakran készítek somlói galuskát, a család egyik nagy kedvence.
Praktikus, mert:
  • Elő lehet hozzá készülni (megsütni a piskótalapokat előző nap, összedarabolni a dióbelet - neylon zacskóba teszem és kloffolóval töröm össze, de most készen vett szeletelt maradék mandulát használtam fel, ami a karácsonyi süteményezésből maradt).
  • Nem kell figyelni arra, hogy jól sikerüljön minden, például nem baj, ha a piskóták összeesnek, mert akkor egymásra rakva készítem (lásd a fotókon), vagy nem baj, ha a pudingos krém kissé folyós lesz, és nem áll meg, mert az egészet egy tálban állítom össze, abból pedig nem tud kifolyni :)
  • Gyorsan össze lehet állítani, csak pakolni kell egymásra a rétegeket.
  • Egyszerű alapanyagok kellenek hozzá, olyanok, amelyek alapból meg vannak egy működő háztartásban.
  • Gyors a tálalása, csak kanállal kell halmokat rakni egy kis tányérba, nem kell figyelni a szeletelésre (a gyerekekre is rábízhatjuk egy kis önállóságra nevelés címen, egyébként imádják az önállóan elvégezhető feladatokat, főleg, ha dicséretet kapnak érte).
  • A tetejére nyomott tejszínhabbal, csoki szósszal el lehet tüntetni az esetlegesen nem gusztára sikerült folyós krémet is, vagy a kicsit eláztatott, de annál finomabb piskótát.
  • Mindenki tudja kezelni, kiszolgálják magukat a család férfiúi is, rájárnak egész hétvégén, még éjszaka is :)
Gyors elkészítés, ahogy Én csinálom  
(2 tálnyi adag, mert a felnőtt gyerekek és a férj is sokat esznek hétvégén)
  1. Piskótalapok: 16 tojásból, fele sima, fele kakaós, így 2 lap lesz, amit egymásra csúsztatva használok.
  2. Vaníliás pudingfőzés 3 csomagból 1.2 liter tejjel, cukorral (barna cukrot használok) pudingot főzök, majd kihűlés után 2 dl felvert tejszínnel összeturmixolom. Így jó krémes állagú lesz.
  3. Szirup: fél liter víz, 2 evőkanál cukorral felforralva, utána bele fél citrom leve (Olimpos citromlé is megteszi, ha nincs otthon citrom), rumaroma és a megmosott mazsolát ebben a szirupban áztatom be fél órára, amíg lehűl az egész.
  4. Darabolt dió, vagy mandula és kakaópor szükséges még hozzá.
Összeállítás: 
  1. Egy jól használható tál aljára  fél cm-nyi pudingos krémet teszek.
  2. Csíkokra vágott dupla (sima-kakaós) piskótát olyan darabokra tépkedem, amekkorát a tál szélessége igényel, és végig rakom a krémen.
  3. Rászórom a mazsolát, diót (mandulát) és meglocsolom a sziruppal a piskótacsíkokat (ezt kanállal lehet jól csorgatni, hogy mindenhová egyenletesen kerüljön).
  4. Újra pudingos krém, újra piskóta sor, újra mazsola-dió és újra szirup. Amíg a tál tele nem lesz. Nekem 2 sor fér el egy tálban, és két tállal csinálok ebből a mennyiségből egyszerre.
  5. A tetejére pudingos krém, diódarabok és jól megszórom cukrozott kakaóporral, ami szépen el is olvad a tetején, és olyan lesz, mintha csokival öntöttem volna le. De a sima kakaópor is jó, csak mi így jobban szeretjük.
  6. Lefolpackolva a hűtőben áll 3-4 órát és már kezdődhet a kiszedés. Persze jó, ha egy éjszakát pihen, de nálunk nem bírnak ennyit várni, pedig úgy sokkal finomabb.
  7. Tejszínhabbal, csokiöntettel még finomabb, de ha nincs otthon, anélkül is remek édesség.
Csináltam már úgy is, hogy összesen 8 tojásból piskóta, fele bele a tepsibe, a másik feléhez kakaót adtam és rácsorgattam a sima tetejére, összekevertem kicsit egy kanállal és olyan kakaós márványos lett.  Így sütöttem ki egy lapban, és így csíkoztam fel a tálmérethez igazítva. Így is nagyon finom és senki nem kritizálja majd evés közben, hogy ez miért ilyen márványos. Sőt! Még egy kicsit kreatívos is :)

2013. január 19., szombat

Hóemberes körmök - januári körömdekor

Az éjszaka a Nyírségbe is megérkezett a hó, úgyhogy már az egész ország hó alatt van. A magunkon lévő apró részletekkel igazodhatunk az évszakhoz, a környezeti változásokhoz. 
Most, a hóeséses, "hóemberes" időszakban jópofa, ha csak egy, vagy akár mindegyik körmön is megjelenik egy kis hóemberfigura. Jókedvre deríti a viselőjét is, de garantálom, hogy a körülöttünk lévő embereket is meg tudjuk mosolyogtatni vele, még ha nem is látható az a mosoly:

  • Ha mondjuk az ujjatlan kesztyűdből kikandikál egy munkába utazás közben, a reggeli tömött villamos, troli (ha városban élsz) vagy autóbusz kapaszkodóján, a körülötted lévőknek egy kis belső mosolyt adsz.
  • Ha ügyfelekkel dolgozol egy irodában, vagy a szolgáltatóiparban biztos, hogy ott ragad egy-egy pillanatra az ügyfél szeme (és hidd el, hogy mosolyog magában, még ha nem is tesz megjegyzést).
  • Ha vásárolsz és az eladó látja az ujjaidat, ahogyan forgatod mondjuk a sminkes termékeket, próbálgatod a tesztereket, vagy a pénztárban fizetsz ... nézd meg a tekinteteket. Mindenkié ott ragad a hóemberkéken 1-2-3 másodpercre, vagyis felfigyelnek rá.
  • Ha diákként dolgozatot írsz, vagy írásban vizsgázol, nem csak a padok közt járó tanár(segéd) figyel majd rá, hanem Te magadat is jókedvűvé teszed, ezzel egy kis energialöketet adsz magadnak, talán könnyebben előjönnek a szükséges gondolatok :)
  • Ha óvónéni, tanár néni vagy, a gyerekek kedvencévé válhatsz ilyen évszakokhoz passzoló vidám figurákkal. Belophatod magad vele a gyerekek szívébe, vagy még erősebbé teheted a kapcsolatotokat, mert ők spontán szeretik az ilyen gondolkodású embereket. Érezni fogod!
Fess az ujjadra hóemberkét és tudatosan figyeld az emberek reakcióját. A nap végére meglátod mekkora mosoly lesz a Te arcodon is, ha elmeséled a párodnak vagy a barátnődnek a tapasztalataidat. 

Képforrás: Pinterest
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...