2012. október 17., szerda

Új munka, új fejlődési lehetőség

Juhéééé! Megnyertünk (az önkormányzattal) egy nagy komplex Európai Unió által támogatott projektet, amiben 28 hónapon keresztül főállású projektmenedzser leszek itt a falunkban, nem is kevés bérköltséggel.
Ez csúcs szuper!
Már csak azért is, mert elkezdett minden úgy történni, ahogyan a gondolataimmal próbálom irányítani a dolgaimat. Lehet, hogy tényleg működik az Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik, vagy a Rhonda Byrne: A titok, és az Erő című könyveiben olvasottak alkalmazása??? Mert jó pár hónapja sorozatosan jól alakul körülöttem minden. Ezekről írok majd részletesebben is, mondjuk egy bejegyzés sorozatban.

Visszatérve a munkára, ez a projekt egy komplex felzárkóztató program lesz az egyre elszegényesedő, szegregált lakókörnyezetben, lecsúszott életet élő családok felzárkóztatására. A pályázatot Én készítettem, a projekt vázát a megfelelő szociális, egészségügyi, oktatási stb. szakemberekkel közösen állítottuk össze, de a részleteit Én terveztem. A tavaszi időszakban másfél hónapot dolgoztam vele úgy, hogy abból egy hónapig még nem volt munkaszerződésem az önkormányzattal (ami 2012. április 1-december 31. közötti időszakra szól), azaz önkéntes munkával a benyújtási határidő miatt, de megérte.
2012. november 1-től majdnem 2,5 évig főállás, itt a szomszéd épületben, mellette pedig tevékenykedhetek vállalkozóként is, és jut egy csomó idő a hobbijaimra is, és tavasszal elkezdhetem a life coach képzést is.

Már látom, hogy egy tuti időszak előtt állok, sok-sok utazás, közösségi programok, szervezések, szolgáltatópontok kialakítása, eszközök, berendezések beszerzése stb. és persze nagy-nagy odafigyelés, felelősség és 12 (+ Én) ember munkájának a koordinálása.

Ma este ünnepelni fogok! 





2012. október 16., kedd

Hétvégi szalonnasütés

Nincs is annál jobb dolog, amikor a nagyszülők szalonna sütést rendeznek a szülői ház udvarán és ott van mindenki: a gyerekeik, azok férjei és feleségei, az unokák, azok barátnői, a kicsik nagyok együtt ricsajozva. 
Gyakran van ilyen összejövetel. Bár  a nagycsalád ritkán jön így össze, mert az egyik öcsém és családja Németországban él, és évente egyszer-kétszer látogatnak haza. De most ők is itthon voltak.

Ilyenkor mindenki hozza a saját készítésű, megkóstolni való finomságát, és a család leteszteli, hogy milyenre sikerült. Ettől jobb próba nincs is. A család mindig megmondja, ha valami jól sikerült, de azt is, ha nem. Én most egy új mákos bejgli receptet próbáltam ki, és abból vittem el egy nagy rudat, és meg is kaptam a kritikát, hogy "cukortalan". Barna cukrot használtam, és tényleg kevesebbet tettem bele az előírtnál (de nem sokkal), mindenesetre az ízén érezhető volt. 
De volt gyümölcsös túrós Mirinda-szelet, csokis-diós kekszrúd és almás pite. A maradékokat szétosztottuk és mindenki el volt látva hétvégi sütivel.

A szalonnasütés érdekessége a szalonnasütő szerszám volt, ami egy nyeles vasöntvényes forma. Széthajtjuk a felforrósodott szerszámot, belerakjuk a felszeletelt szalonnát (mi most mangalica szalonnát sütöttünk), 1-2 perc alatt ömleni kezd belőle a zsír, egy óriásszelet kenyeret telecsorgatunk vele. Pillanatok alatt készen volt egy tálca kenyér. 
Kenyérfeltétnek vörös és lila hagymát, pritamin és fehér paprikát, paradicsomot és főtt tojáskockát készítettünk elő, és mindenki azt tett a kenyerére, amit szeret. Házi készítésű paprikakrémmel is megkenhette a kenyerét a feltétek alatt az, aki úgy szereti.  
Praktikus kis szerszám ez, az ilyen nagy létszámú  programokhoz, mert úgy sem férne mindenki oda a tűzhöz a maga kis nyársaival, így pedig aki akarta süthette, felváltva tartottuk (szó szerint) a vasat a tűzben... Nem kellett sokat várni, tömhettük magunkat rendesen. Én 3 szeletet ettem meg, és nagyon jól esett! Ez így volt tökéletes!
Előkerült a mami fagyasztóládájából a nyáron 2 literes pet-palackokban lefagyasztott bodzaivólé is, amit a mami saját kézzel szedett az erdőszélről, és áztatta a kellő ideig, hogy vitaminos ital legyen belőle. És még mindig van sok-sok szőlő!!!!

Szóval az ilyen szombat délutánok nagy kincset érnek egy család életében, töltődtünk is ám rendesen!

"ÉN" szobám

Elkészültem az "ÉN" szobám festésével is, úgyhogy a PAINT ZOOM -os festési projektjeim ezzel véget is értek (bár lehet, hogy még kitalálok valamit).
LIFE beltéri festéket használtam, cékla-bordó és tundra-zöld  lett a fal színe, és krémkakaó a mennyezet. Nagyon jól takar, még hígítva is.
Ismerősök azt mondták, hogy túl vad színeket használtam, és nem is értik, hogy honnan jönnek ezek az ötletek, de nekem tetszik. Ilyennek terveztem és most ilyenben érzem jól magamat. Majd az összképet nézzék meg. Különben is, bármikor átfesthetem, nem egy nagy költség (festékek ára összesen 18.000 Ft, 2 csomag takarófólia: 900 Ft és a ragasztószalagok 880 Ft., a munkadíjat nem számolom, de összesen kb. 8 órát vett igénybe 4 napra elosztva).
És még különben is, nem másnak csináltam, hanem magamnak. Én pedig imádni fogom, mert már most IMÁDOM! Látom előre, hogy milyen lesz.
A múlt hét hétköznapjain ugyanúgy munkaidő után haladtam a ragasztásokkal és a festésekkel, és csütörtökre készen lett. A szokásos festés utáni takarítás és visszapakolgatás a hétvégére maradt, de már az is kész van. 
Egyébként a szoba alapterülete 26 m2, úgyhogy hálórész és fitneszsarok is helyet kap benne, még a térelválasztáson még gondolkodom, bár már vannak ötleteim, csak a hozzávaló anyagok beszerzése körülményes egyenlőre. De az is meg lesz!
És megengedem, hogy a család férfi tagjai is itt kondizzanak, amikor itthon vannak. A vörös színtől legalább bevadulnak egy kicsit... :)
Minden "nemfestendő" dolog le takaró fóliázva
Visszapakolás folyamatban, tegnap már itt aludtam :)
Mennyezetfestés, a két színes fal lefóliázva

Pakolgatás tovább ... ma már a tükörfal is felkerül és holnaptól újra itt tornázhatok :)
Tegnap megérkeztek az online rendelt bútorok is, úgyhogy kezdődhet a bepakolás, amit már alig vártam, mert már harmadik hete tiszta rumli van az egész házban, és ez még el fog tartani egy darabig. 
A fürdőszoba átalakításhoz a mesteremberek (víz-gázszerelő, burkoló) csak két hét múlva kezdik a munkát, úgyhogy addig még az egyéb tennivalókra is lesz idő. 

Minden remekül alakul, úgy ahogyan elterveztem! Mert a tervezés és aztán a dolgokra fókuszálás nagyon fontos.

2012. október 13., szombat

Filmnézés-lazítás

Ritkán nézek TV-t, inkább letöltött filmek megnézésével lazítok esténként.
Nagyon rászoktam az "nCore.cc" weboldal "torrent"-es letöltéseire, mert a huszonéves gyerekeim már évek óta erről töltve nézik a jobbnál jobb filmeket. Kezdetben Ők ajánlották megnézésre azokat, amelyeket gondolták, hogy Nekem tetszenének, aztán már érdekelni kezdett a lehetőség, hogy akár Én is böngészhetek ezen a remek oldalon. Úgyhogy a lányom jelszavát használva Én is aktív töltögetője vagyok a rendszernek.
Egyszerűen SZUPER!
Legtöbbször a Port filmes adatbázisát hívom segítségül, ahol a lap alján kategorizálva vannak évszámok, díjak (stb.) szerint a filmek, így egy helyen láthatod az idei, a tavalyi és az azelőtti évek filmjeit, az Oszkár-, Golden-Globe-, Cannes-i (stb.) díjasokat és jelölteket, és mindezekről részletesen is tájékozódhatsz. Rendező, operatőr, szereplők, időtartam, rövid tartalom, kritika (stb.), sőt, még értékelési lehetősége is van a filmeknek 1-10 pont közötti skálán, így belőheted, hogy egy új film mennyire tetszett eddig a nézőknek. Én a 7-8-as pontú filmeket szeretem, de volt már, hogy tetszett egy 5,4 pontú is. 
Ez egy jól használható oldal, és tetszik benne az is, hogy a film tartalmához hasonló tartalmú filmeket, könyveket is ajánl, ami többször elvezetett már egy-egy igazán jó filmhez, amiről addig még nem is hallottam. 
Tegnap az Egek ura c. filmet néztem meg, George Clooney főszereplésével (a film értékelése a Port szerint: 7,9). Általában színészek alapján választok filmet, és az egyik kedvencem a sármos G. Clooney. Ebben a három szálon futó filmben is egy sármos egyedülálló pasit játszik, akinek sajátos életformája van. Tetszik a benne lévő szabad gondolkodású életvitel és a család, a megállapodás egymással szembe állítása. Kinek mi a fontos és ki, mit ad fel magából ezekért. 
Különösen elgondolkodtatott a filmben a Ryan (G. Clooney) hátizsákos előadásainak tartalma, ha megnézed a filmet annál a rész mondanivalójánál gondolkodj el egy kicsit, hogy milyen igaz. Egyébként a film tele van mondanivalókkal és tanulságokkal. Nálam 8 pontot kap.

Te milyen filmek nézésével tudsz ellazulni?

Blogolásról



Egy kicsit hezitálok a blogolással kapcsolatban, mert annyi minden történik az emberrel, és nem igazán tudom, hogy melyik blogírási irányt kövessem, a rendszeres, minden nap mutassak valamit, vagy az időközönkénti bejelentkező, egy-egy témát részletesen körüljárót. Ezt majd még eldöntöm.
Most még formálgatom ezt az új hobbit, próbálgatom a blogoldalam dizájnját is megtalálni, és ötleteket szerzek mások oldalairól is. 

Szeretem böngészni a blogokat, nagyon sok hasznos, és valóban használható információt lehet kiszedni az élet szinte minden területéről, és azokat mivel már van tesztelője (maga a blogger), be lehet építeni a saját hétköznapjainkba. Legyen az életmód, divat, kézimunka, sütés-főzés, sport, gyereknevelés stb.
Vannak kedvenceim is, amelyeket napi szinten megnyitok és vannak, amelyekre csak véletlenül vezet el egy másik blogban megjelölt link. Tény az, hogy szeretek nézelődni, örömmel teszem, és inspirálnak, hogy több mindent mutassak meg magamból. Azok tetszenek a legjobban, amelyek napi szinten adnak információt, ezek mögött legtöbbször már több éve blogoló, szinte főállású bloggerek állnak, akik nagy-nagy tapasztalattal reagálnak a megjegyzésekre, ami nem kis időt vesz igénybe napi szinten. 
Ilyen például: http://www.urban-eve.hu/
Kedvenceim, akik inspirálnak is:
Kukkants be Te is hozzájuk, Neked is fognak tetszeni.

2012. október 1., hétfő

Jól sikerült

...és ilyen viselve!
Nekem tetszik, és jól érzem benne magam. Ráadásul ma délelőtt többen meg is dicsérték. Ez is tetszik!
A fotót a párom készítette ebédidőben, szerencsére Ő is otthon volt azalatt a fél óra alatt, és neki is tetszett! Mennyi sok jó van egy napban, ha a jót akarjuk előtérbe helyezni!
Munkaidő után pedig szobafestés Paint Zoom-mal, és tudom, hogy az is jó lesz (!), mert akarom, hogy minden jó legyen! Ez a lételemem!

2012. szeptember 30., vasárnap

Horgolt tunika

Néha ráakadok turkálókban, vagy használt ruha üzletekben egy-egy jó fonalból készült pulcsira, amit csak a fonal minősége vagy színe miatt veszek meg. Ezeket lebontom, majd újra hasznosítva megkötöm, vagy meghorgolom magamnak belőlük azt a fazont, ami éppen akkor tetszik. Ez a zsenília fonal is innen ered, és már készítettem belőle tavaly egy kötött nyakbavaló csövet, most pedig egy horgolt tunikát. Különleges színösszetétele szerintem most remekül passzol az őszi ruhatáramhoz. Kár, hogy már elfogyott a fonal.
A nagy lyukú hálómintás tunikát két esti tévénézés közben készítettem el, nagyon szaporán lehetett vele haladni. Tiszta sikerélmény!
Ráadásul még a gyöngyből készített kiegészítőim egy része is passzol hozzá, és találtam két hosszú ujjú pólót is, ami színben tökéletes.
Holnap ki is próbálom, csoki színű csőnadrággal, kendővel és a múlt héten vásárolt bokacsizmával tuti jól fogom benne érezni Magamat!!!

Megjegyzés: Csak kézzel kötött pulcsikat lehet újrafelhasználhatóan lebontani. A gépi kötésűek soronként vágva vannak, folyamatos újrakötésre alkalmatlanok.



2012. szeptember 29., szombat

Színházba

Színházba

VÉGRE-Lakásfelújítás!!!



Szerintem nincsenek sokan, akik ennyire örülnének a lakásfelújítás folyamatának, sokkal inkább az eredmény az, ami motivál mindenkit, mert az már az igazi élvezet. Én erről másként vélekedem, és amit csak tudok SK (saját kézzel) fogok megcsinálni.
20 évvel ezelőtt, amikor megvettük ezt a falusi „kulák” házat, akkor a mi igényünk szerint átalakítottuk, azóta pedig csak apránként költögetünk rá. Ennek oka, hogy az elmúlt 20 év költségvetésének jelentős részét a gyerekek iskoláztatása, a párom mezőgazdasági vállalkozásának fejlesztése (földvásárlások, gépek beszerzése, anyajuh állomány gyarapítása, tanyafejlesztés stb.), az én főiskola és egyetemi képzéseim költsége tette ki, így a lakás fejlesztésére nem tudtunk igazán sok pénzt fordítani, ami mára meg is látszik rajta.

De most nekilátunk! Az idei terv az Ádám fiunk szobájának festése és szalagparkettázása, az „Én” szobám modernizálása, a gardróbszekrények ajtócseréje és átpolcozása, a fürdőszoba teljes átalakítása és a teraszos rész befejezése. Ez nem kis munka, időben sem és pénzben sem, de most belevágunk, mert most erre akarunk energiát, időt és pénzt is fordítani. 

HAJRÁÁÁÁ! 

Tervezés


A tervezés az élet egyik legfontosabb része! Munkámból eredően mindent szeretek magam körül megtervezni, mert így átláthatóbb az összes tennivaló és könnyebb a megvalósítás. Ezt a tervezést a munkámban, a háztartásvezetésben, a szabadidőm kihasználásában, az emberekkel való kapcsolatalakításban, a főzésben, a kertészkedésben…, szinte minden életterületen használom, és csak ajánlani tudom Neked is. 
Kb. 10 éve szoktam rá, amikor elolvastam Mihael LeBoeuf: Az önszervezés iskolája című könyvét, és alkalmazni kezdtem a benne lévő feladatokat. Azóta van minden évben határidőnaplóm, már a tizediket használom, azóta írom le a terveimet is. A szavam járása lett, hogy minden apró és nagyobb dolgot projektnek hívok. Ha közös lecsókészítést tervezünk otthon, akkor az a „lecsós-projekt”, ha kozmetikushoz készülök, akkor az a „szépítkező-projekt”, a lényeg az, hogy minden projekthez szükség van tervre, a méretétől függetlenül. 
Tervet lehet készíteni fejben is, amikor csak gondolatban tervezel, és ez a napi rutinos dolgoknál teljesen jól van, de Én gyakran tervezek írásban is. Vannak hosszú-, közép- és rövidtávú terveim. A hosszú és középtávú terveimet folyamatosan formálgatom, alakítgatom, bővítgetem, de a cél az mindig a szemem előtt van, így az élet változásaival sem téveszthetem el az irányt. Ezekről írok majd bővebben, mert egészen izgalmassá lehet tenni a tervezgetést.
Most inkább a rövidtávú célok megtervezését mutatom meg, mint egyik jó módszert a sok közül, de Nekem ez vált be. Minden esetben, a kis és nagy projekteknél is ezeket az alaplépéseket kell alkalmazni.

A projekt általános lépései

Ötlet/gondolat, amiből majd a projekt célját kell leírnod
A cél megfogalmazása
Tervezés fejben és írásban, rajzban: a cél elérésének lépései, mérföldkövek
A tervben mindig ezekre a kérdésekre adj választ: 
MIT? MIÉRT? HOL? MIKOR? KIVEL? HOGYAN? Mire van szükség hozzá? MENNYIÉRT?
A lépések külön-külön átgondolása, részletek leírása annyira aprólékosan, amennyire igényled. Ha már rutinos vagy benne, akkor csak nagyvonalakban kell leírnod, de Én szeretek pontos lenni és maga a tervezés is öröm számomra, úgyhogy Én még most is aprólékos vagyok azokban a tervezésekben, amelyek fontosak.

Példa az egyszerű projektre

Ötlet/gondolat  Esztert meglepem egy horgolt karkötővel
  • Cél        Ajándékkészítés Eszternek
  • Mit?      Horgolt karkötőt
  • Miért?   Meghívott az egyik koncertjére, és viszonzásul szeretnék neki örömet okozni. Örömmel készítek SK (saját kézzel) apróságokat, és jó érzés, ha másnak adhatok         magamból egy kicsit.(Ezekkel a pozitív, jóindulatú gondolatokkal olyan személyiséggé formálod magadat, amit nem is gondolnál, mert leírva, és majd a készítés alatt is a tudatalattidat észrevétlenül programozod, aminek óriási szerepe van minden terved magvalósításában.)
  • Hol?      Ez egyértelmű ennél a projektnél – itthon készítem
  • Mikor?  Három hét múlva koncertezik, és akkorára kell, hogy készen legyen.
Határidő: 2012. október 15.
  • Kivel?    Ez itt nem aktuális (szakmai nyelven: nem releváns).
  • Hogyan?Horgolva
  • Mire van szükség hozzá: horgolócérna, horgolótű, minta, gombok, gyöngyök, ajándéktasak.
  • Mennyiért? horgolócérna: 350 Ft/gombolyag + itthoni maradékok
Egyéb fontos dolog: Ki kell derítenem Eszter milyen színeket visel leginkább mostanában, mert már régen nem találkoztunk. A tizenéves fiatalok gyorsan váltogatják a stílusaikat, úgyhogy ezt az anyukájától kérdezem meg Facebook-on, mert most Angliában van. Ez a cérna színválasztásánál fontos.

Ide még szeretek betenni egy-két képet, vagy fotókat a tervezett dologról, mert a vizualitásnak is fontos szerepe van a megvalósulásban.

Ez egy egyszerű példa, de egy bonyolultabb feladatnál is megmutatom a projekttervezést élesben, mert a tervezett lakásfelújítás részeinél is ezt alkalmazom.

Te megtervezed a dolgokat magad körül? Ha igen, milyen módszereid vannak?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...