2013. június 28., péntek

One day 6.

Lea befejezte a vizsgaidőszakát, tegnap letudta az utolsó vizsgáit is. Kezdődhet a nyár!!! Ennek örömére állítottam össze ezt a sorozatot olyan képekből, ami hozzá illik, ami Őt mutatja meg valamilyen formában. Legalábbis Én ilyennek ismerem. Mivel olvassa a blogot, biztosan kapok majd visszajelzést, hogy jól érzem-e a személyiségét.

Lea, egy laza gondolkodású, nyitott, szabadelvű lány, aki közel áll a természethez és a természetességhez. Imádja a kék színt és a tengert, a pihenést, a csendes lazítást és a pörgős fesztiválozást.

Erre a nyárra ajánlom ezt neki!

utazó városlakó / fesztiválon mezítláb / batikolt-gyöngyös SK karkötő tőlem, hogy szerencsét hozzon, mint az előző nyári kis dobókockás :) / horgolt kék medál hosszú bőrszíjon / tengerparti relax / pihenés és olvasás

2013. június 25., kedd

Visszaszámlálás indul

5, 4, 3, 2, 1.... a napok visszaszámlálása megkezdődött, ugyanis szombaton lesz a várva várt coach képzésem első napja. Ha olvasod mindkét blogomat, akkor bizonyára találkoztál már azzal az információval rólam, hogy milyen terveim vannak, és azokat miért és hogyan hoztam meg. Ezt részletesebben az EVE WAYS-ben olvashatod. 
Másfél évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy elindulok a magam útján, és ehhez a legmegfelelőbb teret a coacholásban akarom megtalálni. De a coach, mint önálló szakma nem egy közismert munka, főleg itt vidéken, azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák, és mivel már nincs kedvem magyarázkodni, hogy mi is ez, így inkább nem beszélek róla mindenkinek.

Május végén részt vettem a nyílt napjukon is, ahol nagyon szimpatikusaknak tűntek a trénerek, és tetszett a képzés felépített tematikája is. A képzés maga nem kevés költséggel jár, és a részvétel is plusz kiadás (utazás, szállás, kaja stb), de már sikerült összerakosgatni a rávalót, mert így terveztem meg másfél évvel ezelőtt. 
Több okból is szükségem volt erre a másfél évre. Megtanultam, hogy a terveink megvalósításában figyelni kell a saját életvitelünkre. Engedni kell, hogy a megfelelő tempóban alakuljanak a dolgok. Erre mondják azt, hogy mindennek meg van a maga ideje. Nem kell elkapkodni és görcsösen akarni semmit. Minden úgy fog történni, ahogyan nekünk jó! És ha ebben valóban hiszünk, akkor az úgy is lesz. 
Ezeket a mondatokat gyakran ismétlem a posztjaimban, de csak azért, hogy rávilágítsak újra és újra arra, hogy ha így gondolkozunk, akkor tényleg jól alakul körülöttünk szinte minden.

Én most lettem kész erre a kezdésre! Fel kellett készíteni a családomat arra, hogy megértsék és elfogadják azt, hogy ezt most Én akarom így, és Én változtatok a saját életemen. Megértették, elfogadták, most már így tervezzük a jövőt. Bár Anyunak egy évvel ezelőtt magyaráztam el a terveimet, azóta most jöttem újra elő vele, és most csak ennyit mondott: "Te tudod, gyermekem! De azt hittem már letettél róla!" Egyáltalán nincs elragadtatva, de már tudja, hogy el kell fogadni ezt a döntésemet, mert hajthatatlan vagyok.

Tudtam, hogy az új munkahelyem első hónapjai egész emberes odafigyelést igényelnek, és azt is tudtam, hogy a tavasz végére elérek egy olyan szintet, hogy minden kolléga tudni fogja már, hogy mi a dolga, és ezzel nekem is csökken a munkám. Ez is eljött. 

Minden szempontból készen állok erre a 160 órás akkreditált képzésre, ami november végéig tart majd. Már meg is kaptam e-mailen az első ráhangoló tanulnivaló anyagot, holnaptól tanulni fogok :)))) Megszerzem a tudást ahhoz a területhez, amiben sikeres vállalkozóként fogok tevékenykedni. 
Nem lesz egyszerű és nem lesz könnyű, mert a változás sohasem egyszerű. De már alig várom. Ez pedig egy olyan extra plusz energiát ad, amitől szárnyalni tudnék!
Ráadásul lesz egy 5 napos bentlakásos, Budapest helyszínű blokk is két hét múlva, ami teljesen felspanol. Végre egy kis nyüzsi, város, IKEA, Váci utca, Duna part stb.:)))

Néha írok majd egy-egy posztot a képzésről is, mert biztosan nagyon érdekes, izgalmas és szerteágazó lesz. Az EVE WAYS-ban nyomon követheted.

2013. június 23., vasárnap

Sikeres shopping

A tegnapi napomat újra Debrecenben töltöttem, összekapcsoltam a munkát és a városi kikapcsolódást, ahogy szoktam, ami számomra a shoppingolás. Ráadásul most olyan tuti dolgokra akadtam rá, ami mintha nekem lett volna kitalálva minden üzletben. 
Kezdődött azzal, hogy visszavittem a Deichmann-ba egy korábban vett papucsot, mert problémám volt vele. Gondolta, kicserélem, ha már Debrecenben járok. És láss csodát! A Deichmann-ban egy 50 %-os akció kezdődött, óriási választékkal, és szinte minden méretben lehetett kapni az akciós lábbelikből is. Így kifogni, hogy éppen most jöjjek vissza!!! 
Mondanom sem kell, a papucs helyett szandál lett és még pluszban kettő másik. Az árak a fotókon látszanak.
Imádtam rátalálni ezekre, mert pontosan ilyet keresek már régóta: rafiatalp, ami felszívja a talpam nyári izzadását, kényelmes magasság, rugalmas gumipántok, amelyek nem fogják feltörni sehol sem a lábamat, pontosan olyan színekben, amilyeneket be tudok illeszteni a ruhatáramba, és ráadásul ezek a modellek még divatosak is .
A H&M-ben találtam két lenge felsőt 1.290 Ft-ért, vettem egy feketét és egy narancssárgát, ha már ilyen színűek a félórája megvett szandáljaim :)
Aztán kellékbeszerzés miatt a Régió Játékkereskedésben is volt dolgom, ahol sikerült vennem a lábbelikhez passzoló kiegészítő alapanyagokat: süthető gyurmát, amit Zora blogjában látott szépségek miatt akarok kipróbálni, gyöngyök, sodrott és hímző fonalak... stb. Egyszóval beindult a fantáziám és már látom magamon az egyedi SK kiegészítőimet, amit napokon belül elkészítek, és viselek majd ezekkel a vidám, nyári szandálokkal és papuccsal.
Aztán a nap végeztével betévedtem egy kínai üzletbe is, hátha találok valami jó dolgot, és kiszúrtam ezeket a narancssárga táskákat. Mázlim volt, mert éppen akartam egy nagyméretű ,,mindenbelefér" táskát is venni és egy kicsi, ,,városnézős-fagyizósat" is. Mintha összebeszéltek volna a színek, annyira sikerült mindent összhangba rakni. Ráadásul még vállon átvetve is viselhető mindkettő, a nagynak pedig levehető a hosszabbik pántja. Kicsi táska 2.900 Ft, nagy táska 3.600 Ft.
 
A kínaiban még egy fehér kétrészes felsőt is találtam, könnyű pamut anyagból, amit kombinálni tudok a meglévő atlétáimmal, toppjaimmal. Ehhez tartozott egy pamutos sál is, amit nemigen fogok viselni sálként, de itthon van még naracssárga textilfestékem, amivel megfestem majd, és övként remek kiegészítő lesz belőle. Úgyhogy holnap, a munkaidő után még textilt is festek :)))

Fontos megjegyeznem, hogy mindenről számlát kérek, mert a másodállású vállalkozásomban minden számlás kiadásommal csökkentem az adóalapot. A ruhanemű, a kiegészítők, a táskák számomra fontos kiadást jelentenek, mert ugye a munkám megköveteli, hogy megfelelő öltözékben foglalkozzak az ügyfeleimmel :)
Nekem teljesen jó így a rendszer! :)
Remek napom volt újra :)))

Jó blogolni!

Elkészült a blog nyári ruhája annak örömére, hogy a héten elérte a 30.000 oldalmegjelenítést. Ha belegondolok, ez a szám nem kis teljesítmény, mivel az eddig általam ismert emberek közül csak öten ismerik a blogomat. Nem reklámozom sehol, nincs önálló facebook oldala, és egyéb közösségi oldalon sem követhető, úgyhogy egymaga érte el eddig ezt az eredményt. És még van több mint két hónap a szülinapjáig :))))
Tulajdonképpen próbálkoztam egyszer-kétszer a plusz népszerűsítési lehetőséggel, de sajnos megakadtam, mert nem ismerem a megjelenítés részleteit, technikai analfabéta vagyok még ebben, és inkább feladtam, mert annyira nem tartottam fontosnak. De most már elérkezett az idő, hogy fejlődjek ezen a téren is. Kreatív  Niki segített korábban néhány technikai megoldásban, de már egy hónapja TANUL, ami most nagyon fontos neki, úgyhogy nem zavarom ezzel :)
Egyébként most azt szeretném megcsinálni, hogy a fejléc alatt szalagban legyenek a kategóriák, úgy, mint Pillecukor blogjában. Aki tud, segítsen, vagy meg kell várnom Kreatív Nikit!!! :)))

Mindenesetre ez az időszak bebizonyította számomra, hogy szeretek blogolni. Szeretem írni a sajátomét, és szeretem olvasni a másokét. Amíg sok ismerősöm tévésorozatokat néz, Én ehelyett az idő helyett inkább blogolok esténként.

És mennyi mindenre jó ez a tevékenység! 
  • Egyfajta önpszichológia, amikor ilyesformán adom ki magadból a bennem rejlő és kikívánkozó ,,mindenséges összességet". Legyen az bármi, ami a napi gondolataimból, tennivalóimból, érzelmeimből előjön.
  • Személyiségformáló, mert van egy feladat, pontosabban az olvasók felé egy kötelezettség, ami formál bennem különböző képességeket. Felelősségtudatot, kitartást, kreativitást, új dolgok megtanulását, utánajárást, fogalmazás, helyesírás (ez utóbbit Katy-től tanulom :) stb.
  • Hasonló érdeklődési körű emberekkel ismerkedhettem meg, mondhatom úgy is, hogy egy blogolós kis körhöz tartozunk. Követjük egymás oldalait, kommenteljük a posztokat, örülünk, ha a másik valami remek ötletet ad a saját maga területéről, mert ugye mindannyian hasonlóan élünk, így hasznát tudjuk venni egymás tapasztalatainak. Legyen az női téma, divat, stílus, szépség, manikűr, pasik, vagy életmód, lakberendezés, háztartásvezetés, gyereknevelés, főzés, kreatívkodás, tanulás, munkahely ... Szóval bármi.
  • Sok-sok hasznos tippet és ötletet építettem be a saját életvitelembe is, amiket a követett blogjaim íróitól veszek át, és tudom, hogy ezek valóban ki voltak próbálva, és valódi a fotó, mondjuk a kajáról vagy sminkről, ha pedig valami nem tiszta, akkor fel is tehetem a kérdéseimet.
  • Külön tetszik az, hogy nincs olyan háttér reklámtevékenység az általam olvasott bloggerek világában, ami eltorzítaná a valódi tapasztalatokat. Nem fizetnek senkit le azért, hogy agyon dicsérjen valamit, ami pedig meg sem érdemli a dicséretet. Szeretem így ezt a világot :)))
  • Mindent bele tudok rakni, amit szeretek, és ez nagyon inspirálja az egyébként ,,alig szürke" hétköznapjaimat :)
Összességében tehát kedvemre való tevékenységem lett a blogolás. Olyannyira, hogy komoly terveim is vannak ezzel kapcsolatosan a jövőre vonatkozóan.

2013. június 22., szombat

Tervezz előre! Megéri :)))

Új munkát csináltam magamnak!
Ugye milyen furcsán hangzik? Pedig ez szó szerint így van. 
Tavaly nyáron részt vettem egy kistérségi pályázat előkészítési team munkájában, amiben térségi szintű projektötleteket kellett megtervezni, és teljes részletességgel kidolgozni. Két területet vállaltam. Az egyik egy 2 X 15 fős, felső tagozatos, általános iskolás tanulócsoport délutáni, tanoda jellegű, szabadidős programja a saját falumban, a másik pedig egy 10 települést érintő ifjúságfejlesztési program. Akkor ezeket úgy terveztem, hogy előre gondoltam arra, hogy mire ez a projekt indulni fog, akkorra már újra számlaképes  leszek, azaz újraindítom a másodállásos vállalkozásomat, és beleraktam olyan részprogramokat is, amiket szeretek csinálni, és amivel pénzt is tudok vállalkozóként keresni. 
Már akkor tudtam, hogy nem vállalok több pályázatírást, mert elhagyom a vidékfejlesztési területet, de helyette mégiscsak jól jön majd valami más. Méghozzá olyan más, amit szeretek csinálni. Mivel tudom magamról, hogy szeretek kreatívoskodni, és gyerekekkel foglalkozni, ezért beraktam részprogramként az iskolások számára egy nyári szünidős kreatív klubfoglalkozást. 
A fotókon a foglalkozásokhoz szükséges anyagok, eszközök, kellékek, mert megkaptam a munkát :)))
Anyagbeszerzés és mintafigura gyártás az első foglalkozásra
És itt van a teljes folyamat, aminek részese vagyok/voltam
  1. Az első és legfontosabb, hogy most már ismerem magamat (mert mögöttem van egy komoly önfejlesztési szakasz: EVE WAY / Who I am?). Tudom, hogy mi az, amit szeretek csinálni, mi az, amihez kedvem van, és örömömet lelem benne. Ez azért fontos, mert az adódó lehetőségekbe bele tudom látni azt, ami jó a számomra, és így tudom a kedvemre formálni az adott lehetőséget. Itt például az kapott elsőbbséget, hogy imádok kreatívoskodni :)))
  2. Aztán jött egy lehetőség: egy évvel ezelőtt felkértek egy kistérségi önkéntes team munkára, és a benne lévő részvételt elvállaltam. Elvállaltam, mert láttam benne a lehetőséget, és mert szakmailag nekem gyerekjáték volt teljesen készre összerakni egy pályázati projektötletet.
  3. Elkezdtem a lehetőséget a magam hasznára fordítani, és a projektötleteket úgy terveztem, hogy a magam számára is terveztem benne feladatokat, amelyek, gondoltam jól jöhetnek ebben az évben is, ha nyer a pályázat.
  4. Tudatosan terveztem a feladatokat, olyanokat, amiket szívesen végzek, mondjuk a kreatívoskodás, és vállalkozási költségnemekkel, hogy ha szükség lesz rá a megvalósításnál, akkor ajánlani tudjam magamat, mint vállalkozó. Persze a vállalkozásomban ezt a tevékenységet is felvettem tavasszal.
  5. Ezután már nem volt beleszólásom a történtekbe, de a dolgok úgy alakultak, ahogyan az nekem jó! A kistérségi társulási tanács jóváhagyta a tervezett projektötleteket, a tervezett költségvetéssel, úgyhogy átmentek az első szűrőn a projektötleteim. Benyújtották a pályázatot, ami nyert! És tényleg úgy alakultak :))) Tiszta véletlen, vagy mégse? :)))
  6. Kíváncsi voltam a történésekre, és egy kicsit magára hagytam a programot. Nem érdeklődtem, nem kerestem senkit, nem görcsöltem, hogy ,,Jajj, vajon meg kapom-e a munkát?" 
  7. Az már ismerős, hogy a gondolataim afelé irányulnak, hogy minden úgy történik, ahogyan az nekem jó, úgyhogy tudtam, hogy ha ez a munka jó lesz számomra ezen a nyáron, akkor megkapom, ha pedig nem ez lesz a megfelelő pénzforrás, akkor elúszik, és Én hagyni fogom.
  8. Május elején telefonhívás a kistérségi irodából, a projektötleteim pontosítására Nyírbátorba kellett utaznom. A projektmenedzsert és a szakmai vezetőt érdekelték azok a részletek, amiket egy éve megterveztem. Hogy is gondoltam ezeket? Elmeséltem a terveim részleteit.
  9. Na itt jött el az Én időm, az Én önmarketingem. Csak megemlítettem, amikor ahhoz a területhez értünk, hogy ezt a kreatív nyári foglalkozást Én is be tudom vállalni, mert számlaképes vagyok.
  10. Hurrá, de jó! Nem kell nekik ehhez embert keresni, egy gond lement a vállukról. Megkaptam a munkát.
  11. Szerződésem 2013. július 17-től szeptember 4-ig tart. Szerdánként 3 óra alkotás iskolás gyerekekkel. Ezért a munkáért 280.000 Ft bruttó pénzt kapok majd szeptemberben, ami akkor épp a legjobbkor jön majd, mert ebből fogom kifizetni a coach-képzésem utolsó költségeit :))) Nekem szuper! Mert így terveztem magamnak :)))
Azért írtam le ezt a folyamatot, hogy egy kicsit belekukkants Te is abba, hogy lehet magad is irányítani az életedet. Csak ismerni kell magadat, meg kell látni a lehetőséget, ki kell használni, tudni kell, hogy mi a célod és tudatosan tenni érte: tervezni és megvalósítani. Ez egy jó munkapélda erre.

Remélem hasznos ez a poszt, mert egy valós helyzet arra, hogy apró lépésekkel  lehet úgy haladni az álmok felé, ahogy jó nekünk! Csak jó kedvűen kell megtanulni élni, mert ilyen alapállapotban látjuk meg a legjobb lehetőségeket, aztán néha hagyni kell a dolgokat csak úgy megtörténni, mert minden a javunkra történik. 
Jó ezzel a tudattal élni, szeretem így azt, ami körülöttem zajlik :))) És mindez megtanulható!!!

2013. június 20., csütörtök

Pénz vagy életet :)

Anyagi helyzetünket érdemes figyelemmel kísérni, ha el akarjuk kerülni az olyan komolyabb problémákat, mint az eladósodás, az anyagi biztonság megingása vagy elvesztése, lecsúszás stb. Most nem részletezem, hogy ezek mennyi mindenre vannak hatással az életünkben, inkább néhány fontos szempontot osztok meg veletek, amit igyekszem szem előtt tartani.
  • Tanulj ki egy jó szakmát, lehetőleg olyat, amit szívesen csinálsz, mert ez fogja biztosítani a kenyérkereső bevételedet. 
  • Ha teheted, szerezz felsőfokú végzettséget, mert egy alapdiplomával már felsőfokú végzettségű munkavállalói kategóriába tartozol, ami az egész életedet végigköveti. Több lehetőség lesz nyitva előtted a munkaerőpiacon.
  • Alakítsd ki a számodra megfelelő jövedelmi szintet, ami biztosítani tudja a jelenlegi életszínvonalad stabilitását.
  • Bevételeid legalább kettő, de ideális esetben három helyről származzanak: 60-30-10%-os megoszlásban. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de érdemes erre törekedni.
  • Stabilizáld a jövedelmedet, amit elérhetsz egy főállással, és kiegészíthetsz másodállásokkal is. 
  • Növeld a jövedelemtermelő képességedet, képezd magad folyamatosan, így egyre magabiztosabb leszel az adott területen. Képzések, tréningek, szakkönyvek stb. sokasága közül választhatsz.
  • Figyelj a bevételeid és a kiadásaid egyensúlyára! Ne költekezz feleslegesen! Minden kiadásodnál tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy szükséged van-e rá?
  • A bevételed minden hónapban több legyen, mint a kiadásod. Ha főállásodból rendszeres a bevételed, akkor a kiadásodat csökkentsd ez alá. Szoktasd magad hozzá, hogy egy kicsi mindig maradjon. Már a tudat is sokat segít, hogy kijöttél a pénzedből az adott hónapban.
  • Kerüld az eladósodást!!! Ne engedd, hogy magával ragadjon az az érzés, amin egyébként lehet uralkodni. Ez pedig a ,,Nekem is kell!" ,,Én is akarom!" Kemény dolog rendszeresen kiadni havi törlesztéseket a bevételeidből, főleg, ha évekre történik az eladósodás. Ez komoly életszínvonal csökkenéssel is járhat.  Persze vannak olyan helyzetek, amelyeknél elkerülhetetlen (pl.: lakásvásárlás), de légy nagyon körültekintő a feltételekkel. Mérlegeld, hogy mit miért vállalsz be?!
Ami pedig a legfontosabb, hogy legyen az alap mottód:
 HA TÖBB PÉNZEM LESZ, AKKOR SEM LESZEK ETTŐL BOLDOGABB, MINT AMILYEN MOST VAGYOK!

2013. június 17., hétfő

Jókedvű hétfő

Egy kis vicces cukiság, hogy jól induljon a hét :)
Mit szólnál hozzá, ha a lakásod vagy a munkahelyed ablakában egy ilyen kaktuszcsapat biztosítaná a folyamatos jókedvet. Bár, a feng shui szerint ez a növény negatív energiát áraszt a szúróssága miatt, de a mosolygás, amit kiváltanak belőlünk ezek a vidám kaktuszszemek, szerintem átformálják a nem túl jó energiákat.

2013. június 16., vasárnap

Uszályos szoknyák

Minden nyáron előtérbe kerülnek a maxi ruhák és szoknyák, de ezek a divatos, lenge ruhadarabok igazából csak a magas alkatú nőkön állnak jól. 
A 164 cm-emmel Én sem tartozom a magasak közé, de szerencsére az elől rövid, hátul hosszú fazonú, úgynevezett uszályos szoknya vagy ruha lehetőséget ad az alacsonyabbaknak is arra, hogy részben viselhessék a hosszított, lenge fazont. Persze az elől lévő rövidséget mindenki maga határozza meg, ki mit vállal. Lehet szexi, ha jó lábad van, és lehet közvetlenül a térd fölött is az ív, ha nem akarsz sokat mutatni magadból. Használható magas sarkú szandállal, elegánsabb kiegészítőkkel is, és lapos talpú, kényelmes, futkározós napokon is. Érdemes a nyári ruhatárba beszerezni egy darabot.

2013. június 15., szombat

Túróssüti sokféleképpen

Miért kellene órákig pepecselni a konyhába, ha pillanatok alatt elkészíthető finomságokat is gyorsan össze lehet állítani. 

Ezt a sütikészítést azért szeretem, mert:
  • az egyik családi kedvencünk a túrós, főleg a Mama házi túrójából;
  • nem kell vacakolni a tésztanyújtással, szakad, nem szakad, eléri-e a tepsi szélét, vagy nem...;
  • egyszerű a túrókrémkészítés is;
  • és akárhogyan lehet variálni a tetejére kerülő réteget: bármilyen gyümölcs, vagy puding, vagy csak egyszerű csokimáz, ki mit szeret.

Hozzávalók egy adag tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg vaj/margarin
10 dkg cukor
1 nagy tojás
½ cs. sütőpor, kevés tejföl

A szabványméretű tűzhely sütőtepsijébe másfél adagot állítok össze úgy, hogy egyszerűen csak összegyúrom ezeket a hozzávalókat, és belenyomkodom a tepsibe, egyenletesen kitöltve minden részét. Kb. 10 perc alatt kész, ha Én csinálom, de rá lehet bízni a gyerekekre is. Élvezik a hozzávalók összemoncsolását, aztán a tepsibenyomogatását. Ez is egy jó lehetőség arra, hogy a kisgyerekeket játékosan bevonjuk az otthoni konyhai munkába. Így, apránként lehet velük megszerettetni az otthoni segítségnyújtást.
Ezután jön a töltelék összeállítása.
Hozzávalók egy adag töltelékhez:
50 dkg túró
4 tojás
2 cs. vaníliás cukor
2 dl tejföl
20 dkg cukor
10 dkg liszt
0,5 l tej
A fél kiló házi túróhoz hozzáadom a tojásokat, a cukrot, tejfölt és a lisztet, jól összemoncsolom, és jöhet hozzá a tej. Nem kell megijedni, ha egy kicsit híg lesz, mert sütés közben megszilárdul. Ezt szépen ráöntöm a tésztára, elsimítom, és 180 fokos sütőben 25-30 percig sütöm.
Ez az alapsütés. Ezután jöhet a variációk tárháza:
  • Én most a tavalyi meggybefőtteket igyekszem felhasználni, mert hamarosan itt van az idei meggyszezon, és igyekszem kiüríteni a kamrapolcot. Úgyhogy a kisült süti tetejére raktam a kimagozott meggybefőttöt (kimagozva van befőzve, így ilyenkor nem kell a magozással pepecselni), és rácsorgattam egy kis zselatinos meggylevet.
  • Lehet a gyümölcsöt a tésztával együtt is sütni, akkor a még nyers túró tetejére kell rápakolászni, ami egy kicsit belesüpped a túrótöltelékbe. Ez egyszerűbb, mivel semmi mást nem kell vele csinálni csak megsütni, és ha ehető hőmérsékletű lesz, akkor enni, és enni, és enni:) Barackkal is nagyon finom :)
  • Ha van lefagyasztva maradék tojásfehérje, akkor a tojásfehérjénként 1 evőkanál cukorral felvert habot, 20 perc tésztasütés után ráegyengetem, és tovább sütöm még 10 percig a habbal együtt. Ez a verzió is nagyon finom. Ha sütök majd ilyet, mutatok néhány képet róla:)
  • A pudingos formátumban bármilyen ízesítésű pudingporból, az előírtnál kicsit kevesebb tejjel sűrű pudingot főzök. A kihűlt pudingot össze szoktam turmixolni egy kis tejszínnel, mert így finoman krémesebb az állaga és így kenem rá a kihűlt süti tetejére. A karamellás puding a kedvencem :))) Nyamiii:)))
  • A ,,bármi, ami otthon van" verzióhoz pedig tényleg bármi jó. Csokidara, cukorgyöngyök, tortabevonó, tortazselé stb. Ezeket persze teljes kihűlés után rakjuk rá, és kész.
Jó próbálgatást, érdemes egyszer rászánni magadat! Lehet, hogy a kedvenceddé fog válni :)

2013. június 13., csütörtök

Álomkönyvem lapjai 3.

Az elképzelt életem lapját fejeztem be a hétvégén, és közben scrapbook-os blogokat böngésztem, ahol sok-sok technikát és ötletet találtam.
Kísérletezgetésbe kezdtem a meglévő anyagaimmal, lenyomatokat készítettem, és dekupázsoltam is egy kicsit. Sőt, még előkerült egy kis fekete csipkeszalag és néhány gombocska is, amit szintén beépítettem, mert olyan szexis-nőcis rész is kell az életemhez az apró sárga margaréták és a színes pillangók közé :)
A női figura a dinamikát, a lendületet, a mozgást jelképezi, a körülötte lévő virágos világ pedig a jókedvű, vidám, érett  NŐ életére utal, akiben még maradt egy kis gyerekes gondolkodás. :)))
  1. A kivágott képeket és a szerkesztett szöveget elrendeztem a kékes színnel megfestett kartonlapon.
  2. Merített papírt használtam most is kiegészítésként, mert még van belőle, és ez tetszik így.
  3. Festékkel bepamacsoltam a kartonlap széleit, csak úgy spontán, semmi rendszer nem volt a pamacsolásomban, inkább a színek játéka volt fontos.
Ezután következett a részletek kialakítása. Az első kísérletem a gyufásdoboz köré tekert fonal, aminek a festékkel bekent lenyomata érdekes, egyenletlen csíkokat hagyott a papíron. Lehet használni fakockát, hungarocelldarabot vagy bármilyen lapos oldalú formát. A gyufásdoboz-stampli használat után kidobandó!
Követezett a buborékfóliás pöttynyomat, ami megint csak egy egyszerű kivitelezésű technika. A szabályos pöttyök, és az elmosódottak is jól mutatnak egy ilyen felületen. Bármilyen színt felvihetünk rá. Ez is kidobásra kerül a használat után, de kis darabka elég egy színhez, úgyhogy nagyon takarékos.
A csipkeszalagból csak vágtam egy darabot, és felragasztottam a kartonlapra, aztán erre is nyomtam néhány buborékpöttyöt.
Maradék szalvétáimból válogattam színes motívumokat, és dekupázs technikával felragasztgattam a megfelelő helyre. A ragasztás előtt fehér festékkel előfestettem a virágok és a pillangók helyeit, mert így jobban kiemelkedik a színük, és száradás után ragasztottam rá a szalvétadarabokat.
Örömmel készítem ezeket a lapokat, bár eléggé elfoglaltak mostanában a napjaim, de minden olyanra fordítok időt, amit szívesen csinálok. És érdekes módon, ezekre mindig jut idő, mert akarom! :)

2013. június 12., szerda

Fejlődő gyöngyfűzés

Elérkeztem arra a pontra, hogy fejlődésre vágyom a gyöngyfűzésben. Még most is szeretem a ,,gyorsangyöngyfűzést", de az egyik YouTube gyöngyfűző videó filmtől kedvet kaptam a minta utáni fűzögetéshez is. A filmen bemutatott kis mobildísz belső körének felét fűztem meg próbaként és így lett belőle karkötő.
Persze azért egy ,,gyorsanygyöngy" gyűrűt is készítettem hozzá, és hogy teljes legyen az összkép még a körömlakkozásomat is hozzáigazítottam.
Ma így néz ki a kezem az irodában.

2013. június 9., vasárnap

A kezelés - filmajánló



Igaz történetet dolgoz fel a film, amiben egy járványos gyermekbénulásban szenvedő, 41 évet vastüdőben leélő, testi fogyatékos férfi szexuális problémája kap kiemelt szerepet. Mint a legtöbb fogyatékkal élőkről szóló film, ez is azt mutatja meg, hogy a megfelelő, leginkább pozitív hozzáállással, az élet minden területén meg lehet találni az örömöt adó helyzeteket.
Mark O’Brien (Jonh Hawkes) tisztában van fogyatékos helyzetével, és ehhez mérten igazán aktív életet él. De 36 évesen, a valós emberi érzések kielégítetlenségétől motiválva, egy szerelmi kudarc után úgy dönt, hogy egy szexterapeutától kér segítséget a szexuális problémái megoldására, Cherylig (Helen Hunt) személyében.
 
A szexualitás mellett erősen jelen van a filmben a vallás is, amit egy rendkívül szimpatikusan gondolkodó pap testesít meg (William H. Macy), bíztatva Markot a terápiára, és akinek Mark folyamatosan beszámol a terápia fejleményeiről.
A terapeuta segítségével Mark átéli élete első szexuális élményét, megtanulja a testtudat-erősítő gyakorlatokat, és némi érzelmi kapcsolódás is kialakul közöttük, de a terapeuta rövidre zárja a dolgot és kilép Mark életéből. Ezután Marknak sikerül egy új párkapcsolatot kialakítani, ami 5 évig, egészen a haláláig tartott.

Nem tartoznak a kedvenceim közé a fogyatékosok életének részleteit  megjelenítő filmek, valahogy taszít a fogyatékosság látványa, rossz érzéseim vannak emiatt. De ezeknek a filmeknek a mondanivalója sokkal nagyobb értékű számomra, mint a rossz érzésem. 

Ebben a filmben most ezek a mondanivalók erősödtek fel bennem: új lehetőségek felfedezése, kitartó keresés és megvalósítás, teljesebb élet élésére törekvés és ezért tenni akarás, fogyatékosan is erős lehet az ember, mert az erőnk belül van.

2013. június 8., szombat

Csillámos kedvenc

Ez a sajátom :)
Megtetszett az a körömfestési mód, hogy az egyik ujjam körmét csillámos fedőlakkal teszem dekoratívabbá. Próbálgatom a lakkjaimat, melyik milyen csillámmal párosítható, és ez a társítás nagyon bevált. 
Tetszik magamon :)
Igaz, hogy a csillámos lakk szaga annyira erős, hogy komoly szellőztetést igényel a lakás a lakkozás után, de ma például a teraszon manikűrözhettem, így szagmentes lett a lakás. Köszönet érte a végre jó időnek :) 
Bár a cicám elment a közelemből, amikor lakkoztam, de később visszajött :)

Alaplakk: ROSE&NAIL 034
Csillámos lakk: ROSE&NAIL 094




A Pinterest fotói is segítettek ötletet adni, íme néhány belőlük

2013. június 3., hétfő

Új falusi program az egészségért

Minden falu központi részén van sportpálya, legalábbis mindenhol van, ahol Én eddig megfordultam. Igaz, van ahol elhanyagolt, lepukkant állapotú, mert ott a helyi Polgármester nem igazán sportkedvelő, és nincs a faluban olyan emberke, akinek fontos lehet, de van, ahol virágzó életet él. 
Ahol Én lakom, ez utóbbi az igaz, mivel aktív focista élet zajlik rajta. A hétvégeken bajnoksági meccsek, a hétköznapokon pedig rendszeres edzések: foci-suli, ifi csapata, felnőtt csapat edzései.
Ápolt és szép zöld a fű, a körbekerítés miatt pedig biztonságos és védett a pálya, ami azért fontos szempont, mert a tegnapi meccsfotózásom közben egy új ötlet erősödött fel bennem.

Elindítok egy falusi futóklubot :) 

Már régóta tervezgetem, hogy jó lenne elkezdeni futni, mert eléggé gyengének érzem az állóképességemet,  és egy kis vitálkapacitás növelés sem árt, a füvön való futás pedig kifejezetten jó az ízületeknek, ami minden korosztály számára előnyös, de negyvenen túl kifejezetten kíméletes. 
Bár a futás nem egy közösségi sport, mégis úgy gondoltam, hogy a saját futásomba bevonok másokat is. 
Ennek több oka is van:
  • A kezdetben, amikor még nem alakul erős szokássá bennem a futás, nem lesz olyan, hogy ,,ma nincs kedvem  futni", mert tudom, hogy rám vár majd mindenki, mert Én kezdtem el az egészet és nálam van a pályakapu kulcsa. Tehát, tudatosan bebiztosítom magamat saját magam ellen :)
  • Lehetőséget adok másoknak is az egészséges életmódra. Akik nem merték elkezdeni a futást, mert ,,mit szól majd a falu", azok most félreteszik ezt a berögződött mentalitást, és csatlakozhatnak, mert felbátorodnak azon, hogy többen is együtt futunk. Így könnyebben lehet kezelni a ,,falu szavát", ami nálam egyáltalán nem okoz már gondot, de sok embernél igen.
  • A rendszeres találkozás lehetősége egy kis közösséget kezd el formálgatni, amiből bármi alakulhat majd. Az ilyen közösségek mindig értékesek egy falu életében.
Ma reggel a kollégák között dobtam fel a labdát: Kinek van kedve esténként futni egy kicsit a sportpályán?
Aztán megbeszéltük, hogy este fél nyolckor találkozunk és elkezdjük a  rendszeres mozgást.

Nincs futócipőm, és nincs extra futócuccom sem. Egy egyszerű sportcipőt, egy leggings-et és egy kapucnis melegítőfelsőt húztam magamra, és mivel kicsit szemetelt az eső, az Ádám régi kapucnis széldzsekijében pattantam biciklire, és eltekertem a kb. 800 m-re lévő sportpályára.
Négyen voltunk: két húsz éves fiatal lány, egy 50 éves férfi kolléga és Én. Háromszor futottuk körbe a 400 m kerületű pályát. Az első kör futás után félkör intenzív gyaloglás, mert egyszerre nem bírtuk szusszal, majd újra futás. Ez volt az első napi teljesítményünk, aztán hazabiciklizés.
Kíváncsian várom, hogy milyen ütemben fog bővülni az érdeklődő futók száma a szájról-szájra falusi marketinggel.

Tulajdonképpen jó érzés, hogy mindig van lehetőségem megcsinálni azt, amit fontosnak tartok, amit AKAROK, legyen az munka, kikapcsolódás, egészség vagy bármi más :) Csak meg kell látni a lehetőségeket és ki kell használni, a magunk javára fordítani.


2013. június 1., szombat

One day 5.

Pipacsokkal tele az egész határ, útszéleken, réteken, mezőkön, akármerre autózom, mindenhol piros pipacsok mosolyognak rám. Ezek a hűvös, borongós és esős napok se vegyék el a kedvünket a hétköznapoktól, és tudatosan teremtsünk magunk körül egy kis vidámságot. Csak rajtunk múlik, hogy ehhez mit használunk fel a meglévő eszköztárunkból. Legyünk kreatívak :)
Ötletként most a piros színt és a pöttyös mintát választottam.

a pipacsok kedvét nem szegi a borult idő, és a Tiedet? / jókedvű ébredés / nappali esős viselet a vidám gumicsizma / pöttyös körmök / csizmához illő ernyő, hogy meglegyen az öltözködésünk összhangja / este egy forró fürdő pipacs és egyéb virágszirmos illatban
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...