2013. május 28., kedd

Álomkönyvem lapjai 2.

Készülnek az ÁLOMKÖNYV oldalai, ami most a fotózásra irányul. Célkitűzéseim szabadidős kategóriájában szerepel a hobbifotózás, és a személyiségfejlesztő blogomban már több posztban is utaltam a fotózás szerepére az eddigi életemben (Who I am? sorozatokban). Ezután is az elsők között szerepel, úgyhogy mindenképpen megérdemel egy önálló lapot az álmodozásaim között.
Ugyanazt a technikát alkalmaztam, mint az előző lapnál, csak erre még egy kézzel írott szöveges részt is ragasztottam. Külön figyeltem arra, hogy a megfogalmazásnál jelen időt használjak, mert a legtutibb bevonzás az az, amikor jelen időben, mintha most éreznénk át, ebben a pillanatban a saját jövőnket. 
És egy plusz hasznos információ, amit valamelyik fejlesztő könyvemben olvastam, vagy valamelyik online előadáson hallottam, csak nem tudom most pontosan, hogy melyikben, de ha meg lesz, megírom majd. A lényeg, hogy ezt tudom és használom is :)

Hasznos infó:
Minimum 17 másodpercig kell fókuszálni egy adott dologra ahhoz, hogy elinduljon a gondolat általi rezgés. Ez alatt semmi nem történik, és ez is csak az indításhoz szükséges időtartam. A legideálisabb a 90 másodperces intenzív, érzelmekkel és hálával átitatott fókuszálás, ami tuti eredményes. És természetesen jelen időben, MINTHA élményeket produkálva magunkban :)))

Az ilyen álomkönyvek nézegetése és olvasgatása közben nem nehéz ezzel az érzéssel előrukkolni, főleg, ha tudom is, hogy mekkora eredménye van, illetve lesz :)))
Jó kis játék!


2013. május 26., vasárnap

Gyerekkívánságok

A jó időben érdemes kihasználni minden lehetőséget, hogy a szabadban, a friss levegőn tartózkodjunk. Társasággal, párban vagy csak egyedül, mindenhogyan jó az ég alatti feltöltődés. 
Én is kihasználtam, hogy kisütött a nap, és elmentem a falu közepén lévő tóhoz fotózni. Mondanom sem kell, gyereknapon sok-sok gyerek volt a sok-sok horgász között. 
 
Az egyik horgász kifogott egy halat, és megkért, hogy tegyem bele a varsába. Közben odajött egy kislány, aki közelebbről is meg akarta nézni a kifogott halat. Ha pedig már megnézi, akkor érdemes volt egy kicsit érdekesé tenni azt a megnézést :)
,,Ez az a mesebeli halacska, akitől kívánhatsz hármat és teljesülni fog!" - mondtam.
A kislány arca felragyogott, de 2,5 évesen még nem tudta megfogalmazni a kívánságait. Viszont a mosolya elárulta, hogy ezernyi kívánság van a fejecskéjében, mert még GYEREK.

Nekünk felnőtteknek mennyi és milyen minőségű kívánságok vannak a fejünkben?

2013. május 25., szombat

Rózsaszín mánia

Egyre jobban kedvelem a rózsaszínt, és a múlt héten sikerült még beszereznem néhány darabot a nyári ruhatáramba is. A nyírbátori TESCO F&F márkái között egész jó áron találtam pólókat és rózsaszínű térdnadrágot is. Átgondoltam a meglévő nyári ruhatáram idén használható darabjait, és vettem még hozzá egy fehér és egy fekete pólót, amiben az a jó, hogy egész hosszú a derekuk. Ami nem volt betervezve, az a vékony pamutvászon anyagú fehér, karcsúsított blúz, ami nem hiányozhat egyetlen nyári ruhatárból sem.
Itt vannak az inspirációs fotók, amelyek megmutatják, hogy hogyan érdemes kombinálni a ruhatár többi darabjával az új színű holmikat, ami ebben az esetben a rózsaszín. Érdemes odafigyelni, hogy csak egy-egy élénk színű ruhadarab legyen a napi outfittünkben, mert így lehet igazán ízléses öltözetet produkálni. Kicsit közönségessé tehetjük magunkat, ha túl sok ruhadarabunk rózsaszín, pláne, ha azok egyszerre vannak rajtunk :)

2013. május 22., szerda

Aktív napok :)

A jó idő beköszöntével együtt megnövekedett a körülöttem lévő tennivalók száma is, és ezzel egyenesen arányosan aktiválódtam Én is. Mint aki a téli álmot alvás után, amikor kitavaszodik, úgy jöttem lendületbe a természet növényeivel és állataival együtt. Előjöttek a téli pihenéssel felgyülemlett energiák, és személy szerint úgy érzem, hogy szárnyalni tudnék :) 

Csak néhány, a futó munkáim közül:
  • Főállás: most már minden kolléga tudja, hogy mi a dolga, így lassan teljesen tehermentesülök a másoknak segítés alól, és csak a menedzseri feladatokkal kell foglalkoznom. Ezt intenzív koncentrálással el tudom látni napi 2-3 órában, úgyhogy a többi időmet használhatom másra (de ez titok a munkáltatóm előtt :))), mert ha akarnám, nem koncentrálnék intenzíven, és akkor ki is tudnám tölteni a napi 8 órát. 
  • Programszervezés Andrissal közösen: több futó közösségi és ifjúsági program is van, amit vállalkozóként szervezünk. Most 3 program van folyamatban, egyik az "Utcák harca", aminek már csak az elszámolása van hátra. A másik kettő szintén túrázásos ifjúsági program, ami két júniusi hétvégét érint majd. A Bükkbe viszünk két kisebb csoportot, de a szervezéseket már elkezdtük, és az előzetes helyszíni szemlét is be kell iktatnunk még az utazások előtt. 
  • Új lehetőség: június közepétől egy napközis tábor kreatív foglalkozásainak vezetésére kaptam megbízást a nyári szünet idejére. Ezt a munkát csak azért kaptam meg Én, mert a faluban nincs senki, aki számlát tud adni ilyen tevékenységekről. Na ezért jó, ha vállalkozóként is tevékenykedik az ember :) 20 fő felső tagozatos tanulót fogok megtanítani mindenféle hasznos technikára: gyöngyfűzés, üvegfestés, dekupázs stb. Szerdánként 4 óra, 5.000 Ft/óra, és ez csak a munkadíj, az anyagköltség külön van. Ennek az előkészületeit, a foglalkozások felépítését is most állítom össze, hogy 3 hét múlva, az indulásra minden készen legyen.
  • Ellenőrzöm a céljaim felé vezető feladatokat, kitűzött határidőket, és a tervezett szerint végre elkezdhetem a life coach képzést is, ami 2013. június 29-én kezdődik, a nyílt napja május 29-én lesz Debrecenben. Erről részleteket az EVE WAYS -ben olvashatsz 1-2 napon belül.
  • A család és a saját magam rutinjai már csak úgy jönnek: háztartás, kajakészítés, mozgás, wellness, néha egy kis napozás, sok-sok fotókészítés (csak még nem tudom előre, hogy mikor lesznek felhasználva a posztjaimban :) És még itt vannak a gyerekeim is, akiknek szükségük van néha egy kis átbillentésre, mert Ádámnak egy hét múlva államvizsga, Lea ezerrel készíti a beadandókat, nagyon hajt a jegymegajánlásokra, hogy minél kevesebb vizsgája legyen, úgyhogy eléggé megterhelt az agyuk, és az idegrendszerük is, és igényelnek egy-egy pozitív lökést.
Egyszóval, a megfelelő tervezéssel, időbeosztással és a jó szervezéssel mindenre van idő és energia :) Na jó, elárulom, hogy naponta 2X1 szem MagneB6-ot szedek, mert ez nekem nagyon bejött, sokkal jobban tudok koncentrálni.

Egy csoportkép a hétvégi programunkról, amiről részletesebben is írok majd.

2013. május 16., csütörtök

Táskaviselet

Az egyik kedvenc táskaviseletem a vállon átdobott, hosszúra eresztett táska. Igaz, csak egy ilyen táskám van, de azt nagyon szívesen hordom, ha városi utam van, mert nagyon praktikus a shopingolásnál, bevásárlásoknál. Mind a két kezem szabad, remekül tudom válogatni a ruhákat, nézegetni, megfogni, forgatni őket, nem csúszik le a vállamról stb. Könnyen fel tudom próbálni a kiegészítőket, gyűrűket, karkötőket, napszemüveget, és nem kell helyet keresni, hogy hová is tehetem le a táskámat?


2013. május 13., hétfő

Örömszerző pillanatok :)

Tulajdonképpen, ha jön az alkotási vágy, az úgynevezett ihlet, akkor képes vagyok este 10-kor is nekilátni kreatívoskodni. Ez a "gyorsangyöngy" verzió is így készült. 
A múlthéten, pénteken történt a dolog, és éjfélre már el is készült. Persze a szombati zempléni túrán igazán környezetbe illő kiegészítő volt. Illett a zöldülő erdőhöz, a szürke kövekhez, a bársonyos mohához, a csobogó patak vizéhez. Ezt megéreztem még péntek éjszaka :) és a fotó is bizonyítják. 
Az ilyen apró, örömszerző munkálatok és pillanatok aranyozzák be a napokat, heteket, hónapokat és az egész életünket. Ezernyi lehetőség van, ami ilyen élményt nyújt, csak tenni kell a dolgunkat, és észrevenni a pillanatok.

Én kihasználom ezeket :)
És Te? Milyen örömszerző, egyszerű pillanataid vannak?

Programelőkészítés

Igazán jó napjaim vannak mostanában. Reggeltől estig nincs megállás, történnek a jobbnál jobb dolgok, és élvezek minden pillanatot.
Most éppen egy kétnapos közösségi program előkészületeit végezzük Andrissal (Ő az a fiatal, akivel 10 éve együtt dolgozunk, az ifjúsági egyesületben is és a vidékfejlesztésben is). 
Nagyon jó falusi közösségfejlesztői vetélkedőt találtunk ki két évvel ezelőtt, aminek a címe:
"Utcák harca, avagy a szomszédom az ellenségem" 

Ezt a programot évente szervezünk meg pályázati forrásból. Az idei fordulót a Zemplénben tervezzük, pontosabban Miskolctapolcán egy kalandparkos versengést, bobozást, majd Szögligeten egy gyalogos- és egy kerékpártúrázást. Mindeközben állomásokon kell majd különböző ügyességi, erőnléti és okossági feladatokat teljesíteni.
Mivel már rutinos programszervező vagyok, tudom, hogy a jó szervezéshez hozzátartozik a program előtti helyszínellenőrzés. Látni kell, hogy a megtervezett, fejben összerakott feladatok teljesíthetőek lesznek-e az adott területen.
Szombaton három szervező fiatallal elutaztunk a Zemplénbe, és leegyeztettünk mindent, amit a programba beterveztünk. Végigjártuk a helyszíneket, megnéztük a terepet, lemértük az időt, szállást foglaltunk, étkezési helyszíneket egyeztettünk, eszközbérlések stb., mert a 2 X 15 fős csapat problémamentes versengését így célszerű előkészíteni. 
Nekem ilyen az egyik imádni való munka!
Kitalálás, tervezés, forrás előteremtés, szervezés, előkészületek, megvalósítás és örülni az eredménynek. 
Már előre látom, hogy a csapatok többgenerációs tagjainak mekkora élményt fog jelenteni ez a program is.
Alig várom a május 18-19-ét :)

2013. május 12., vasárnap

Díjat kaptam, kettőt is

Még soha nem kaptam díjat a bloggerkedésemért, de úgy tűnik most gyorsan osztódik a bloggerek között ez a kis díjacska, mert egy hét leforgása alatt két díjat is kaptam.
Először Kreatívniki-től, pontosabban Nikitől, de Én Kreatívniki-nek hívom, aki biztosan a továbbadottjaim között lenne, ha nem Tőle kaptam volna, mert igazán gyakorlatias blogot működtet. Ráadásul hálás is vagyok neki, mert segít a blogolás technikai részleteiben, amikor fejlődni akarok.
A másik díjat Vikitől kaptam, akit eddig még nem ismertem, de nagy öröm számomra, hogy egy új olvasóm blogjáról ilyen formában értesülök.

Akkor most jöjjenek a továbbadás szabályai:

♥ Meg kell említeni azt, akitől a díjat kaptuk.
♥ 4 bloggernek tovább kell adni, feltétel, hogy 200 fő alatt legyen a feliratkozók száma a blogján.
♥ Egy-egy kommentet kell írni a 4 kiválasztott blogger oldalán a díjjal kapcsolatban.

Akiknek továbbadom:
Zöldsaláta, mert tele van jobbnál jobb életviteli  témával: női szerepek, egészség, szépség, divat, mozgás, kaja, lelkizés ...
EZISAZIS, mert nagyon hétköznapi dolgokról ír, amivel gyakran jó azonosulni. Már vagy mögöttem van az, amit ír, vagy éppen most vagyok benne, és jó érezni, hogy hasonlóan éljük meg az élet dolgait.
Ékszertartás, mert egy nagyszerű  bejegyzéssorozata van, a "Bemutatkoznak az Ékszertartás kedvencei", amelyben érdekes, kreatív alkotókat mutat be interjúkkal, weboldalak linkjeivel, sok-sok fotóval.
Éva blogja , mert szeretem azokat az életképeket és pillanatfotókat, amiket a napjainak leírásához ad, mint saját illusztráció.


2013. május 11., szombat

Nemez-selyem természetesen egyedi

Egy különleges műhelyben töltöttem el egy órácskát a debreceni Ifjúsági Házban. 
A műhely neve: Tarka Barka Kézműves Műhely, ahol egy huszonéves fiatal lány, Szabó Erzsó nemezelésére figyeltem fel. Pontosabban a nemez és a selyem kombinálása izgatott a legjobban, mert olyan különleges ruhadarabokat tervez, és készít el e két anyag összedolgozásával, ami lenyűgözött.

Az egyediség és az egyéniség igazi megtestesítőjévé válik az, aki ilyen darabokkal egészíti ki a ruhatárát.

Az Ékszertartás blogban részletesen beszél Erzsó a munkájáról, és ott is találsz néhány izgalmas fotót a munkáiról.


2013. május 6., hétfő

Farmerban kényelmesen

Amikor csak állok a ruhásszekrény előtt, hogy mit vegyek ma fel, és sürget az idő a reggeli készülődéssel, akkor gyakran segít ki a gyors farmeros kombináció. Mindegy, hogy nadrág, szoknya, rövid- vagy térdnaci, a lényeg a farmeron van. Ezt a klasszikus anyagú ruhadarabot minden stílusban remekül lehet variálni, de a melegedő hétköznapokon inkább a pólós verzió az igazán praktikus, kényelmes viselet.
A saját stílusunktól és a napi hangulatunktól függően bármilyen kiegészítő passzol hozzá, akár elegánsabb, akár természetes anyagú: bőr, textil, kő, gyöngy, fa, üveg stb.
Ami a lábbelit illeti, ott is szabad a pálya. Bármelyik jól használható, magas sarkú, telitalpú szandál, balerinacipő, sarú, sportcipő stb., a lényeg, hogy jól érezd magad benne :) 
 

2013. május 4., szombat

Újra gyorsangyöngy :)

Az Ádám barátnője is felfigyelt az egyszerűen fűzött gyöngykarkötőimre, és megkért, hogy készítsek neki is ilyet, mert nagyon tetszik és szívesen kipróbálná a viselését. Az unokahúga ballagására vett egy igazán csinos, csipke felsőt, amit egy meglévő barna szoknyával fog felvenni. Elkértem tőle a rucikat és elkezdtem alkotni. Kiválogattam az összes gyöngyöm közül, az ehhez az öltözékhez passzoló színeket és kb. másfél óra alatt már kész is volt.
Ismeritek a módszeremet, már korábban írtam róla a Gyorsangyöngy és a Gyöngykollekcióm 3. bejegyzésben. Egyszerű a munkafolyamat, és gyorsan elkészíthető. Ráadásul most nagyon trendi az ilyen sok-sok gyöngyből összefűzött karkötő.
Megmutatom a  készítés néhány pillanatát, csak az Ő csuklómérete 17 cm-es, így az Én csuklómon kicsit sorosak a karkötőgyűrűk, de a cél az, hogy lássátok a részleteket :)
Nagyon tetszett neki!
Ti szívesen hordtok ilyen típusú kiegészítőket?

2013. május 3., péntek

Tavaszi ruhatár


Középkorú nőként, így negyven fölött néha elbizonytalanodom, azzal kapcsolatosan, ha tetszik valamilyen ruhadarab, azt be merjem-e vállalni. Mert ugye azért nem szeretne senki nevetségessé válni a túl sok fiatalos cucctól. 
Most a rózsaszín vonz már jó ideje, egész télen szemezgettem ezzel a színnel. Most pedig hogy tényleg itt a tavasz úgy döntöttem, hogy beszerzek néhány rózsaszín darabot. Azért azt elárulom, hogy eddig még soha nem volt rózsaszín holmim. Mindig a földszíneket részesítettem előnyben, de most változtatni akarok :)
Kb. egy hónappal ezelőtt vettem egy csini rózsaszín blézert és egy blúzt. Mivel többen is megdicsérték az új színt rajtam, így felbátorodtam, és további rózsaszín szerzeményekkel bővítettem a tavaszi ruhatáramat.
A tegnapi délutánomat a ruhatáram rendezésére szántam. Kiválogattam a jól kombinálható darabokat, amiket variálgatni fogok majd attól függően, hogy milyen hangulatom lesz éppen. Laza kötött pulcsis-farmeros vagy nőcis blézeres-szoknyás.
A mai napom például kötött pulcsis, rózsaszín atlétával, farmerszoknyával, mert ma azért nincs kánikula. Csak megjegyzem, hogy a táska újrahasznosított bőrből készült, mert szeretem előnyben részesíteni azokat a holmikat, amelyekkel oda tudok figyelni a környezetvédelemre is.

2013. május 2., csütörtök

Ruhatárbővítés

A múlt heti szabadnapomat Debrecenben töltöttem, és lehetőségem volt egy kis Stop-Shop látogatásra. Ilyenkor kiélem a divatkedvelésemet azzal, hogy felpróbálgatok egy rakás ruhát, megnézek egy-egy új fazont, hogyan áll rajtam, tetszik vagy nem (stb.). Ilyenkor kísérletezem ki, hogy mit tudok elképzelni a saját ruhatáramban. Sokszor nem veszek semmit, csak próbálgatok, de most ez nem így volt.
A H&M-ben 1.190 Ft-ért nagyon jó minőségű, hosszú derekú atlétákat vettem: rózsaszín, lila és fekete színben, mert ezeket jól tudom variálni most tavasszal, és majd nyáron is. Blézer, farmerdzseki, nyári kötött pulcsi, vászoning alatt nagyon jó viselet, ha meleg van önállóan is jól mutatnak.

Egy könnyű, vékony szövésű, pamutvászon sálat is vettem, ami kicsit drágább volt (3.500 Ft), de ez most egy sokat használt kiegészítője lesz a ruhatáramnak. Úgyhogy megszolgálja majd az árát.

Cipő-papucs Deichman. 
A cipő 50%-os akcióval 2.999 Ft. Kényelmes, szaladgálós cipőcskének vettem.
A papucs egyszerű, gyékénytalpú papucs, amiből minden évben elnyüvök egyet (1.700 Ft). Amolyan itthoni kis szabadidős papucs. Nagyon praktikus, mert az izzadékony talpammal nincs semmi gond, ha ebben a papucsban ugrok el a boltba-postára, vagy éppen a Tisza partra :)

2013. május 1., szerda

Májusfa

Régi hagyomány a Májusfa állítás, ami a többi régi szokással együtt kezd eltűnni a faluból, mert egyre kevesebb lányos ház kapuján lehet találni május 1-én feldíszített fákat. Annak azért örülök, hogy azok a fiatalok, akikkel 10 évvel ezelőtt ifjúsági egyesületet alakítottunk, azok még ma is jó közösségi programnak tartják a májusfázást. Persze köztük Ádám fiam is.

Hogy is történt ez ma?
Tegnap, a napközbeni erdőmustrán, kiszemelték a fiúk a kivágandó fákat, amit az éjszaka, kézi fűrésszel ki is termeltek. Megszervezték az utánfutós-tetőcsomagtartós hazaszállítást, és közel éjfél körül meg is érkeztek a fák az udvarunkra. Itt áldomás ivás a szerencsés fahazahozatalra, aztán megkezdődött a lufifújás, krepp-papír darabolás, fára kötözés. 8-10 fiú tevékenykedett az udvaron, jókedvűen, vidáman, egymással hülyéskedve... Jó volt őket bentről hallgatni. Igazi huszonéves közösség :) 
Aztán indulás a lányos házakhoz. Az ottani fafelállítás, ahogy Ádám elmesélte, egy külön kabaré lehetett. Az akkorra már kissé félrészeg csapat, próbált csendben tevékenykedni, mert ugye éjszaka van, de sehogy sem sikerült. A fákat le kellett emelni az utánfutóról, a kerítéshez kellett úgy hozzákötözni, hogy az stabilan meg is álljon, és lehetőleg ne borítsa ki a kerítést, vagy ne dőljön rá a házra. Mindeközben vigyázni a szalagokra, a lufikra, aminek a fele kipukkant, mire álltak a fák... Biztosan jó móka lehet, szívesen felvenném egy kandi-kamerával az ilyen eseményeket.
Ha az egyik fa áll, akkor irány a másik lányos házhoz, és egy újabb faállítás, aztán a következő és a következő. Sőt, még a szomszéd faluba is, és még két faluval odébb is, mert van akinek ott lakik a barátnője.
Tegnap éjszaka 6 db májusfát állított fel a udvarunkról induló fiúcsapat.
Persze közben találkozás a Polgárőrséggel, akik a falopások miatt egész éjszaka résen voltak. Kifiavagy? kérdésre igazolni, hogy ki kicsoda, nem lopott a fa, mert Apám erdejéből van stb. Elhiszik, mert tudják, ki melyik családból való, elvégre falun lakunk, ahol mindenki ismer mindenkit. Egy kis áldomás? :) Nem lehet, szolgálatban vagyunk, majd utána :)
Hajnal 5 órára ért haza Ádám, de még mindig jó mókának tartják a fiúk ezeket az összejöveteleket, és élvezettel ápolják ezt a régi hagyományt.

Ma reggel végig bicikliztem a falu Fő utcáján, mert kíváncsi voltam, hogy mennyire él még ez másoknál, és készítettem néhány fotót. Örömmel tudatom, hogy él még ez a szokás itt a Nyírségben :)
(A 3. képen az Ádám állította fa van a barátnője házánál :)

2013. április 27., szombat

Álomkönyvem lapjai 1.

Készül az új ÁLOMKÖNYV.
Imádom a Pinterest-et, a fotók válogatása teljesen ellazít és kikapcsol, úgyhogy van, amikor este 9 óra után is ,,pinteresztezek" egy kicsit. 

Az álomkönyvem lapjaihoz is a Pinterest fotóit használom, mert szerencsére a munkahelyemen van lehetőségem színesben nyomtatni. 
Már a scrapbook rendelésemnél megterveztem, hogy készítek egy albumot, amit itthon tudok nézegetni, és készítek egy kártyás verziót is, amit magammal tudok vinni, és napközben bármikor elő tudom venni. 

Minden oldalt megmutatok itt a blogon is, ha kedved van, less el Tőlem egy-két ötletet, és csináld meg a sajátodat. Mivel még kezdő vagyok ebben a technikában, így egyszerűen elkészíthető oldalakat csinálok majd.

Álomkönyvem  első lapja

Ez az oldal egy tengerparti lazításról szól. A relaxálásaim vagy meditálásaim kezdetén, amikor elengedem magamat, és képzeletben egy számomra kellemes és nyugodt helyen vagyok, akkor mindig a tengerpart jelenik meg előttem. Napsütés, langyos szél, lágyan hullámzó tenger, selymes homok, csend és nyugalom.
Ez a kép, az első csoportos lazításkor került felszínre bennem, még az óvónőképző fősuli egyik pszichológiai előadásán (15 évvel ezelőtt), és azóta mindig ez van előttem.
Akkor még nem tudtam, de most már igen, hogy ennek a tengerparti lazításnak be kell épülnie az életembe.
Ezért az új könyvemben elsőként készítettem el ezt az oldalt.
  1. A Pinterest-ről kiválogatott és kinyomtatott fotókat, és a szövegdobozba megszerkesztett gondolataimat, kivágtam.
  2. Elhelyeztem a kartonlapon, hogy melyik kép, hová fog kerülni.
  3. Akrilfestékkel megfestettem a kartonlapok széleit, és az apró kartonlapocskákat (chipboard mini - négyzetek), de sima temperával is tökéletes lehet. Sárga-narancs színeket választottam, a meleg és a napsütés kifejezésére, ráadásul jó kontrasztot adnak ezek a meleg színek, a fotókon lévő kékes színekkel.
  4. Narancssárga merített papírból téptem alapokat a képekhez, és így ragasztottam fel a megfestett kartonlapra, a szöveges résszel együtt. Majd ráragasztottam a festett négyzeteket is.
A fenti fotón látható, hogy hogy néz ki most a könyvem és a kártyám lapja, de még lehet, hogy tussal írok rá egy-két gondolatot :)

Te milyen vizualizálós módszert használsz?

2013. április 23., kedd

One day 4.

Egy kellemes nap áll előttem. Szabadságot vettem ki, mert egy régi ismerős csoporttal utazgatni fogunk egész nap. Amolyan városi nézelődést is tervezek, mert Debrecenben fogom tölteni a délutánomat. Estére azért belefér még a napomba az álomnaplóm alakítgatása, anyaggyűjtés a már nem olvasott magazinokból. Elvégre, még este 8-kor is világos van :)

Ilyennek látom a legideálisabbnak ezt a napot.

jó időben, vidám színű cuccokban / kényelmes tavaszi cipő / brokkolirémleves / narancsos lakk / este álomnapló készítés

2013. április 22., hétfő

Egészséges innivaló

Az egyik leghatásosabb méregtelenítő ital receptje a következő:
2 liter víz, 1 közepes uborka, 1 citrom, 10-12 mentalevél. Az uborkát meghámozva karikára vágjuk, a citromot jól megmosva felkarikázzuk és a mentalevelekkel együtt beledobáljuk egy nagy kancsó vízbe. Ezt este érdemes összeállítani, mert éjszakára a hűtőbe kell rakni, hogy az ízeknek és a hatóanyagoknak legyen idejük a vízbe kerülni.
Másnap ezt a vízmennyiséget meg kell inni, sőt, érdemes kúraszerűen is alkalmazni, több napon át elkészíteni a napi 2 liter mennyiséget és csak inni, és inni, és inni :) Ekkor van igazán eredménye.

A méregtelenítés mellett fokozza a fogyást, növeli az immunrendszer erejét és a bőrt is nagyon szépen kitisztítja. Az íze édesítő nélkül is elmegy, érdemes a hatásra gondolni annak, aki nehezen issza meg az édesítőszerek (cukor, méz stb.) nélkül az italokat. Egyébként hozzá lehet szokni, Én a napi gyömbérteámat is üresen iszom. De most azt is felfüggesztem ezért a kis ,,jóhatásúért" :)

Próbáljátok ki, ajánlom mindenkinek!


2013. április 21., vasárnap

Laza pulcsi

Szeretem a laza kötött pulcsikat. Szűk nadrággal, leggings-el, vagy szoknyával is kényelmes öltözék. Bár már javában itt van a tavasz, de még azért elfér a melegebb öltözék, főleg reggel és este.
Az első fotón lévő pulcsira véletlenül akadtam rá a Pinteresten, miután sikerült venni magamnak is egyet még decemberben, a nyíregyházi H&M-ben (3.999 Ft).
Télikabát alatt nem volt igazán kényelmes, úgyhogy most jött el az ideje, hogy kihasználjam a gyapjú melegét és a nagy pulcsi kényelmességét.

2013. április 20., szombat

Álomkönyv új technikával


Szeretek álmodozni, tervezgetni, amit nem csak gondolatban teszek. Örömömet lelem abban is, ha a vágyaim vizualizáláshoz saját magam készítem a saját ,,álomkönyvemet". Már az is jó dolog, ha magazinokat nézegetve rögtön azt látom, hogy a nekem tetsző dolgok fotói hamarosan kikerülnek a már átolvasott magazinból, és az álomkönyvem lapjain landolnak majd. Vagy a most divatos Pinterest-ről nagyszerű fotókat lehet letölteni, amit megszerkesztve kinyomtatok, és azt ragasztom bele, kiegészítve az írásos részletekkel, egy-egy odapasszoló, frappáns idézettel, gondolattal.
Mindehhez társul a kreativitásom, színezek, rajzolok, díszítőrészeket kreálok. Így formálom a vágyaimat láttató könyvecskémet, amit eddig egy kemény fedeles iratrendezőben, kilyukasztott, A/4-es lapokkal bővítgettem. De a sok lapozgatás miatt sok lap elszakadt a lyukasztásnál, mindig újra kellett erősíteni. Úgyhogy eldöntöttem: újjá  alakítom az álomkönyvemet.

Via blogában most folyamatban van egy jó kis játék, a Hálanapló készítésről szól. Ez inspirált, és elkezdtem utánanézni a scrapbook technikának. 
Kedvet kaptam hozzá, és meg is rendeltem egy alapcsomagot a Scrapfellow webáruházából, amit úgy állítottam össze, ahogy a fejemben eltervezett álomkönyvem kinézetéhez szerintem jó lesz. Itthon sok-sok kiegészítő anyagom van még hozzá, amivel még érdekesebbé tudom majd tenni a naplómat: dekorgumi, gombok, szalagok, szalvéták stb.

Megérkezett a csomag, ilyen a tartalma.
Az elkészült lapokat megmutatom a blogban is.

2013. április 16., kedd

Egyéni vállalkozó

Újra vállalkozóként tevékenykedhetek a főállásom mellett. Már voltam egyéni vállalkozó 2009-2011 között, de a munkanélküliségi szakaszaim miatt meg kellett szüntetni. 
Folyamatosan vannak vidékfejlesztési és pályázatírás-menedzselési megbízásaim, ifjúsági területen is gyakran szervezek programokat, tartok előadásokat, látok el közösségfejlesztő munkát, és 2011-től egy Kft. segített a számlaadásban. 
Most azonban, hogy újra lett egy hosszabb távú főállásom, úgy döntöttem, hogy mellette újra egyéni vállalkozó leszek.
A döntésem után 24 órával már számlaképes voltam, mert egy jó könyvelő elektronikusan, az ,,ügyfélkapumon" keresztül mindent elintézett, amire szükség volt. A múlt héten szerda délután egyeztettem vele a részleteket, és csütörtökön délután már átküldte a vállalkozásom adatait. 
A tennivalóm annyi volt még, hogy telefonon megrendeltem a bélyegzőmet, ami másnapra készen is lett, megvettem a számlatömböt és KÉSZ!
Már alá is írtam az első vállalkozási szerződésemet, már ki is állítottam az első számlámat, ezután már nem lesz szükségem a Kft. hátterére. (Azért köszönet érte, mert tényleg nagy segítség volt!)

Egyéni vállalkozóként AM = alanyi adómentes kategóriába tartozok.
A plusz munkámban újra a magam ura vagyok :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...